Gyerekekről, játékról, kódokról

1986-2005 VI. 1.

Ma megpróbáltam levelet írni. Sajnos csúfos kudarcot vallottam. Rájöttem, hogy annak ellenére, hogy sokkal kevesebb időt töltök el vele, mint azt szeretném, mégis eleget ahhoz, hogy mindent megbeszéljek vele élőben. Pedig szeretem a hagyományos levelek romantikáját. Az izgalmat, ami akkor fog el, amikor valaki a konyhaasztalra teszi egy mindent tudó mosollyal a borítékot, s én kapkodva markolom fel, s rohanok kibontani. Mit írhatott? Nekem, tényleg nekem? Mivel adni jobb, szeretek leveleket írni. Ám most megakadtam.
Mit írhatnék?
Megakadtam a szokásosnak mondható, "bocs, hogy gépelek, de a kézírásomhoz nyomolvasó kén”-bevezetőnél. Különben is, az olyan snassz, nem akarok így indítani. Kifogással. No, spongyát rá, majd csak eszembe jut valami. Valamit mindig kitalálok.
Mondjuk azt is, hogy hogyan foglaljam le magam. Amikor kisrác voltam, akkor nagyszerű háborúkat játszottam le a szobámban. Mivel már akkor is korán kelő voltam, ezt a szüleim nem nagyon díjazták. Pedig én nem találok semmi kivetnivalót a hatkor kezdődő csatákban. Na persze, egy felnőtt ezt nem értheti. Természetesen azt sem, hogy a gyerek miért ad ki magából érthetetlen hangokat (puskaropogás, halálsikoly, lánctalp-effekt), hajnali hatkor.
A kedvenc filmjeim a Halál ötven órája és a Hét mesterlövész voltak. Jah, igen, a szobám néha otthont adott izgalmas pisztoly párbajoknak is... De ha tudnák azok az ostoba felnőttek, hogy a szobám valójában óriási űrhajó, ami a végtelen kozmoszt szeli! De arra még csak rá sem jöttek, hogy egy óriási robot (a székem) támadta meg az addig egymást gyűlölő, ám a fenyegetés hatására összefogó lényeket (akció figurák egész sora..). De azt biztos nem gondolták volna, hogy Spartacus éppen akkor csapott össze a rómaiakkal ( egységes pénzérmék rendezett sorban=rómaiak, egzotikus, egymásra egyáltalán nem hasonlító érmék=Spartacus seregei).
Nos, ez nem tűnt el egészen, csak átalakult. Kártyává. Van, hogy az ágyamon fekve öt képzeletbeli játékosnak osztok pókerben. Persze, texas hold´em-et játszok, az a legjobb. Vagy fogom a két vampire/magic paklit, és megütköztetem őket. Tesztelek otthon. Készülök a lehetséges kombinációkkal, helyzetekre. Persze, nem mellékesen, ragyogóan szórakozom.
Sajnálatra méltó? Gyerekes? Hülye? Szerintem nem. Az emberek elvesztették a fantázia erejét. Nem tudnak igazán játszani, csak versengeni. Nem azért sakkozok, hogy nyerjek (kivétel Rhilen ellen), hanem mert látni akarom, hogy egy jó előre kigondolt kombináció hogyan működik, vagy hogy pl.: meg tudom e húzni a kedvenc lépésemet, azaz akár áldozattal, de a huszárt a centrumban megtartani. Az olyan zavaró az ellenfélnek, és nekem annyira tetszik.
Hallottátok már? "Annyira unatkozom". Én igen. Gyakorta, az albérletben. Velem is megesett, de akkor elővettem egy könyvet, vagy kapcsolgattam a tv-t. Ja, igen, a fantázia másik megrontója ez utóbbi. Elvégre, amikor olvasunk, akkor a főszereplő, vagy a történet alakítója vagyunk mi. Legalábbis én igen. Nem mondtam? Én vagyok Jacopo Belbo, vagy Artemis Entreri (csak egy kicsit Drizzt..), most meg Arthur Dent.
Azért bosszankodok annyit a filmeken, mert én vagyok a főhős, és másképp csinálnám. Pl.: Anakin, annyira hülye vagy, hogy az már fáj. Tulajdonképpen, ha az emberek nem lennének ennyire begyöpösödve, mindannyian, vagy legalábbis az értelmesebbje szerepjátékozna. Hiszen ki ne szeretné a filmeket/könyveket/játékokat? És ki ne tenne Anakin helyében másképp? Ez a jó az RPG-ben. Különben is, mindenki játszik valamit, vagy akarna játszani. Erre mondok egy példát.
