ezmegaz

Érdekes, sőt, bizarr álom, ismét. Egy téren gyülekeztünk sokan (meg nem mondom, kik) és egy ócska lada szerű kocsival voltam. Egy régi, lerobbant irodaházból mentem ki, a hely pedig a J.A. színház előtti csúnya placc volt. Több ember életét vesztette a történet során (nem emlékszem, hogyan). De mindegyik fel is támadt, zombi formájában, épp ezt megelőzendő, a kocsi csomagtartójába raktam őket. Mindeközben megszületett öcsém és a barátnője első gyereke, amit Szabolcs a telefonjával készült fotókon mutogatott. Jahajj. Majd az öcsém kinyitotta a csomagtartót, amiből eltüntek a zombik, pedig sokat sopánkodtam, hogy ki kéne dobni őket, mert púpos a csomagtartó, és lehet hallani, ahogyan kaparásszák a hátsó ülésnél a válaszfalat.
S a végén eltűnt az egész bagázs. Micsoda pech. Nem lehetek ofisöl zombi-killa

A betegség négy napja nagyon jól telt. Pihenéssel semmiképp, de annál több mászkálással, így az allergiám ököllel orrba csapott, többször. Volt olyan nap, amikor egyáltalán nem fújtam orrot, de olyan is, amikor egy százas zsepikészletet használtam el. Igazán kellemetlen volt.
Ó, bádíz jó volt, nagyon jó. Elröppent az a három óra, amit hullák között bolyongva tettünk. A kedvenc preparátumom az idegi és artériás hálózatot bemutatók voltak. Ja, meg a saját csontvázával kerengő sem volt semmi. No, persze, igaziból az a hatalmas infó mennyiség, ami elképesztett. És az, hogy majd´ minden kitűzött kis cédulát el is olvastam. Komolyan, a nyolcadikosokat elvinném rá, minden évben.

Sok mindent szeretnék még leírni, de majd idevetem később. Nem szeretnék elkésni, ugyanis, az óra hetet üt lassan..