Zongora

A régebbi hagyományokhoz híven leírom a mai napom. Megrecsegtetem az ujjaim, és hátradobom a pingvin alsó részét. Ujjrecsegtet és hajrá!

Már hajnalban is alig tudtam felkelni - ötkor. Vonatokról álmodtam, amikben keresek valakit. A Nyugati pu-hoz hasonlított leginkább, de szerencsére egy söntésnél, a pályaudvar koszos, posvány szagú pultjánál találtam három hajléktalant akikkel beszélgethettem. Utána megismertem egy lányt és megkérdeztem tőle, hogyan fogunk összejönni? Utána a Nagyapó némileg átalakított lakásában voltunk, amiben külön szobám volt. Péter, azaz az unokatesóm régi, de kb. 50 négyzetméterrel több szoba volt az enyém. Gondoltam, itt ellakhat a leány. Sajnos felébredtem. Aludva lenni jó. Hiszen kis halál, nem? Hiszen nincs baj, nem?
Reggel még kételkedtem benne, hogy emberhez, férfihez méltóan tudok majd bemenni dolgozni, de a gép beindulásakor nem volt gond a felsőbb rendszerrel. Menni előre. Hajat mosni halkan. Fújta a szárító. És megfésülte a halott kéz. Semmi gond, meglesz ez így.

Még a villamoson is tudtam olvasni, Mágia Fénye Pratchettől. Mestermű. Feltéve, ha olvastad az előző kötetet. Valamikor, ált. isk. koromban én igen, és nagyjából emlékszem is rá. Hülye memória, minden irreleváns dolgot tárol. A tegnapot is, ami korántsem irreleváns, ellenben a nap hátralévő részében mindent megtettem, hogy elfelejtsem.
Odabent délelőtt jött el az első olyan pillanat, amikor a felsőbb érzelmi skála kifordult, és színesen ömlött végig az arcomon. Nehéz szinte zokogva adósokat hívni. De azért nem lehetetlen, és fejjel a falnak - törp módszer - nem lehetetlen. Micsoda fonák, hogy hetek óta az egyik legsikeresebb napomon vagyok túl! Kaptam egy meghívást, hogy menjek búfelejteni, és miért ne - alapon bele is estem.

A második megingás pontosan munka után történt, sétálván a nyugati felé. Henry Leest dúdoltam, amikor ma másodszorra törött el a mécses, de hát istenem, esett az eső, minden adott volt egy kis önsajnálathoz.Kijár, nem? Hiszen alig tartott! A nyugatinál már összeszedtem magam, és mire Míriel megérkezett, kutya bajom volt. Dögburger neki, narancslötty nekem, rágó, és mentünk is Morrisons 2-be. Ahol olcsó a koktél, a pultoslányok kedvesen mosolyognak (az este későbbi részében már kevésbé..jött a tömeg). Szürreális volt, hogy táncra kértek, és rettenetesen földhözragadt, hogy hamar eljöttem. Mit is mondhatnék még?

Ma sem hiszem el, hogy megtörtént a tegnap délután, minthogy tegnap sem hittem, hogy ami történik, az tényleg a valóság. Könnyű komolytalannak venni egy álmot nem? És ha valóság? Álmodva megélheted vidáman. Kár, hogy elindított egy kis földgöröngyöt, ami lassan sárlavinává vált. Elmosta az életem. De a tartóoszlopot biztosan. Illetve nem is, a tartóoszlop döntött úgy, hogy odébbáll, mit sem törődve a leszakadó födémmel.

Az már legyen az én dolgom, nem?
Azt mondták, hogy várjak egy hetet, és visszajön. Azt mondták, hogy lehetetlen elképzelni nélküle/nélkülem. Az a baj, hogy ebben a mai napig minden szívemmel hiszek. Milyen kár, hogy azt egy kalapáccsal összetörte. Nem baj, majd összecellukszozom. Kár, hogy olyan rohadt messze gurultak a darabkák. Kb. négy évnyi távolságba.