Játszóbusz, Szentgodhárton (így írják??). Az állomás, ahol voltam, egy nagyszerű játékot takart. Egy döntött fal tele volt lyukakkal. Na most, egy zsinór át volt fűzve a fal tetején, de úgy, hogy olyan hosszú volt, hogy lelógott a földig. Ott egy karika volt átvezetve a zsinóron. Ebbe bele kellett tenni egy labdácskát, s két játékos a zsinór egy-egy végét fogva, fel kellett húzniuk a karikát a fal legtetejére, úgy, hogy a lyukakat elkerülje, és a labda ne essen le, vagy át.
Egy marcona apuka állt előttem a gyerekével. Összeszorított fogakkal nézelődött, a gyerek alig bírt magával. Odamegyek, és kedvesen, mondhatni "túl-édesen" elkezdem csábítani a lurkót, hogy jöjjön, nyomjon le egy menetet. A srác már rohanna, de az apának még el kell magyarázni a szabályokat, a játék menetét. Aztán, amikor elárulom, hogy ketten kellenének, akkor odaszól a gyereknek, hogy keressen valakit. Amikor azt mondom, hogy "nem volna kedve önnek beszállni?" akkor olyan..furcsán nézett vissza rám.
Láttam a tekintetében a felnőttek büszkeségét. Az ostobaságot, amit már fentebb írtam. Ő már egy érett, komoly ember, ő ilyet nem csinál. Két-három mondat kellett, hogy e védelme összeomoljon. Utána..Kiabált a gyerekre, ujjongott, drukkolt. Élvezte, amit csinált, s egy pillanatra, egyetlen, apró pillanatra, nem volt felnőtt. Játszott.
Ez volt az egyetlen, igazi momentum, amiért megérte játszóbuszozni. Amikor rábírtam a gőgös felnőttet, hogy ugyan próbálja ki ezt, meg ezt, ne csak bámulja a gyerekét. És sikerem is volt, hogyne lett volna. Ebben jó vagyok. Igen, szerénytelenség nélkül ki merem mondani: Jó animátor voltam.
Persze, nem annyira jó, mint Szipka, Ugri, Koksz, vagy akár F. Zoli. Ja, a mostaniak, illetve azok, akikkel az utolsó alkalomkor dolgoztam, ezek a nevek alig mondtak valamit. Kivéve a Zolié, mert ő még mindig nyomja az ipart, és talán Ugrié, mert őt eléggé.."hangosan" rúgtak ki. Ennyit róluk, ennyit rólam.
Kíváncsi vagyok, hogy ha majd az én kölköm fog halálsikolyokkal, géppuska-ropogással ébreszteni, vajon megértem-e. Az átdolgozott, kemény hét után, hétvégén, amikor aludhatnék, vajon nem megyek-e át mérgesen, hogy "maradj már csöndbe!". Szinte biztos. Vagy inkább csak fordulok egyet, s rámosolygok a páromra, s odasúgom, hogy "csak nem felébredt?". Hehhh. Elég ebből.

Tulajdonképpen vártam, hogy az idő múljon, s közben kártyázgattam egymagam. Nem igazán hiszem, hogy valaha is magicelünk majd, de azért jó móka. Felidézi a vérre menő csatákat az albérletben. Persze, azon túl, hogy jól szórakozom, általában nyertem. Kivéve a zöld paklik ellen, azokat Aszter valami brutál módon össze tudta rakni. Addig fajult a nyerő szériám, hogy egy csomó lapot kivetettek velem a többiek, mondván, hogy "ez már nem játék". Végül is, igazuk volt. Nem a legkeményebb kombót élveztem, hanem a kék paklik "gonoszságát". A saját lényeivel megverni az ellenfelet, a manáját ellene fordítani. Bilincsbe verni, az ám az igazi móka! Persze, ők ennyire nem élvezték, vajon miért?
Na meg az első Vampire játékok. Az elején Vampirében, ha egy nálad tapasztaltabbal játszol, akkor vesztesz. Mindegy, milyen paklikkal játszotok, a másik ismeri a te decked gyengéjét, a lapokat, a stratégiákat. Te alig ismered a kártyákat, és talán sejted, mire képes a választott paklid.
