Death Coil
Teljes mértékben egyetértek anyámmal: influenzás vagyok.
Tegnap, azaz csütörtökön leutaztam Fehérvárra, és elintéztem a beiratkozást. Az új Neptunhoz segítséget kértem a könyvtáros lányoktól, akik vagy fél óráig csóválták a fejüket, és immáron trióban szidtuk az új rendszert. Igen, ők is itt végeztek. A busz út unalmas volt odafele, de legalább volt ülőhelyem, és..sajnos mindjárt kiolvasom az Ebert könyvet. Sajnálom, mert remekmű a maga nemében (Cím: 100 híres film).
Miután a könyvtárban kidühöngtük magunkat, azt tanácsolták, hogy menjek el a Neptunos teamhez további tutorialért. Ennyit nem ért meg: Egy tárgyat felvettem, majd csak lesz valami..A beiratkozás lényegesebben zökkenőmentesebben ment. Egyrészt régi jó arcokkal találkoztam, rosszal eggyel sem. Gábor és Anita. És az eddig "genya néni" ként ismert TO-s néni kedves lett. Nem is akartam ráismerni, de segítőkész, mosolygós volt. Segített mindenben.
Hazafelé Gáborral jót beszélgettem. Kiderült pár turpisság Laciékról, ide nem írom le, nehogy bajuk legyen belőle. Még mindig kedves ismerősként tartom őket számon, de..no, sebaj. Remélem, hamarosan abbahagyják és kerítenek valami normális melót is.
Gábor a villamosmegállóban megjegyezte, hogy amellett, hogy köhögök, nem nézek ki rosszul. Én nem így éreztem. Aznap, délelőtt egy óráig nem ettem SEMMIT. Szédelegtem, majdhogynem hallucináltam (igen, had soroljam még, micsoda hős vagyok, hogy egyáltalán nem haltam meg, és így is tucatnyi rablón vágtam keresztül magam!).
Hazaérve iszonyatos szomjúság kerített hatalmába, így bementem Sparba. Vettem négy liter gyümölcslét, vitaminbombákat, nem olcsó almalét. Mind Hohes C. Ma már egy sincs, mind kiittam, vámpirgének, hegyes fogak, hehe. Majd vettem lázmérőt is, az első, igazi lázmérőmet. Felavattam, és olyat mutatott, amit eddigi életem során csak egyszer: 39 felett. Ágyba, fekve, borogatás, nyögdicsélés. Gillznek kategórikusan megtiltottam, hogy felkeressen (szenvedek is ettől rendesen. Ha az ember nem látja a baj óráiban a lelkitársát, az nem túl jó). És azóta rehabilitálok.
Lenyomtam a lázam 38,5-re és azóta e körül ingázik. A Dive ugrott, a családi cuccot most jelentettem be, hogy csak max. fél óráig látogatom, a fotózást már lemondtam (FRANCBA!!!). Pedig Drunak is szüksége lenne némi lelkiápolásra, és ebben néha jó vagyok. Miriellel is szeretnék beszélgetni, MTT-s színi-izére is szeretnék menni (direkt nem használom a synithost). De ezek már elmúltak. Most egy dolog éltet már: vasárnap. Vasárnap délutánra meg kell gyógyulnom. Van másfél napom.
Egy kicsit unatkozom, bevallom. A tétlenséget nem szeretem. A Bloodlines is akad. Illetve: ha tudnék aludni, akkor jó lenne, döglenék egész nap, de valószínűleg ( sőt biztos) a láztól nem tudok. Fukk. Meg akarok gyógyulni. Most. Most.
Azt szeretném, hogy miközben vacogok és fáj a fejem, a hasam, kiráz a hideg, a Kedvesem hátulról hozzámbújjon, és átöleljen. Valszeg megtenné, de akkor páros lábbal rúgnám seggbe magamat (utána őt is).
Tegnap, azaz csütörtökön leutaztam Fehérvárra, és elintéztem a beiratkozást. Az új Neptunhoz segítséget kértem a könyvtáros lányoktól, akik vagy fél óráig csóválták a fejüket, és immáron trióban szidtuk az új rendszert. Igen, ők is itt végeztek. A busz út unalmas volt odafele, de legalább volt ülőhelyem, és..sajnos mindjárt kiolvasom az Ebert könyvet. Sajnálom, mert remekmű a maga nemében (Cím: 100 híres film).
Miután a könyvtárban kidühöngtük magunkat, azt tanácsolták, hogy menjek el a Neptunos teamhez további tutorialért. Ennyit nem ért meg: Egy tárgyat felvettem, majd csak lesz valami..A beiratkozás lényegesebben zökkenőmentesebben ment. Egyrészt régi jó arcokkal találkoztam, rosszal eggyel sem. Gábor és Anita. És az eddig "genya néni" ként ismert TO-s néni kedves lett. Nem is akartam ráismerni, de segítőkész, mosolygós volt. Segített mindenben.
Hazafelé Gáborral jót beszélgettem. Kiderült pár turpisság Laciékról, ide nem írom le, nehogy bajuk legyen belőle. Még mindig kedves ismerősként tartom őket számon, de..no, sebaj. Remélem, hamarosan abbahagyják és kerítenek valami normális melót is.
Gábor a villamosmegállóban megjegyezte, hogy amellett, hogy köhögök, nem nézek ki rosszul. Én nem így éreztem. Aznap, délelőtt egy óráig nem ettem SEMMIT. Szédelegtem, majdhogynem hallucináltam (igen, had soroljam még, micsoda hős vagyok, hogy egyáltalán nem haltam meg, és így is tucatnyi rablón vágtam keresztül magam!).
Hazaérve iszonyatos szomjúság kerített hatalmába, így bementem Sparba. Vettem négy liter gyümölcslét, vitaminbombákat, nem olcsó almalét. Mind Hohes C. Ma már egy sincs, mind kiittam, vámpirgének, hegyes fogak, hehe. Majd vettem lázmérőt is, az első, igazi lázmérőmet. Felavattam, és olyat mutatott, amit eddigi életem során csak egyszer: 39 felett. Ágyba, fekve, borogatás, nyögdicsélés. Gillznek kategórikusan megtiltottam, hogy felkeressen (szenvedek is ettől rendesen. Ha az ember nem látja a baj óráiban a lelkitársát, az nem túl jó). És azóta rehabilitálok.
Lenyomtam a lázam 38,5-re és azóta e körül ingázik. A Dive ugrott, a családi cuccot most jelentettem be, hogy csak max. fél óráig látogatom, a fotózást már lemondtam (FRANCBA!!!). Pedig Drunak is szüksége lenne némi lelkiápolásra, és ebben néha jó vagyok. Miriellel is szeretnék beszélgetni, MTT-s színi-izére is szeretnék menni (direkt nem használom a synithost). De ezek már elmúltak. Most egy dolog éltet már: vasárnap. Vasárnap délutánra meg kell gyógyulnom. Van másfél napom.
Egy kicsit unatkozom, bevallom. A tétlenséget nem szeretem. A Bloodlines is akad. Illetve: ha tudnék aludni, akkor jó lenne, döglenék egész nap, de valószínűleg ( sőt biztos) a láztól nem tudok. Fukk. Meg akarok gyógyulni. Most. Most.
Azt szeretném, hogy miközben vacogok és fáj a fejem, a hasam, kiráz a hideg, a Kedvesem hátulról hozzámbújjon, és átöleljen. Valszeg megtenné, de akkor páros lábbal rúgnám seggbe magamat (utána őt is).
posted by Dreamer at 7:40 PM
0 Comments:
Post a Comment
<< Home