Monday, December 04, 2006

Álomnapló

Elköltöztem. Egy panellakásba, ahol elég fura szerzetek voltak. Bevásárolnom kellett volna, döbbentem rá, úgyhogy a házzal szemben lévő közérthez mentem, ami be volt zárva. Odatapasztottam az arcom a kirakatüveghez, és láttam, hogy a bolt totálisan üres. Valóban, elég lepukkant épületben volt, biztosan elköltöztek. A kapun nagy nehezen mentem be, egy csomó, távolról ismerős rokon volt a kapualjban. Furcsa. Ők is itt laknának? Elindultam gyalog, ugyebár a rokonok miatt nem mehettem a lifttel..Néztem az emeleteket, hogy felismerjem, hol is lakom, tulajdonképp, mertz nem lehetek biztos benne, hogy melyik az. Természetesen túlmentem, a legfölsőn egy kórház volt, unatkozó recepcióssal. Visszagyalogoltam, és ott egy csomó ideig kulcsot keresgéltem. Nagy nehezen bementem az előtérbe (ami meglehetősen nagy volt) és innen nyíltak a lakások. Gyors kulcszörgés, és már bent is voltam. Ekkor jutot eszembe, hogy ma megbeszélnivalóm van, így elindultam. Már félig levetkőztem, úgyhogy egy rikító kék pólót aggattam magamra. Mikor kiértem, s becsuktam az ajtót jöttem rá, hogy a hosszú pólón kívül semmi nincs rajtam. Nos, nembaj, elindultam lefelé, hogy kaput nyissak, de nem volt ott senki. Visszafelé megint eltévedtem, megint a kórháznál kötöttem ki, és megint hosszasan bolyongtam. A lakásba visszaérve márott várt, aki jött hozzám, egy közös képviselő. Ősz hajú idősebb nő volt. A lakásnak a legnagyobb szobájában ült, és zsörtölt, hogy már éppen menni készült, mert annyira megvárattam. Közben ismét csöngettek, és Gillz, Zsuzsi, és egyik barátnője jelent meg, kisminkelve, ballagó ruhában, sok virággal, csupa mosollyal. Gillznek hosszú haja volt és be volt fonva.
Felébredtem, visszaaludtam.
A munkahelyemen voltam, ahol többen, ismeretlen arcok akartak beszélni velem. Egy csaj , akit azelőtt soha nem láttam, le akart feküdni velem, és amikor már levetkőztettem mondtam neki, hogy sorry, de nem csalom meg a barátnőm. Kissé mérges volt a szentem. Én elbújtam egy üveg"dobozban", ami az utcán volt. Odakint esett az eső. Rájöttem, hogy nem akarom, hogy belássanak, így leengedtenm a redőnyöket, és a függönyöket. Ekkor valami fájt a lábamon, klét macska jutott be valahogy. Megsímogattam őket, majd kidobtam mindkettőt..Utána vettem csak észre, hogy két oldalt két függöny nincs lehúzva, mindenki belát. Majd beesett az eső is, az egyik helyen egy ablak nyitva volt. Amit egy macska betört, beesett az eső, nem volt értelme maradnom, kimentem. Megint az a csaj akadt rám, akivel majdnem lefeküdtem. Eggyütt legyőztübnk egy ogrét, majd megint ajánlatot tett, és felébredtem. Pont a legizgalmasabb résznél.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home