csatangolok a könyvtárban..és tanulok 2005-ből..

..az én könyvtáramban. Tudod, itt van a fejemben, itt bent. Keresek egy fene vékonyka könyvet, amibe az életemnek kéne lennie, de sehol sem találom. Kár.. Néha az embernek nem ártana elővennie, leporolnia, és átolvasni. Sok tanulságot vonhatna le belőle, és nagyon sokat pirulna, és feszengene. Mert abban minden baklövése le van írva, minden egyes baromsága, amit elkövetett. Ennél kínosabb már csak az eljövendő életünk könyve lehet, amit homlokráncolva lapozgatunk, s közben mérgesen morgolódunk, úgy mint "azta..mekkora hülye leszek..".

Hát, kár, hogy nincs ott az a kötet a polcon. Biztos azért van, mert átkötik, és írják épp. Nem árulok el nagy titkot, hogy nem kell állandóan írni, sőt, lehet előre is. De elég ebből.

Mert szomorkás vagyok. Hiányolom a gyertyalángot. Milyen jó kis metafóra ez! Nem, nehogy azt gondolja bárki is, hogy hosszú napokat töltök azzal, hogy a jelképeimet kitaláljam. Azért Gillz egy kicsit megfogott, rá aggatni bármely becéző jelzőt természete és kedve ellen való lett volna. Vagy mégsem, de nekem nem mondja. Frappáns, rövid nincs is rá. Marad a "Kedves". Pedig ő a kristályba metszett pillangó, az üvegbúra alatt pislákoló gyertyaláng, egy utolsó menedék a világ gondjai elöl, egy biztos pont, egy élet. Elég ebből is, ez másik kötet. Pont az "élet" című mellett van.

Kellemesen csalódtam Rízs Annában. A "boszorkányok órája" eddig a legjobb könyv, amit olvastam tőle, beleértve a Lestat-ot is. Lassú sodrású, nem elkapkodott. Van benne egyfajta tagadhatatlan Rice-os, de leginkább az tetszik, hogy nem nagyon hasonlít rá. Nincsenek benne "meleg" karakterek tömege, sőt, szenvedélyes könyv. Ilyen akart lenni az össze vampos is, de inkább "ál"-szenvedélyesek lettek. Még a Vittorio is. De a Boszorkányok.. igazán szép, és szomorú könyv. Még nem olvastam ki, de máris a szívembe zártam, remélvén, hogy a folytatások is jók lesznek. de valahol tudom, hogy nem. No, de jó messzire barangoltam az életemet jelző fóliánstól. Nem is akarok oda visszamenni.

Igen, hivatásos álmodozó vagyok. s ha csak egyet kanyarodsz a személyes köteteim folyósójáról, a második legfontosabb polcon találod az álmokat, regényeket, játékokat. Minden más, a család, a barátok, a harmadik polcon sorakoznak. Az a nyilvános része a tárlatnak. De midnen más csak az enyém.

Most éppen egy fotóalbumot emeltem le az "elmúlt évem"-ről. Szabad-e summariumot írni egy évről? Hiszen alapvető változások az életemben igen, de a személyiségemben nem álltak be. Azért lássuk, sorban, szépen, okosan.

2005 elején, Januárban rosszul éreztem magam. Vizsgáztam, és behoztam a lemaradásomból. Kártyáztam és a lájvban fürödtem..volna. Ugyanis februárig inaktivitásom kértem, azt mondván, hogy majd szakdoga után gyötörjenek. Mivel már ekkor láttam, hogy ebből semmi sem lesz, jöttem játszani, megint.
A Szilvesztert Kharonnál, Szegeden töltöttem, mégpedig egy light-os bulin. Igazándiból minden adott volt, hogy jól érezzem magam, de csak úgy totyogott az este. Semmi vadság, csak önfeledt tingli-tangli. Beszélgetés a vámpiros arcokkal. A hülye mozgásom. Korin és István, no meg Kharon és Tina. Ms. Hyde, amint szétrókázza a wc-t. Hehh, aranyos volt, remélem, a mostani szilvesztered nem lett ilyen, drága ex-klántársam.
Albérletes voltam, és tanúja lettem egy kihűlt viszony lassú, és biztos szétbomlásának. szegény Kola, egy ilyen hosszú kapcsolatot nem lehet egykönnyen elfelejteni. Szerintem mind a mai napig benne van valamilyen szinten.
Ekorra már biztosan tudtam, hogy örökre elvesztettem az Angyallányt. Fehérvárat okoltam, s okolom mind a mai napig miatta. De valójában, talán, a saját hülységem és töketlenségem miatt nem sikerült vele egész egyszerűen semmi.

