Merengünk.

Mit hozott nekem az elmúlt éve, s mit hozott az elmúlt három? Mivel lettem több, mivel kevesebb? mit szalasztottam el, mely lehetőség siklott ki a kezeim közül? Számvetést készíteni évvégén szokás, de..ha lehet hinni az év végi varázsnak, akkor az akármikor lehet. Nagy baj az, ha az individum csak egy nap készít összefoglalót, summázza azt, mit eddig bejárt. S mit várhatunk egy olyan bohóctól, mint én, ki többet törődik magával, semmint az egészséges volna? Íme az aukció, jöjjenek beljebb!
Engedjék meg, hogy bemutassuk az árverés első darabját: Egy fájó emlék, édesbús, szép, de főleg..fájó.
Firenze két és fél évvel ezelőtt. Szerettem egy lányt, akire hónapokat vártam, és aki viszontszeretett. Kimásztam egy majd´ három éves gödörből, egy rémálomból, s ez a lány húzott ki onnan. S egy rendkívül fárasztó, félig ébren, félig szenderegve töltött hétvége után bizonyosodott be, hogy nem érek fel hozzá, főlém magasodik, az árnyékában pihenek. Jóságban nem volt hozzá fogható, gyönyörű, mégis szomorú lelke volt. Talán megvígasztalhattam volna. Talán segíthettem volna. Ehelyett durván becsaptam, hitegettem, és magára hagytam. Nekem volt szükségem rá, de neki énrám mégjobban. Az igazság az, hogy féltem tőle. Az igazság az, hogy amikor megkaptam tőle mindent, hogy előrelépjek, 38 órát töltöttem ébren, s rá aludtam hármat-négyet. Felőlem akár meztelenül táncolhatott volna amellett a szökőkút mellett, akkor sem csókolom meg.
Sokat köszönhetek neki. Ágica: Köszönöm!
***
Senkinek nem kell? Nos..hát..Akkor vissza a raktárba! A következő emlék, amire licitálhatnak, egy nyaralás emlékei. Ha belegondolunk, ez sem szép látvány. A csodás Garda tóhoz kalauzol el minket, ahol tanúi lehetünk egy gyötrődő léleknek - nekem.
Ahol eldőlt, hogy soha többet nem megyek apámékkal nyaralni. Ahol eldőlt, felnőttem. Nincs több matiné, ottalvás, nincs több vásárfia. Úgy gondolom, legközelebb közösen már csak úgy megyünk el nyaralni, hogy a költségeket is megosztjuk, és egymással kooperálva, nem alá-fölérendelve. Ezt a nyaralást más is átszőtte. Egy fájó emlék, magamtól való félelem, és..és a gyötrő hiánya a társnak. Aki több száz kilométer távolságban várt rám. Ha várt.
***
Amott egy bátortalan kéz, de még neki sem kell, biztosan nyújtózott csupán. Kár érte. Magunkkal kell vinnünk ezt is. Ah, de hát hogyan is feledkezhettünk meg a kötelességről? A munkáról? A libriben nagyon jól éreztem magam. Linkin, Mona, Orsi, Attila, Ági, Viktor, Gábor, Nenszi..Hiányoztok néha. Az Industriától sneki nem hiányzik. Most pedig..vegyes. Ha több lenne, ha kevesebb lenne. Ezt tudom csinálni. Ezt kell csinálnom? Nincs emlék, nincs élet, nincs semmi. Én vagyok, a váz.
***
Jó, megértem, hogy nem kérik, csak egy héjj. És emitt ez? Ez egy nyaralás, az első a Kedvessel! Nem kell ez sem? Pedig történt egy s más! Határokat léptünk át, s tonnányi gondot okoztunk magunknak! Majd ezen kínlódtunk egész héten, de nem ment, valahogy semmi nem ment. A fele elteltével kezdted élvezni az egész tábort, nem? Amikor elküldhetted a csapatvezetődet a búsba, és átvehetted az irányítást, akkor. Ennyit erről.
***
Egy beszélgetés egy babával odalent. Sokat jelentett, évek óta ez volt az első olyan beszélgetésem, ahol önfeledten, minden kötöttség, görcs nélkül beszélhettem valakivel, akit ismertem is, meg nem is. Azért mentem, hogy felvidítsam, vagy hogy vígasztaljam. Akkor dőlt el, kirúgják-e avagy sem. Köszönöm.
***
Egy lakás. Egy átkozott, ezerszer áldott lakás. Gondok okozója, utolsó menedékem. Egy félig berendezett, fékész, magányosan álló, kesergő lélek otthona, egy semmittevő, kínzóan üres lakás. NIncs benne élet, nincs benne fény, nincs benne Ő. S nem is lesz sokáig. Egy lakás, emlyre már évek óta vágytam, egy lakás, mely otthonom, egy lakás, mely befektetés, mely alap, mely..mely..ahol élek.
