prepubertás

Félelmetes, olyan hangulatváltozásokat tudok produkálni, mint egy én-kereső tini. Ma már sokkal jobb, de tegnap este.. Na, de ne vágjunk a dolgok közepébe.

Tegnap utoljára tanítgattam, és adtam tippeket szegény Zsuzsinak. Lévén nagy SW rajongó, utána kitárgyaltuk, hogy a harmadik rész menniyre fos volt. Talán igaza van, amikor azt mondta, hogy "Lucasnak meg kellett volna néznie a régebbi filmjeit, hogy tudja, miket beszél.:". Hát ja. Szerintem meg részeg volt, amikor a forgatókönyvet írta. Bár a vívós jelenetek ott voltak. De ez nem Lukács érdeme.

Utána lementem Rackbe, kártyázni. Tualjdonképpen csak Kola úr miatt mentem, akinek kellett egy Ventrue herceg, és nekem "véletlenül" volt egy fölös. De ha már ott jártam, kíváncsiságból teszteltem a verseny deckemet.
Amikor beléptem, örültem. Sok régen nem látott arc, akik a kendő dacára is felismertek. Az első asztalom is tök jó volt. Annak ellenére, hogy eléggé kiélezett, és sok s&b pakli, megnyertem. Úgy, hogy a végét le se játszottuk, mert a többieknek semmi esélye nem volt. Ráadásul még rosszul is húztam (akinek mond valamit: master halál..négy master a kezemben, hosszú körökön át).
A második asztal..
Szintén versenyteszt. Rudi ült mögöttem, és az egész asztal összefogott, hogy engem bentartson. Emiatt Rudi von Dudi "befrenzyzett", és mindenkit elkezdett ütni (persze, csak kártyában). De az én agyam is elszállt.

Amikor éppen megmentette a seggemet az előttem ülő. Láttam, hogy annak az árán, hogy simán kiejthetem. És rövid merengés után neki is estem. Olyan rossz érzés kerített hatalmába a végére, amikor láttam a csalódottságot az arcán, hogy elment az egésztől a kedvem. Hányok magamtól. Régebben, amikor valaki jobban megérdemelte a győzelmet, simán felálltam, és kezet fogtam vele. "Jól van, öreg, kiejthetnélek, de te többet tettél a győzelemért, gratula, feladom." Volt ilyen, nem is egyszer. Ezért utálom a versenyeket. Ezt az asztalt is megnyertem, hála Rudinak, aki kizárólag csak hátrafelé hadakozott, engem békén hagyott, pedig simán kiejthetett volna. A végén, arra a sípoló/fröcsögő ordibálásra már végképp nem voltam kíváncsi, amit Gábor és Rudi csinált. Megutáltam az egészet. Gyors kézfogás, és húztam haza. Undorodtam magamtól, a francba kívántam az egész kártyát. Olyan volt, mintha hátbaszúrtam volna valakit, aki az én seggemet védte. A francba.

Otthon aztán morogtam mindenkire, olyan voltam, mint egy zsémbes öregember. A meccset se igazán néztem, csak félszemmel. A végét, és a közepét láttam csak. A végeredmény: BL győztes a Pool.

Ma már jobb. De a Vampirétól elment a kedvem. Nem tudom, hogy vajon, ha Magicelünk, akkor meg tudom-e ezt tenni mégegyszer. Tudom, hogy csak játék, de hát pont ez az, amit figyelmen kívül hagytam. Bocsánat. Bocsánat. Féreg voltam. Soha többé. Soha.

Hiányoztál. Hiányzott a társaságod. Akkor és ott, amikor a metrómegállóban, a falnak támasztva téptem magam, ott kellett volna lenned. De csak én voltam, én, és a hülye önsajnálatom, tépelődésem. Hmm, kedves, ez felvet egy érdekes alternatívát. Mondd csak, nem lehetne klónozni téged? Egy kicsi zseb-Kedves-t? Ha esetleg megint elkezdek borulni, akkor csak előveszem a zsebemből.. Oké, abbahagyom. Megyek vizsgázni linguistics-ből.
Menthetetlen, tudom.