Februárban volt egy felemás születésnapom. Meg egy klántalálkám, egy mesével, amit nem tudtam, s nem is fogok soha befejezni. Valahogy úgy érzem, hogy a játékosok közül kettő ( Rhilen és Snow) kivételével senki sem elég érett vagy olyan gondolkodó, mint én, egy ilyen meséhez. De soha még nem köszöntött fel senki, max. megjegyezte, hogy még mindig én vagyok a legfiatalabb. Soha nem fájt, de sebaj.

Márciusban..nem történt semmi. Jártam színkörre, egyre több időt töltöttem Gillz-el, és egyre kevesebbet az Angyallánnyal. A sulit hanyagoltam, és ingáztam megint. Hiszen csak pár nam miatt voltam odalent. És közben konditermeztem keményen, mert kellett a tesi jegy. Hihetetlenül semmitmondó egy hónap volt.
Aztán sok minden történt.

Májusban meghalt a nagyapám. Ismét elvesztettem egy embert.

Elkezdtem blogolni, sok időt töltöttem a gótpozőr lánykával, nagyon sokat. Ha mást nem, hát cseteltünk egész nap, vagy színjátszóról beszélgettünk. Miatta kezdtem el Darknessbe járni, ésatöbbi, ésatöbbi. Májusban már 1ütt voltunk, egy igazán "szerencsés" dátumú napon. Legalább ezt az évszámot nem fogom elfelejteni, az tuti.
Majd volt egy live, amit friss szerelmem rendezett, a szülinapján. Marvin ekkor tudta meg, hogy valaha volt szívszerelme már a második partnerével van, és a gyűlöletének, frusztrációinak célpontja én lettem. Azóta sem érdekel igazán a dolog. A live jól sikerült, és a Kedvesem megkapta mindezidáig utolsónak írt művemet. Neki írtam.

A vizsgaidőszakon sok mindent bepótoltam, de nem eleget. Inkább mindennel törődtem, de legalább 40 kreditnyi cuccot hoztam össze. Amiket már rég meg kellett volna csinálnom. De nem különösebben érdekelt a dolog.

A nyaram olyan lett, amilyen. Bármennyi időre is utaztam el, nagyon hiányzott Gillz, lgyen az az elfuserált olaszországi kirándulás, vagy a klántali. Ami egyébként egész kellemesre sikerült, bár Rhilen egy kicsit összeveszett a barátnőjével. Nem nagyon, csak egy kicsit.

Közben eladtuk a Nagymamámék lakását, és az összegből egyből be is ruháztam egy épülő ingatlanra. Életem legfontosabb és leginkább várt döntése volt. szépen épülgetett a dolog, és kamatozgatott a pénzecském a bankban. És teszi ezt mind a mai napig. Remélem, legközelebbi tavasszal már új lakásomban leszek.

Volt egy sziget is. Nick Cave és Skinny Puppy. Jó volt, szerettük nagyon. Meg voltam Szegeden is, amit annyira ismét nem. Szar live, és ismét lagymatag parti. Jól éreztem magam, de..Nem a szegedi sztorival volt bajom, vagy a szervezéssel, hanem a lájval magával. Kezdem unni, nagyon.

Ősszel elkezdtem munkát keresni. Nem találtam három hónapig. Amikor meg találtam, úgy érzem becsaptak, átvertek, és megaláztak. Vagy csak szimplán béna voltam. A budapest bankosok bizonygatták, mennyire kellek nekik, de végül visszaköptek. Tanulság, ne higgyj az embereknek!
Nem is hittem, mikor a Simplexet kerestem fel. Elmentem a tanfolyamukra, de nem voltam hajlandó papírok nélkül dolgozni. Végül Mirielnek hála kaptam munkát a könyvesboltban. Épp ideje volt, mert már novembert írtunk.

A Karácsony sem volt felhőtlenül boldog, de majdnem..MAJDNEM jó volt. A geek-karácsonyt jobban vártam, mint bármely megemlékezést. Nem voltam kreatív, és máig nem tudom, hogy örültek-e az ajándékaimnak. Szerintem csalódást okoztam aznap.

A szilveszter is jó volt, de hiányzott az eddigi meghittség. Bulinak jó volt, de szilveszternek nem. Milyen egy jó buli ilyenkor? Nem tudom, de nem is akarom tudni.

Így állunk most. Nyakig a melóban, túl vagyok egy 13 órás műszakon, leltároztama Mammutban. Lemaradok LEP-ről, és sok mindenről még. A fizetésem csapnivaló, de leginkább a hétvégék hiányoznak. Nagyon.
No, és az én kristályba metszett pillangóm, akit nem láttam három napja.

Mik a 2005-ös év tanulságai? Nem tudom. Talán csak annyi, hogy egy társ örökre megváltoztat, de soha nem teljesen. egy ember nem tud évek alatt megváltozni, csak egy pillanat alatt. Ezt ne felejtse senki. Ha megvan az a pillanat, felfejtheted az emebert.