***
Egy lány. Az utolsó emlék, amit ki merek állítani. Egy lány, akivel alig vagyok együtt az életben, egy lány, akivel mindig eggyütt vagyok gondolatban. Egy lány, aki nincs velem, egy lány, aki velem van. Egy másik világból. Neki is gyönyörű a lelke, amikor találkoztam vele, akkor kiabált a világgal, akkor úgy éreztem, hogy nagyon egyedül van. Talán most is. Talán soha nem értem el hozzá igazán, ahogyan szeretnék. Talán túlnyúltam, talán feszegetem a saját határait. Amiket, jegyzem meg, Ő maga állított. Akiért , mikor találkozunk, minden alkalommal meg kell küzdenem, akiért verítéket és vért hullajtok. Akit ismerek, aki ismer. Aki nincs velem. Aki mindent megtesz, hogy az álma és a világ, a vallása és köztem egyensúlyozzon. Rájöttem, hogy Ági egy hazárdőr. Mindennek meg akar felelni, de a "Minden" sok ellentétes érdekből áll. S közben egyre inkább merül önmagába. S minél több ideig tart a hazárdírozás, annál nagyobbat fog bukni. Vagy sem, mondjuk az én esetemben.
***
És itt van az est fénypontja, egy láncra vert, megtépázott lélek - az enyém. Nem érdekel, ugyanis. Nem érdekel, mi lesz velem, soha nem is érdekelt, a többiek alakítják sorsom, ők vigyáznak rám, mert én őrájuk vigyűzok. Rosszul. Nagyon rosszul. Nem érdekel a pénz, nem érdekel a hatalom, nem érdekel, hogy elfogadnak-e avagy sem, nem érdekel, az ünnep, nem érdekel..Ki gondol rám? Kiknek az agytekervényeiben fordulok elő, mikor bukkanok fel, ki az, aki álmodni mer velem? Ki őriz meg emlékiben jó gondolatként, ki az, akit mételyezek? miért? Mit tettem, hogy így gondoljanak rám?
Azt hiszem, szerenyit sem változott, azon emberek listája, kik halálom után még gondolnának rám. Mindaz a három ember..
Vajon kellenék? Vajon érdekel..?
Nem.
Igaza van egyben A.B.-nek: a temetőket az élőknek építették. Egy biztos: nem akarok úgy elmenni, hogy Ő még él, s könnyeket hullajt értem. Így kénytelen leszek az elkövetkezendő pár évet kibírni - legalábbis, amíg az Ő életét vigyázom, tehetségemhez mérten. Jegyzem meg: meglehetősen rosszul. Még mindig egyedül van, tegyek akármit.
Néha eljátszom a gondolattal, hogy vége. Mihez kezdenék? Persze, a "vég" több aspektusával is eljátszom: Mondjuk meghal a családom. Mik lennének az első lépéseim mit kezdenék az örökséggel? Temetnék -e vagy másokra bíznám? Kik akarnának segíteni? Kiket kéne megsegítenem lakással, ruhával, pénzzel?Vagy mondjuk vége a kapcsolatomnak. Miért? Ő csal-e meg, talál magának valakit, aki én nem vagyok? Egy olyan világból jövőt, akire szüksége van? Amit én nem tudok megadni? Hogy érezném magam, vajon hogyan közölné? Vagy én hagyom ott? Hm, ez annyira valószínűtlen. Az "Elhagyom őt" álomkép akkor szokott előjönni, amikor ábrándjaimban titkos háborúba hívnak hogy helytálljak, de ez sokáig eltart, és valószínűleg belehalok (de aztán mégsem). Igen, ekkor biztosan szakítanék vele. Inkább élőben búcsúzzon, mintsem kiterítve lásson. S persze, évek múltán, a világot eldöntő harcok után betoppanok ismét az életébe, na..ez már nyál. De játszani vele jó.
Vagy meghalok és kísértetként jövök vissza? Patrick ezt már ellőtte, nem túl eredeti. No, ennyit a "vég" ábrándokról. A valóság az, hogy a kapcsolatom olyan szakaszában vagyok, ahol hamarosan eldől, meddig maradunk eggyütt. Még évekig, vagy pár hónapig. Szerintem "a" verzió.
Miről is kéne még megemlékeznem? A hülye, kullancs szektáról? Felkértek szinkronizélni, tudjátok? Én meg most ott tartok, hogy vissza fogom utasítani. Nem érdekel a LEP, nem érdekel a szektácska sem. Mit adott nekem, vajon? Mit vett el? Soroljatok fel öt dolgot, amivel több lettem álltala, s nem akar tovább facsarni. Vagy a szétesett KF? Na, azt sajnálom, igazán. Úgy érzem, nem tehetek róla, úgy érzem, senki nem tehet róla. Csoda maga, hogy ennyit kibírt. Live? Átalakult, lett belőle valami. Most ismét érdekel.
És én? Sokat változtam az elmúlt két évben. Előnyömre, káromra vegyesen. Kis pocakom nőtt, és a hajam is a vállamat verdesi.
Nem tudom, hogyan kéne tovább mennem, nem mondja meg senki. Nincs itt senki.
De majd csak kitalálok valamit.