Friday, June 13, 2008

Büszke

Még kibírom. Hirtelen édesség éhség tört rám, és van itthon egy fél csoki meg egy kisebb piros. És nem raboltam még rájuk, mert eredendően nem az enyémek. Mondhatni, tündércsalogatók, amíg ezek itt vannak, tuti ismét tündért fogok rabolni. Egyszer már felállítottam hasonló csapdát, és sikeresen elkaptam egyet.

Firenze lassú sodrású folyóként hömpölyög előre, három-négy nap telt el, de a két lány már azt se tudja, hova kapjon. Azon gondolkodtam, hogy talán valami pozitív dolgot is már elő kéne rántani a kalapból, vagy mindketten megőrülnek/öngyilkosak lesznek. Nem baj, a prelude a végéhez közeledik, hamarosan EGY titokra talán fény derül.

Azt hiszem, ma is sokat fogok a CD fűben fogyasztani. Gesztenyepüré és puding, két jóbarát. Az egészségem is kezd helyrebillenni, kevesebbet köhögök, és azt is csak estefelé. Bár a hideg továbbra is mellbevágó, de igyekszem melegebben öltözni.

Csodálkozom magamon, tényleg. Az elmúlt két hónapban az életem kivirult és színesebb lett. Angwen mondta, hogy furcsa, hogy ennyire nyitott lettem. Valahol talán mindig itt volt bennem, csak nem volt senki, aki azelőtt felfedezze. Mindenesetre ez nekem is új, olyan emberek vesznek körül, akik rólam kérdeznek, és a legnagyobb meglepetés az egészben az, hogy még válaszolok is. Nem tudom, meddig fog tartani a nagy őszinteség. Csupán valahol zavaró és egyben idegen érzés, hogy érdekelhetek embereket.

Belenéztünk a Legend of 1900-ba. Hiányzik ez a film. 1900 ügyefogyott gesztusai, a csodálatos játéka, a hajó. A filozófia. Aki nem látta, az nézzen mélyen magába és keresse fel orvosát vagy torent kliensét.

2 Comments:

Anonymous Anonymous said...

"Csupán valahol zavaró és egyben idegen érzés, hogy érdekelhetek embereket." --> Hülye. :)

Ami Firenzét illeti, végtére is ez egy komoly horror játék, nem? És csak ne tessék alábecsülni Miss Amerikai Álom lelkierejét. (Miss Olasz Temperamentuméról nem tudok nyilatkozni.)

7:09 PM  
Anonymous Anonymous said...

hogyne érdekelnél embereket, csak nehéz feltörni azt a páncélt amit általában magad köré építesz a stílusoddal. én pl. ennél egyszerűbb eseteket sem tudok megoldani :P de ezekszerint vannak akiknek sikerül, vagy inkább azt elérni hogy félretedd...

8:08 PM  

Post a Comment

<< Home