Alappaklikkal tanítottam meg őket játszani. Én is összeállítottam a kezdő szetita, tzimisce dekket. És általában nyertem. Ez normális. Aztán vitt partit Gábor is, bár nagyon ritkán. Ő a hosszú, jó bunyókat szerette, szereti mind a mai napig. Főleg Kola, vagy én nyerek, Aszter a legritkábban, és akkor is rosszul érzi magát, mert lelkiismeret furdalása van miatta. Gáborból ez teljes mértékkel hiányzik, az utolsó morzsáját én öltem ki belőle, maikor teljesen hideg fejjel, pusztán taktikából elkezdtem siránkozni, jelenetet rendezni. Hiába, a vampire ilyen játék. Akkor, miután meggyőztem, hogy ne nyírja ki Saqquifot, meglátta, hogy átverés volt az egész. Onnantól nem volt könyörület. Nem is baj, amíg el nem felejtjük, hogy ez csak játék. Ami komoly érzelmeket képes felkavarni (lásd: Rudi vs. Gábor).

Elég ebből. Ma megint megnézem a Király Visszatér-t. Bár most egészen, na jó, teljesen más szemmel fogom tenni ezt. Nem tudom úgy élvezni a filmet, mint tettem azt KHE előtt. Mivel a színjátszó a szememben végérvényesen, és visszavonhatatlanul összeolvadt a Kedvesemmel (vesse rám az első követ, akinél ne így lenne), óhatatlanul ő is besétál a képbe. Nem mintha nem ezt tenné már lassan..lassan..jó régóta. Nem is beszélve arról a két napról, ami azóta telt el, mióta utoljára láttam. Nehéz dolog ez, kérem! De hát ki mondta, hogy könnyű lesz?
Gyógyulgatunk, gyógyulgatunk. Eldöntöttem, hogy Gyömrőre nem megyek. Nincs kedvem. Ja, és kaptam egy jobb ajánlatot. Egy régi kártyapartit, a fentebbe említett személyekkel. Nem volt olyanba részem tavaly óta, amióta nincs albi. De péntek.. Az egészen más tészta. Talán bírni fogom, talán nem. Puding próbája az evés, nemde? Ja, előre rettegek a Kollektívától. Mivel megígértem mind Gillznek, mind Drunak, hogy megyek, legalább egy metrónak kell elcsapnia ahhoz, hogy ne tudjam beváltani az ígéretem.
Mit fognak ezek velem művelni..(izé, bocs az "ezek"-ért). Remélem azért, nem változtatnak át nagyon halálmadárrá ( trade mark by Angyallány/Boszi). Azért, persze, szeretem eljátszani a nagy, gonosz, zord kaszást. Ezért is csaptam fel Nazgulnak, feltéve, ha Alyr megírja a darabot. Bár a sátáni kacajt még gyakorolnom kell. Ez felvet egy problémát.
Ugyebár az olvasópróbákon egy érzelmektől mentes, ám mégis..nyomasztó hangot és habitust használtam. Nade, a nazgulok ugyebár az érzelmeik, leginkább a hatalomvágyuk miatt lettek azzá, amik. Tehát, eldeformált formában, de még mindig képesek az érzelmekre, főleg a dühre, beképzeltségre, etc. Hacsaknem égtek ki nagyon, s lettek engedelmes bábok. A kimért, szinte érzelemmentes hang még belefér. De egy sátáni kacaj? egy olyan jelent után, amikor nyertem, és minden a lábaim előtt hever? nem dőlne inkább hátra a karakter, és fennkölt mosollyal fogadná a hódolatot? Ez olyan..furcsa. Ezen még dolgozni kell. Vagy fogok hangsúlyozni, érzelmeket belevinni, és akkor lehet kacagni, vagy nem, és akkor csak egy halk, ám annál vérfagyasztóbb..nevetést fogok produkálni. De az a tény, hogy ezen morfondírozok, már azt mutatja, hogy határozottan kedvemre való a szerep.
Tök jó, legalább háromszor mentem el Chris mellett úgy, hogy még csak rá se köszöntem. Egyszer meg (ha az arcmemóriám nem csal meg, márpedig szokott) villamosoztam pár megállót vele, de egy szót se váltottunk, csak a megállóban annyit, hogy "bocsi, de sietek". Igaz, akkor csak annyit tudtam róla, hogy van, és Gillz ismerőse. Hehh, sok ilyen ember van még. "Nahát, te is? Észre se vettelek". Vagy: "Ja, Az te voltál?". Csak most tudtam meg, hogy azon a Guano Apes koncerten nem csak én, Levist voltunk ott. Hanem Geret is, na meg Snow, Val, Rhilen. És még egy-némely MTT-s, bár akkor őróluk azt se tudtam, hogy léteznek. Talán a Tolkien.hu-t ismertem, de akkor még egészen másmilyen volt. Ja, ott volt H. Zoli is, aki egy nagyon jó cimbora. Sokan ismerik ebben az országba, sokan látták, még többen szidták azt a srácot. Lévén az "Ürgammák" nevű .."eposz"-ban volt főszereplő.
