simple toughts

Egyszerű és gyarló ember vagyok. A pillanatnyi boldogságomhoz elegendő volt 150 méter, amit a buszmegállótól a kapuig megtettem hajnali kettőkor. Csodálatos idő van, az ÉN időm. Az éjjel minden nyugalmával, a szellő, ahogyan átfúj a karjaim között, és az eső igazi illata, ami betölti a teret, a lépcsőházakat, és kíváncsian az oldaladhoz dörgölődzik, s a mosolyod lesi.

150 méternyi pimasz boldogság.


Annak ellenére, hogy a poker nem sikerült túl jól, három partyból mindössze egy harmadik - ámbár fizetős - helyet tudtam felmutatni. Hatalmas bad beatet produkáltam, AA preflop all in, és riverelt flush ellen kikapok. Még akkor is, ha nem gyógyultam meg teljesen, még akkor is, ha tegnap maró és gyötrő kétségek közt feküdtem le aludni. Akkor is jó kedvem volt, ha arra gondolok, hogy holnap, de leginkább holnapután iszonyatos kialvatlan leszek. Akkor is, ha hétfőn tudom, hogy gonosz munkahely vár.

Jó kedvem van, az idő adta, Te adtad, a korlátok közt táncoló szél, az esővízben megülő holdfény, az óriás épületek ölelése. Nem is a városban voltam, hanem egy náddal kerített folyón, pallón egyensúlyozva, vidám éjszakai égbolt alatt. 150 méternyi gyermeki ártatlanság vagyok, 150 méternyi életöröm.

Ki értheti ezt meg? Kivel oszthatom ezt meg? S akinek átadhatom a világom, vajon érzi-e ezt, a színtiszta szabadsággal átkötött idillt, gondtalan kacagással csomagolt harmóniát? Oda merném-e adni valakinek is? Csak egy kicsit, kóstoljon bele a szél játékába, borzongjon az eső édes simításába, a lelkéig, a szívéig.

Nem búcsúzom. Soha nem tenném. Hosszú életet fogok még élni, s tudom, hogy ama bizonyos ritka pillanat óta ezt az egyet, ezt a nádas pallót keresem azóta is, és fogom, míg "Le nem hajtom a fejem/A Béke isteni ölébe". S tudom, hogy ez, ezek az apró örömökért éri meg élni, és tudom, hogy megkapom, átélem, még ezerszer, s ezerszer is le szeretném írni. Ez vagyok, így élek Én.