Hol vagy, Kedves?

Nem emlékszem, mikor blogoltam volna zakóban. Most.
Nem.
Nem fogok dörmögni, kiabálni, nem fogok senkit okolni. Kettőn áll a vásár, és ketten csesztük el. Nagyon. Hogy hogyan érzem magam? Pocsékul.
Azt hittem, hogy elfelejtetted. Legalábbis először. Akkor dühös voltam. Kigondoltam, hogy fogok majd NEM veszekedni, mit mondok, ilyenek. Aztán felhívtalak először otthon. Hátha. De természetesen nem voltál ott. Arra gondoltam, hogy tuti felhív, ha hazaér, ezért nem eröltettem a dolgot, de biztos ami biztos, üzenetet hagytam neked.
Utána elkezdtem kétségbe esni. Nagyon. Hátha rossz címet írtam, vagy időpontot. Akkor határoztam el, hogy legalább nyolcig várok, a megbeszélt találka után egy, és negyed órával. Nem tudtam, hogy mit üssek, a metro-s újságadagolót, vagy a korlátot. Mekkore marha vagyok-gondoltam, de nem ilyen finoman.

Utána jött a rosszabb. Egy hatalmas aggodalom hullám temetett maga alá, s összeroskadtam alatta. Azt hittem, hogy balesete volt, vagy valami baja van. Kényszerképzeteimben már a Szabadság híd is összedőlt, és pont akkor volt rajta a villamoson, mikor a fortyogó habok elnyelték. Felhívtam mégegyszer. Eredmény ugyanaz.
Ekkor jött szembe Sonica és Ildi. Mosollyal, kedvesen, mint mindig. NAGYON nehéz volt kedvesnek és barátságosnak lennem, hiszen képzeletben éppen késelte meg Őt egy galeri. Azért vagy fél órát elbeszélgettünk, illetve ők beszéltek, én néha válaszoltam. Majd elmentek.
Ekkor már feladtam.
Ennél nem volt rosszabb.
Egy hegynyi kő volt a gyomrom helyén, és gombóc gyűlt a torkomban. Elkeseredtem és bepárásodott a szemem. Álldogáltam, sétálgattam. Keresgéltem a megállóban, mindenfele. Reméltem, hogy senki nem jön velem megint szembe. Alig vártam, hogy csörrenjen meg a telefonom, és a hangod halljam. Nem mertem tovább aggódni. Majd elmentem a HIK-be, és itt vártál.
Dühös legyek? Ideges? Kiabáljak, értetlenkedjek, hogy miért nem mentél le, ha nem láttál ellenőrt? Vagy miért nem emlékeztél a mailekre?
Dehogy.
Még mindig nagyon rosszul érzem magam. De nem haragszom rád. Előfordul. Csak értetlenkedem.
Ismerlek, különben is. És ez még belefér.
A legrosszabb az egészben, hogy most biztos te is pocsékul érzed magad.
Ne félj, majd elmúlik. Nekem is. Neked is.
Mekkora pancserek vagyunk, mi ketten! Tényleg összeillünk..:)