Faces

A Profisenszi vizsgán, a szóbelin arról kellett beszélgetnem, hogy van-e jogunk beleszólni az otthoni vitákba, mikor már eléggé elmérgesedik a helyzet (értsd: családon belüli erőszak). Azt válaszoltam, a tanárnő legnagyobb megrökönyödésére, hogy nincs. Csak akkor, ha az egyik fél segítséget kér.
Persze, nem volt időm/kedvem elmagyarázni, hogy ezt a kérdést nem lehet negyed órában megvitatni. Mert mi van akkor, ha, mondjuk az esetek többségében, a nő az áldozat. De nem mer segítséget kérni, mert szégyelli az otthon történteket, vagy fél. Mi van, ha kiderül, hogy külsőst vont be, csak egy újabb verést kaphat.
Nincs megoldás, csak rossz, és rosszabb. Ezekben az esetekben igenis kivezető út lehet a szökés. Csak ha nincs más megoldás. De ha segítséget kér, akkor beleavatkozhatunk a dolgukba. Másrészről megeshet, hogy hiába jelenik meg ismerősünk egy újabb monoklival, mégis védi férjét, még akkor is, ha az esetleg hülyére veri. Félelemből, beletörődésből, ki tudja? De megeshet ez is. Akkor, mikor senki nem akarja, hogy közbelépjen valaki, akkor van-e jogunk? Nem tudom, nem hiszem. Szerintem nincs. Mindenkinek joga van úgy elcseszni az életét, ahogyan akarja. De mások ne csesszék el neki.

Egyre inkább érzem, mekkora mázlim volt eddig az élettel. Igaz, csonka családban nőttem fel, igaz, elváltak a szüleim. Igaz, sok barátom/ismerősöm halt már meg. Mégis, nem kellett átélnem olyasmit, mint másoknak. Az anyám már felsőosztályos ált. isk.-ben megengedte, hogy oda menjek, ahova akarok, és addig maradjak, ameddig csak tetszik, persze, ésszerű korlátok között. De mindig tudni akarta, hova megyek, és mikor jövök haza. Ha ezt a két törvényt sértettem, jött a bünti. Így megeshetett, hogy akár hétvégéket tölthettem a haverjaimnál, vagy minden héten éjjelbe nyúló rpg-kel üthettem az időm. Szabad voltam, és néha (mea culpa) csúnyán visszaéltem ezzel. Kölyökök..remélem soha nem kell majd olyannal találkoznom, mint amilyen én voltam. Ja, és életem első delíriumos, alkoholba folytott szilvesztere is ennek köszönhető, no meg Krisz édesanyjának, az utolsó üveg bor átadójának. Azt mondta, hogy egyszer rúgjon be minden gyerek, lehetőleg nagyon csúnyán, hogy utána soha többet. Jelentem: nem vált be.
Mindent meg lehetett beszélni az otthoniakkal, mindenben partnerek voltak, és ami a legfőbb: KORREKTEK. S ez a fair-ség mindig kölcsönös volt. Minden bűnt bevallottam egy idő után, hiszen tisztában voltam vele, hogy minden csínyről tudnak.
Csoda, hogy manapság ilyen dolgok foglalkoztatnak? Nem. A csoda az volna, ha hidegen hagyna.
Hmm, feszegetem a magánélet, és az internet adta nyilvánosság határait. Asszem ennyit erről, ha többet sóhajtoznék, törném a fejem, esetleg olyanokat bántok meg, akiket nem áll szándékomban. De míg majd az alant következő sorokat rovom, a vidámság mellett mindig egy kis aggódással vegyes szomorúság bújkál.

Nos, nem bírtam. Mindig is gond volt a játékszenvedélyemmel, főleg azokkal, amik ilyen-olyan módon kapcsolódnak a kedvenc irodalmi, avagy szerepjátékos művekhez. Megismerkedtem H.P. Lovecraft műveit alapul vévő kártyával. A Call of Cthulhu CCG-vel (CCG-Collectable Card Game). De most okosan csinálom. Nem veszek boostert tonnaszám, hanem lapokat, mappából. Előre, szisztematikusan. De hogy is történt elcsábulásom?
Töki/Gábor MSN-en elújságolta, hogy átszokott a vámpírról erre. Mondhatni: Elcsápult (bocs). És közölte, hogy Aszter is. Eh, mi van itt? Mindegy, csinálják. Tibó a magyarországi kizárólagos forgalmazó. Az jó, kedvelem az ürgét. Ja, és Kola is..Mi van itt? Mindenki csápokat rejt a paróka alatt? Hát jó, nézzük meg, hogy barátaim mivel töltik idejüket. Szóval szóltam Borgia-nak, hogy dobjon meg egy demó deckkel. Ez egy reklám célokra kitalált, két személy részére összeállított csomag. Az alapokat ebből mindenki megtanulhatja, és még szórakozni is lehet. Persze, csupa értéktelennek tűnő, common lappal, de nekem nagyon tetszett. Gyorsan kértem egy ilyet, és egy szabálykönyvet, és otthon meg is tehettem az első partit, magamban. Játszottam. Tetszik!
Egészen egyedi a rendszere, és néhány grafika nagyon szép.
Mindegy, vissza a boltba. Szóval megkapom a demo deck-et, és Töki befut. Lebuktam, afene. No, sebaj. Akart venni két boostert, és megkért, hogy húzzak neki én. Hát megvolt! Olyan lapokat húztam neki, hogy majd örömkönnyekben tört ki, s táncra perdült menten. No, nem, de hálából megdob egy csomó Hastur lappal. Mert az kell nekem.

Ja, végre, két és fél héttel a próbamunka után, a főszeri hajlandó volt visszaírni. Azt üzente, hogy eléggé beteges volt, és nem is járt be. A munkámról megjegyzi, hogy nagyon korrekt, kb. olyan, mint a mostani fordítójuk, de ezért nem rúgják ki. De majd ha baj van, akkor majd számítanak rám. Kösz.
Ezt nem lehetett volna egy kicsit előbb? Na sebaj, megint mehetek állást keresni. Ezzel elleszek egy hétig, míg kigyűjtök minden lehetőséget, majd mehetek interjúkra, meg mittomén. Eh, ahogyan azt már írtam: "Search for holly quest"!

Ja, kivégeztem a DoD első albumot. Azt kell mondanom, hogy nagyon kellemesen csalódtam benne. A CD-n van hét album, ezekből négy tetszik. Nem tudom, milyen a második CD, de erős a gyanúm, hogy összevont válogatás lesz a dologból. Eh, Kedves, sikerült megfertőzni? No, annyira nem, nem lesz kedvencem, de gyakran fogom hallgatni.