Mennyire utálta azt a sorozatot, azt a szerepet! Ő egy félig alter, félig punk srác volt, víg természettel. Ja, és szerette a W40K-t, amiért azonnal elnyerte a szimpátiámat. Kevés olyan félreismert ember van, mint ő ( és mennyire utálja, ha a sorozatbeli nevén hívják!). Színisuliba ment ő is, ami várható volt. Van tehetsége a srácnak, remélem, most nem egy borospalack alján fekszik.

Lassan felszabadul mindenki. Egy-két hét, és vége a vizsgáknak (mehetnék dolgozni, de hova?), és lemesélhetem a hunteres kalandot. Megint. A KF-es srácok már végignyomták, és egy bizonyos szemszögből nézve, happy end lett a vége. Azaz: egy PC túlélte. Nem is akárhogyan.. Ezúttal ismét gratulálok Snownak, briliáns húzásai voltak. Vajon ebben az új partiban hogyan alakul majd a történet? Rájönnek-e azokra az összefüggésekre, amire ti? Vagy ők is elakadnak, mint Rhilenék? Szinte biztos. De csak beugrik nekik a név, mint az nektek, teljesen magatoktól. Én nem árultam el, most sem fogom. Hehehehehahahahaaaa!-A DM Kacaj még megy.

Mit is hallgatok most? Komolyzenét, a Poulenc Sonata-t. Ismeri egyáltalán valaki? Csodaszép fuvola, zongora kísérettel. Viszonylag híres. Akárcsak a Muszorgszkij, amit kedvelek, de a haveri körömben ez azért nem túl népszerű. Hehh, megint Körök. Vajon arra a bejegyzésre mondta Rhilen, hogy "túl személyes"? No, én megértem, elvégre ki szeretne belekukkantani a másik naplójába, ha az valóban a legbelsőbb gondolatokat írja le? De ne félj, hosszú hajú barátom. Ez inkább olyan..merengő. Mint ami Perselusnak, meg Dumbledornak van. Ha túl zsúfolt lesz a fejük, terhes, a sok emléktől, akkor fogják, és belepottyantják a merengőbe. Ezért is a domain cím. A valóban fontos dolgokat eszem ágában sincs leírni, maximum csak utalok rájuk. Aki érti, márpedig csak a célzott érti, annak leesik. A többiek meg kínlódjanak tudatlanságukban. Például, ha azt mondom, hogy: Hiába a rémisztő kutya, a homless sátor, és a "furcsa hold", megszépítetted a világot.
Na, ebből, kedves Nightwish rajongó barátom, mi esett le? Nem sok, annyit mondhatok. Max. a "célszemély". A mondanivaló? Oké, elismerem, ez eléggé egyértelmű, de mit szólnál ahhoz, hogy ha azt mondanám: Hülye német mortálok? Na? Ezt érted, persze, de a KF-en kívül ki még? Metakommunikáció-azaz a kommunikációban résztvevő keveseknek esik le a valódi jelentéstartalom, mert annak a kódja csak számukra érthető. Ha van egy harmadik kommunikátor, és ő nem érti a kódot, akkor el van zárva a kétoldalú kommunikációtól. Vagy valami ilyesmi. A meta- nem összekeverendő a non verbálissal. Huhh, de nagy lett a szám, mióta megkaptam a négyest komm. elméletből. Persze, ez a legalapabb, az első tétel. Ezután jönnek a nyilvánosság-elméletek, egy kis történet, kultivációs kutatások, komm-szociológia, etc. Kétlépcső modell (Gerbner), satöbbi, satöbbi. Kötött tér, részben kötött tér, satöbbi. Jajj, de jó felvágni, még akkor is, ha esetleg rosszul tudnám. Elvégre Mekk Mesterről is kiderült, hogy szabónak voltaképpen elmegy.
Hmm, tényleg, amióta Arg-nak megadtam a linket, azóta még csak egy emailt se eresztett meg felénk. Hmmm...interesting. Lehet, hogy azóta eltörött a dákója, vagy megint decibe méri a tequillát? Hehh, az nagy este volt. Csak az éjfélt sajnálom, de legalább egy olyan szilveszter volt, amiről még sok-sok évig fogunk mesélni. Apropó, írtam már róla? Vissza kéne olvasnom..