hepaj

Na ez már shock! Tegnap egy kissé feszült voltam. Gyakorlatilag reggel felbosszantott egy-két apróság, és ez meghatározta az egész napomat. Kezdődött azzal, hogy ugyan mp3 lejátszót vittem apához, de fülhallgatót már nem..Okos, Balázs, nagyon okos..Meg a kendő. A kéket ki fogom hajítani a fenébe! Állandóan kibomlik, nem lehet normálisan megkötni. Grrrrraurrgh...
Megérkezünk, Nagyanyám szemében már látom a "Ti is csak gépezni jöttetek ide" nézést. Köszi, de mi a fenét csináljunk? Apám főz, te vmi bugyuta amcsi filmet néztek, Kármen alszik. Akkor? De legalább updatelhettem a zenegépem, és a blogot is. Frissiben!
de a kutyákkal semmi kedvem nem volt játszani, de persze ez őket kevésbé érdkelte. Soma kb. KÉT órán át piszkált. Egy kicsit idegesítő.. Unatkoztam, és ez veszélyes volt. Nem az a "Tenni kéne már valamit" unatkozás volt, hanem a "hozzám szólsz, meghalsz!"-típus inkább. De amikor már üvöltő zene mellett aknakeresőzök, az a mélypont. Nem gondol semmire, csak kattintgat mechanikusan..de legalább a flipperrekordot megdöntöttem. Véresen izgalmas..
De legalább egy zseniális futólépésnek köszönhetően megvertem apát sakkban. Fél órával az indulás előtt. Addig lenyírták az öcsémmel a füvet. Én meg bambultam. Jó volt..
Remélem ezt soha többet.

Ma meg..B. tanár úr azt mondta, hogy itt lesz, ad autigrammot, és jó lesz. természetesen becsapott a beste, és jöhettem le potyára. Út közben mellém ült egy nagyon büdös bácsi. Élveztem.. Ráadásul ő sincs online. Pedig nem maradok sokáig. Ha felhívom, tuti nem lesz otthon. Manapság semmi sem sikerül? tegnap délután rámtört a dep, és egy kcisit ma is tart. Elhatalmasodott rajtam a szokásos levertség, kisemmizettség-érzete, a "nem vagyok elég jó" örvénye, és a "haggyjatok" örökzöldje..Remélem ezt az arcomat csak nagyon ritkán fogod látni, Kedves.
***

Milyen is ez az érzés? Olyan, mint amikor a Balaton partján sétálsz, egyedül. Szemerkél az eső, s a szél cibálja az ócska esőkabátod. Háborog a víz. Piszkosszürke, tajtékos, a szikláknál habot, és szemetet halmoz. A kietlen játszótér egy hintája leszakadt, már rég, a másik hangos nyikorgással leng a szél lökéseire. A rozsda alatt még látszik, valaha bordó volt. Ma inkább csak forgácsolódik a festék, a rozsda, ha valaki hozzáér. De minek tenné? Az úton döglött sirály. Egy rigó áll mozdulatlan testén, s időnként bele-belecsíp a tetem szemébe. Ő legalább jól érzi magát.
Egy stég. Az egyre inkább feltámadó viharban tisztára mossa az eső. Nyúlós nyálka teríti be lassan, ahogy felázik a rászáradt mocsok. Egy horgász ül rajta, kis, háromlábú széken. Nem fog semmit. Valaki még siet valahova, talán fedelet keres kutatva. Csak egy elsuhanó árnyék, nem több.
Te sem vagy több? Lassan rájössz, hogy meghajolsz a szélben, széttörsz a villám fényénél. Egy bűzös WC mellé érsz. A falán ázott, rohadt szagú hirdetések. A tövében feloldódsz, és lassan eltünsz. Ám amikor lépsz tovább, egész leszel ismét.
Düh. Düh a világ iránt, az eső iránt, az épületek, emberek iránt. A kisgyerek iránt, aki reggel még haltetemmel játszott. Elképzeled, hogyan terítették be a hangyák. Most csak sáros. Szemét kiették rég, belei a földbe taposva.
A lázadó, tomboló fa mellett ismét megtörsz. Lassan eszedbe jut, mi is vagy valójában. Nem te lépsz. Magától lép. Nem te nézelődsz. Magától forog a szem.
Árnyék vagy csupán. Kit leigáz a poshadt WC, az omló fal, a kettétört fa. Beléjük olvadsz, elveszel.
Amíg tovább nem lép.