A lét elviselhetetlen..bizonytalansága

Oké, ennyire nem rossz a helyzet. Tegnap levágattam a hajam - valami olyasmi volt, amire két éve várok. Végül megkaptam - és nem csalódtam. Tetszem magamnak, és azt hiszem, ez a legfőbb mellékes. A kérdés az, hogy vajon neki tetszik-e? Voltaképp mindegy, soha nem izgatom magam olyan kérdések és választások miatta, mik, tegyek bármit, úgyis elibém toppannak.

Mondjuk érdekes dolgok történnek azért velem mostanság. Természetesen csak nekem érdekesek azok, de hát..Például észrevettem, hogy hallatlanul sokat beszélek magamról idegeneknek. Érdekes, soha nem volt szokásom. oda kell figyelnem rá. Az egyik kollegina is faggat, és nem átallok válaszolni a hülye kérdésekre is. Önreklám? Ego? A valóságba való kapaszkodás? Soha ki nem élt tombolási vágy? Hm, ez utóbbi felettébb valószínűtlen.

Ma volt túszcsere. Adtam vissza könyveket, cserébe kaptam vissza kulcsot. Érdekes élmény volt utána beszélgetni és kétségkívül legyezgette az önérzetem, amikor nem tudott válaszolni arra, hogy mit nyert a szakítással. A teljesen nyilvánvaló és közhelyes szabadságon kívül, persze. Többek között. Kicsit féltem a találkozótól, de fura mód (vagy természetesen) se rosszkedvet nem, se hiányérzetet nem éreztem, csak sajnálatot. Sajnálom, hogy vége lett, sajnálom Gillzt is. Nem szánalom, félre ne érts. Bús sajnálat, puszta embertársunk iránt.

Ellenben ismét van mit várni, izgulással vegyes aggódással, a szokásos, közhelyes kérdésekkel, bizonytalanságokkal. Mosolyogtató várakozás, aggódással vegyes várakozás ez. Megéri, én mondom.