Azt hiszem, mára sikerült tökéletesen kisütnöm az agyam. Igen, teljesen. Sajnos az emóció központom és mindenféle érzelmi tölteteim is ott találhatóak, így csupán kótyagosan szarul érzem magam. Ha hozzátesszük, hogy a kenyér is megpenészedett, és nincs itthon kaja, nos, elképzelheted, hogy vagyok.
De maradt a reggeli pizzás csigából egy fél darab, azt elfogyasztottam vacsinak. A műzlit unom, de ha nincs más, akkor eszem azt. Ma nem hallottam gregoriánt, ami biztosan mutatja, hogy édes illúziókba rángattam magam, amikor azt hittem, hogy felébredtem. Helyette sok, nagyon sok ostoba és buta emberrel beszélek akár telefonon, akár azon kívül. A tegnap.. Nem tudnám egyöntetűen "jó" vagy "rossz" vagy mittomén milyen jelzővel is fessem.
A melóban iszonyat talpalás van, mostanában nagyon sokat beleadok, és az az igazság, hogy ismerőseim jelentős hányada (fontosabb hányada) a mai napig nem tudja, hogy ez mennyit tud belőlem kivenni, és milyen érzés napi 8 órában játszmázni és dominálni másokat. Mind emberileg, mind agyilag nagyon megterhelő, de még bírom, s tudok plusz tartalékokat belefeccölni. Meló után hazarohantam, hogy egy kád vízben leoldjam a bőrömre tapadt fekete tornádók tucatjait, és a hajamból kimossam a megalvadt emberi közönyt, amit javarészt én izzadtam ki. Megborotválkoztam, s frissen, fitten, jókedvvel indultam útnak Árkádiába. Aznap már több random encounteren is részt vettem, Gábor, Emke, Esztella - arcok a múltból. Ezek közül eggyel találkoznék szívesen. Természetesen a 105-ösön is befutott Selly, aki egy bolond, de lelkes lány. Igen, tökéletesen hibbant geek, és aranyos. Furcsa volt, így három év után látni, akkoriban épp totálisan depressziós volt és elnyelte az egyetem (képzőművészetis, volt/van asszem, de nem érdekel). Érdekes buszút volt, ha több időt töltenék vele, egészen megkedvelhetném, Mírielre hasonlít.
A megállóban elrontottam egy észlelés próbát, de szerencsére összeakadtam a kalauzommal, aki Árkádiba vállalta a kíséretet. Előtt ettünk döghúst, ami finom volt, de a Burger Kingesek megint elrontották a Tortillát. MINDIG elrontják. Utána elvitt Árkádiába, és kezdésnek egyből lerángatott az entrópia SÖTÉT pincéibe. Félelmetes az a pince, lájvozni lenne ott jó. Snitt.
Dark City még mindig jó, pozőr film, főleg, ha látni is lehet. Remélem, azért tetszett, én még mindig odavagyok érte. A hangulatáért, talán. Valahol sajnálom az Idegeneket, mert a legősibb ösztönnek, a túlélésnek próbálnak megfelelni. És nagyon szomorú lennék, ha kaptártudatom és emlékeim lennének. Még akkor is, ha pusztán akarattal tudnám formálni a fizikai valóságot. Snitt.
Árkádiában lenni jó. Akkor is, ha most nem írok róla. Sokkal több időt töltenék ott, a lakóival, de őszintén bevallom, hogy félek egy kicsit. A tegnapi napot (szintén kis mértékben) újfent saját kudarcomnak tudom be, de sebaj, nyakas egy barom vagyok és török előre. Bárhogy legyen is, ha csak egy kicsit tudtam szebb világgá varázsolni, akkor már megérte. Én nagyon sokat nyertem eddig, s kimondhatatlanul hálás vagyok érte, hogy beléphettem.
Mondjuk kiderült, hogy nincs vidám filmem. És hogy még tudok mesélni. Kicsit. Gyakorolni kéne.
Árkádiából kilépni viszont maga a pokol. Nekem elég sok személyes poklom van, legtöbbet feleslegesen komponáltam magamnak, de a mait nem kívánom senkinek. Miközben egyre azon jár a fejem, hogy mit kéne tennem az elkövetkezendőkben, azon veszem magam, hogy ébren vagyok, és a business center közepén lábalok. Furcsa, azt az utcát még nem láttam így, munkanappal, reggel. Szürreális élmény, mint a kopasz srác, aki hajnali egykor szaladt végig rajta - mezítláb.
A meló ismét erős volt, átlagos napi beszélgetési időm kb. 2óra 50 perc, de átléptem már a 3 óra 10et is. Pipáld le! Nehéz. Főleg, mert ma ismét megtalált a mumus ügyfél típusom. Az önérzetében sértett, nagyon buta öregasszony. Általában nagyképű énbasztamavilágot típusú gyerekkel párosul. Egyik ordít a háttérben, a másik ordít velem, én csöndesen közlöm, hogy fejezzék be, és nem történik semmi. Komolyan nem értem, hogy a "józan ész" nevű diszciplína segítségével a világ jobb hely lenne. Tényleg. Gondolkodjatok már, az isten szerelmére!
Hazajönni se jó. Unatkozom, irdatlanul álmos és fáradt vagyok és szomorú. Remélem, Árkádia szomorúságából csippentettem le egy kicsit, és ott kevesebb van. Én meg jól tűröm, vastag a bőröm, szerintem vastagabb, mint bárkinek, ezen szar olvasói között.
Már-már tényleg ott tartok, hogy odaát, ahol tegnap jártam, kiöntöm a személyes poklaim. Eddig is olyan dolgokat húztak ki belőlem, amire Gillz nem volt képes három év alatt. Megdöbbentő, számomra legalábbis az. Talán még inkább, hogy válaszolok is. Komolyan mondom, hihetetlen. Az ismerős tehetetlenség persze itt is megvan, de erről a SNITT nevű diszciplína beszél. Csak.
Holnap visszakalauzolom a két gráciát Firenzébe, és meglátjuk, mit és hogyan fognak dönteni. Ha a három prelude részt el kéne nevezni, akkor így tenném:
Prelude 1 - Awakening
Prelude 2 - Crossroads
Prelude 3 - Decisions
Következik:
Chapter 1 - In this good world
