menedék

Hihetetlen. Anno még én teremtettem le Rhilent, hogy mirét Chatel a hugával, mikor az a szomszéd szobába van. Most a HIk-ben háttal ülök a Kedvesemnek, és chatelnek. A geek-ség netovábbja, az elhidegülés csúcsa. Persze, nem úgy.
Nem voltam rég, ilyen állapotban, mikor blogot írtam. Talán a Fehérvári reggeli kómákhoz hasonlítanám. Fáj a szemem, és ugrál a monitor, de gépelek tovább, erősen, had csattogjanak a billentyű. Közben MSN ablak követel szűntelen. Nyissam meg, s válaszoljak, mert ebből él. Vicceseket mondok, amik eröltetett semmiségek, már évek óta. Amit meg komolyan gondolok, s annak szánom, hogy hallják meg, elsikkad a mindenaposság mocsarában. Interneten, élő szóban, akármi is legyen az. A világom is virtuális álom, s benne álmodom tovább. MIért írom ezt? Mert nem érdekel senkit, s pár hónap múltán már vége is. Egy emlék addig él, míg valaki törődik vele. Ide írtam az életem, néha. Nem törődtek vele. A sorok köött olyan emlékeket temettem el, amik fontosak, s meghatároznak. Emlékekből építettek fel, az álomgyárban.
Tudsz követni? Nem kivételesen nem csak te, Kedves. Akárki. Aki eléggé merész ahoz, hogy idetévedjen.
Arra gondoltam, hogy megadom Jhonnynak a blogcímet, és itt utalok rá, hogy adjon ritkát, mert engedtük nyerni. Ahogy azt meg is ígérte. De nem fogom. Ha nem ígérte volna meg, akkor is engedtük volna nyerni. Meg tahóság. Igen, sok dolgot tartok bunkóságnak, amit mások magátol értetődőnek tartanak. PL.: Apám, amikor undorító mód a magánéletemre kérdez. De ez csak egy. Minek is írom le, úgysem változik semmi, úgysem hall senki. Nem kell.
Nem kell.
Tisztelek mindeki mást, hallod, Benkő. Te csak elfogadsz, s leszel kevesebb nálam. Mert aki csak elfogad, az cinikusan, önmagát felértékelve emelkedne mögénk, de nem tud, s a kicsinyessége húz a mélybe. Ha nincs kölcsönös tisztelet, nincs elfogadás, nincs semmi se. Igen, tudom, hogy nyelvtanilag nem helyes.
Fáradt vagyok csupán. Semmiség az egész, mindennapos. Csak éppen múlok el. Mit hoz a holnap? Sosem érdekelt. Mindig a mában éltem? Korántsem. Csupán nem féltem a holnapot, soha nem tettem. Mindig elfogadtam tetteim következményeit, mégha fájva is. Aki csak a holnappal törődik, az fél magátol, s túlzottan óvatos.
A múltamban élek? Gondolhatnád, s jogosan, ha a blogot kérded. Igen, a blogom a múltban él, mindig is annak szántam. A fájó, vagy érdekes emlékek nyughelye, félők lettek. Egy hibát azonban elkövettem, de nem baj. Miszerint idióta címeket adtam meg, s nem illő sírtáblát. Így nem kérhetem ki a félőt, hogy elbeszélgessek vele. Mit hoz a Pí? Nem tudom. Majd ha kiolvastam a P&P soron következő darabját. Alig van hátra húsz oldal.
És csináltam paklikat. Egy anti-tremere-t, és egy anarchot. Olyat, amivel én is játszanék, de Gillz vámpírjaival. Sajnos rájöttem, hogy Violet bishop, így nem mehet el anarchnak. De mégsem veszem ki. Csak.
És még Kolát neveztem jóságos kiskutyának. Kár, hogy csak én.
A víztükör háborog, a hurrikán lecsap, Balázs kókadozva gépel tovább. Pszichológusok ( Igaz, GP) ajánlják, és alkalmazzák, hogy midnent leíratnak, amit gondol a beteg. S egyszercsak magárol kezd el írni, rajzolni. Én is ilyesmit csinálok most. Mint a "hatodik érzékben. Csak az a veszélye, hogy mikor helyesírás ellenörzök, újbol elolvasom, s megjegyzem, hogy "jéé, ezt én írtam?". Ezért most nem ellenőrzöm. Csak. A munkáimat se szeretem újra elolvasnié. Azért olyanok, amilyenek.
Hm, én szóltam a Kedvesnek, hogy mehetnék, s most én tartom fel. Hagyjam abba? Ritka az ilyen pillanat. Ma háromszor blogotlam. Na és? Egyre ritkábban fogok, munka miatt. Hú, belelendültam, a billentyűzet ropog. De követel az MSN is. Szar program, utálom. MIRC, ICQ jobb. De ez van. a multi, a corporation bekebelez mindent. És igen, belefeledkeztem ablogolásba-úr lettem.
Szeretsz még?
Én nagyon.