pillangó szárnyak

Tegnap egy pillanatra megálltam. Egy fekete lepke, vagy ha úgy tetszik, pillangó evickélt a levegő tengerén. Nehéz dolga volt, mert a folyékony szél hullámai újra- és újra megbillentették röptének csónakját. Felém evezett, rendületlen, foggal-körömmel küzdve az időjárás ellen. Megállt az idő, s én gyönyörködve néztem az élet eme egyszerű metafóráját, s örömöm leltem benne, mert a pillangó, mi nem is volt szép, se csúnya, megpihent egy hinta kikötőjén.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd, egy hirtelen ötlet miatt, leugrom a délutánt Velencén tölteni. Pontosab: Agárdon, a tó partján. De mert marha lusta vagyok, nem vittem fürdőruhát. Félre ne értsenek, imádok úszni, lubickolni, döntésemet főleg fránya kényelmi megfontolások motiválták. Úgy volt ugyanis, hogy az est leszálltával mulatni megyünk, és ugye nem kell ecsetelnem, hogy mennyire kényelmetlen egy pár papucsot, vizes törölközőt, fürdőruhát cipelni. Mely ami nem is nagy súly, bizony az idő azzá teheti. Másik nyomós indokom az volt, hogy nem "pancsolni" vágyom, hanem úszni. Az pedig josszú órák időtöltése. S mivel társaságom nem engedhette meg, hogy nélkülözzem ennyi ideig, sőt, ő a vizet bancsak partról szemlélte, inkább csak simogató pillantással illettem a békés hullámokat.

Bár azt hittem, hogy ismét belebújhatok a magyar John Mclane bőrébe. Ehelyett hamisíthatatlan "b" kategóriás büfé hot-dogjába haraphattam, s kedves palacsintát őrölhettem fogaim között. No jó, puffancs, keksz, és bohém hülyeség is jutott bőven. Na, meg az említett játszótér, melynek csúszdája már rég pókok birodalma. De nem baj, szeretem eme keresztes barátaimat, megfogják az engem kínzó szúnyogokat. Remélem minél előbb, mármint előbb, minthogy azok engem. De nem baj, kellemes, békés nap volt. Szóval szögre akasztottam Mclane irháját, s nem kellett aszpirint rágcsálva cinikus megjegyzéseket eregetnie, s lefejelnie az arra járó bouncereket. Megkedveltem ezt a karaktert, s már elterveztem, merre fog fejlődni. Úgy értem: érzelmileg. De a piáról nem fog leszokni, az tuti. Ahhoz nincs elég ereje. Talán még a naplóját is megírom, mostanában Heinrichről gondolom azt, hogy naplót vezet.

Hazafelé egy hosszabb utat választottunk. A hetes úttal nem az a baj, hogy lassúbb, hanem hogy le van zárva a vége. Így nem tudtuk, hogy Érd, Budaörs, vagy Budapest-e az a sötét, éjbe burkolódzott település, ahol vagyunk. Először egy benzinkút, majd egy kocsma sietett segíteni nekünk, s ezúton is hálásak vagyunk érte. Sajnos azonban az esti muri, azaz a Hiperkarma koncert, bőség miatt elmaradt. A Grűn Bocsánat mindkét bejáratánál emberkígyó tátotta éhes száját, s féltünk oda belépni. Akárcsak a biztonságiaktól, kiknél nem tudni, kés van-e, avagy rádió. Éjjel minden másképpen fest.
Szeretem a sötétséget. Sokan félnek tőle, de én kedvemet lelem benne. Azért, mert akkor alszom ( mikor hogy). De leginkább, mert megnyugvást lelek benne. A sötét lepel engem nem elriaszt, hanem betakar, s óv. Szeretem hallani a csöndet, s békét. Rosszallóan ráncolom szemöldököm, mikor egyes utak szörnyautói megzavarják a Lánchíd szendergését, a Vár nyugalmas hortyogását. Még az úttisztító, narancsszín hernyókat is kedvelem. Akárcsak a "vicces" kedvű buszvezetőket, akik borvirágos kedvvel ecsetelik a Lehel téri megálló szépségeit.

Ma felébredtek. Ott voltak eddig is, láttad őket, de ma elárasztották a várost. Mosolygó, avagy éppen gondterhelt diákok tömege kúszott ki az utcákra. Elhagyták a strandot, kávézót, külföldöt, Szigetet, s szorgos hangyaként bújnak órarendet, neptun kódot, tanári kegyeket. Igaz, elseje már messze, de ez az első igazi tanítási hét. Most tudják meg igazán, hogy vége a nyárnak. A tanárok már megmondták, milyen könyvek kellenek, megvoltak az első "lazítós" órák. Innentől jön a már megszokott mókuskerék. Valahogy élénkebb így a város, végre van élet. A nyár tetszhalált hozott, s most ébredik hosszú álmából. A tél a vég? Szerintem a nyár. Végre eljő az én időm!

S mindennek tetejében, megint találkoztam veled, kicsi lány. Éppen idejében, a Kálvin tér előtt. Amint felszálltál, s meghallottam panaszos kérésed, már igyekeztem is. Most már rendben vagyunk? Ne félj, legközelebb is lesz nap. Az emberek könyörülete váltotta, nyüzsgő nap. Kérd a diákokat.