re

Akkor ismét. Merthogy elszállt a blogger.com és magával vitte egy szép és hosszú bejegyzésem. Igazi merengésest, amire a múlt éj ragadtatott. Miután elszállt az egész, durcásan lecsatlakoztam és nekiálltam Most Wantedolni. És most felpörögtem, és elillant a tegnap selymessége. De megpróbálom ismét felidézni, jó?

Mert tegnap direkt rossz irányba indultam el. Éreztem az örömöt a térdembe, amit egy séta adhat. Régebben sokat mászkáltam lakótelepeken, szigeten, csak úgy, egymagam. Örültem az esőnek, az éjnek, és annak, hogy úton lehetek ismét. A hó sem esett, hanem kis szemerkélő eső. Pont annyi, hogy szelíden beterítsen, de ne fázzak tőle. Este volt, s az ecseri környéke nincs kivilágítva, így végre magam voltam. Önmagam. És csend volt. Nem mély, hanem finom csend.
Mély csendet életemben egyszer éreztem, azóta is azt hajkurászom. Most nem lelem, hanem örömteli zsongást, az élet igénylését. De nem csak magamban, hanem másokban is érzem az öröm és boldogság folytó vágyának megragadását, és a lüktetés érintését. Vágyat rá, hogy ne csusszanjon ki az ujjaink közül, nyomot se hagyva. Amikor átölellek, haosnlót érzek. Otthon- érzem. Egész - érzem. Illat -érzem.

Tegnap a hó sajnos nem a nagy, komótosan andalgó, hatalmas pelyhekben esett, hanem a szél sodorta förgeteggel. Sajnos. Nem a hó az ellenség, hanem a szél. Olyan, hogy belecsimpaszkodik a kabátod alá, úgy, mintha egy vak horgász horga akadna a pulóver szemei közé, s amaz azt hinné, hogy kapása van. Cibálja rendületlen. S alá, a bőrödbe kapaszkodik a hideg. Nem kellemes, az már biztos. Tegnap reggel még szép volt. Borús ég, közönyös levegő. nem ígérte a hideget. Kellemes volt. Nekem az. Nyitott kabát, vékony pulcsi a raftingban edzett lelkemnek. Lassan feltámadt a vihar, ezt már mondjuk a boltból értem meg. Ennek megfelelően alig voltak délelőtt.

Én árakkal bírkóztam, és pakoltam, elég sokat. Majd délután Orsival beszélgettünk, illetve én jártattam a számat. Nem szeretek magamról mesélni, csak ha kérdeznek. Most már kiderült, hogy sakkozom, kártyázom, és hogy mit csinálok hétvégén. Orsi meg okosan bólogatott. Betegen. Nyitrai is, Orsi is, Linkin is, CuteBoy is betegek. Hát..én még kitartok. Majd Királyrét után leszek dáthás. Vagy sem. Remélem nem.
Nem telefonáltam anynit, mint aznap! Mármint belső telefonról. GP, Rhilen..szervezni kellett a zsugát. Minden simán ment, habár Rhilennel álldogáltunk egy kicsit a hetesnél, még reménykedtem benne, hogy Gillz is jön. De azért sejtettem, hogy nagy valószínűsége nincs a dolognak.. de oda se neki. a metrónál felszedtük GP-t, akinek a zsebébe volt egy üveg borom. Ez még megvan, amit Cicáékhoz vittünk, az a távollétemben elfogyott. Sebaj, nem sajnálom tőlük, csak.. Hamar odataláltunk, szerencsére Gp tudta az utat, nem kellett kóborolni.

Maga a kártyaparti aranyos volt. Olyan paklit választottam, amit csak egy dolog fog meg nagyon- az animalism. Mögém Béla egy anim paklival ült le, előttem GP Ravnosszal. Mindenhol anim. Éljen, de megfogadtam, hogy nem fogok taktikázni, sokat dumálni, és engedem, had menjen a játék úgy, ahogy köll. Meg is látszott. GP abszolut kiesett az irányításom alól, és hátrafelé játszott. Csak. Bélával gyűrtük 1mást, mindig kirakott egy frenzyt, és a torcsik elfelejtették a magnumokat használni. Így hamar levert. Anneke tartotta magát a végsőkig azért. Végül Béla nyert. Azon gondolkodtam a meccs után, hogy ha a szetitát viszem, akkor jó eséllyel behúzom a partit. Rhilen velem szavazott volna, és Béla nem tudott volna megfogni. A bunyók meg..Combat ends.
Jól szórakoztam, de legközelebb erősebb paklit viszek, hogy Bélát nagyon megverjem. Ugyanis általában ő nyer az ő kis komunájukban, és ez nem tesz jót neki. Nem fejlődik.

Majd elindultam. Balra..vagy jobbra. Jobbra volt a helyes irány, kb. öt percre a metrótól. Balra meg az ismeretlen. Egy vadidegen lakótelep, este, ahol nincs közvilágítás. A térdem örült, sétára volt éhes, és balra mentem. Megkerültem a tömböt, s sétáltam. Úgy éreztem, hogy röpülök. Kellemes érzés volt mozogni, nem tespedni, hanem menni, száguldani. Akkor úgy gondoltam, hogy akár a Dózsa György útnál is leszállhatnék a metóról, és sétálhatnék hazáig. Sajnos akkor kb. fél 11 volt, éjjel, s már az Ecserinél majd elaludtam. Kár. Hétvégén majd bepótolom.

Ugyanis megyünk Királyrétre. Végre. Hiányzik a Kedves, de hétfőn, remélem, látom ismét. Szeretném. De addig..Azt hiszem, megtanultam kikapcsolni a fájóan éles hiányérzetet, amit távolléte okoz. Muszáj kikapcoslni, mert ha nem így tennék, az nos..nem azt a szelíd, kedves eladót eredményezné, amilyen vagyok ( remélem). Ezt nem tudtam megtenni Olaszhonban, vagy akár Relax idején. Most már egy kicsit megy. Ebben is le vagyok körözve. Ő vagy nem beszél róla, vagy jobban előre lát ( ez utóbbi mondjuk biztos). A "lesz holnap is nap" valahogy engem soha nem tudott meghatni. Most és most. Az kell? Nem teljesen. MOST nekem elég a pihenés, és nagyon kevés hiányzik a tökéletes boldogsághoz.

Igen, ilyen nyomi vagyok. Tökéletesen elégedett vagyok, ha meleg van körülöttem, ha pihent vagyok, tele a pocim, érzem magam mellett a Kedvesem, és ennyi. Minden más csak apróság. És szeretem az apróságokat is. PL.: After Eightet majszolok, mert az jó délelőt is, autót vezetek, meg írókörről fantáziálok. S tegnap, mikor nekiálltam a könnyítetteknek, és elrendeztem őket, abc szerint, portalanítottam a polcokat, és kiraktam a könyveket úgy, hogy szép legyen, után akkor is jól éreztem magam. Nem a munka öröme miatt, hanem..fene se tudja. Jó volt a bőrömbe lenni.

Várom Kharont. Közben autózok, BL-t hallgatok félfüllel. Ma a Crüxshadowstól hallgattam egy olyan albumot, amit még soha, és sokkal jobban tetszik, mint a marylin, meg Monsterses. Jó az. És emilezek Gillzel, mondjuk Chat jobb lenne, hát még ha itten volna mellettem. De ne légy telhetetlen. Hétfőn újra itt leszek.

Hétfőn.