Klántalálka 2005- nyár

Szerdán mi az ördögöt csináltam? Szinte semmit. Pedig összepakolhattam volna, meg mittomén, biztosan eltölthettem volna okosabban is az időmet. No, sebaj. Egy biztos: este lementem Rack-be, tesztelni a torreador paklit. Egész jól ment, annak ellenére, hogy nem ütöttem ki senkit. A vége is vicces volt, még négyen voltunk játékban, de csak a Ravnos deck-nek volt ready minion-ja. Mindenki más torporban pihent. Négy játékos, összesen nyolc vamp. mélyálomban.


Csütörtökön aztán persze megittam az előző napi tunyulás levét: kapkodva csomagoltam. Az egyetlen CD, amit el akartam hozni, természetesen itthon maradt. Vigasztalt a tudat, hogy az egy hónapja szegeden felejtett CD-imet azért "talán" visszakapom. Mindegy. A reggeli egy kicsit bajos volt, mert mind az összes zsömle, mind a kenyér megpenészedett, így csináltam egy barátságos pizzát. Közben meg TV-t bambultam, a "Fekete köpeny" című filmbe kukkantottam be. A végét láttam, az eleje nem érdekelt, úgyhogy minden oké volt. Akárcsak az, hogy sikerült elbambulnom a maradék időmet is.
Sebaj, nagyjából már összepakoltam. Az említett CD-n kívül nem is felejtettem el semmit, bár az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy azért alsógatyát nem ártana eltenni.. Szóval újból ki- majd bepakolás következett. Időben azért a Népligethez értem, Kharon elvileg itt szed majd össze. Még egy Sportot beszereztem, és tényleg, egy percnyi várakozás után már csörren a telefonom, és dicső comturunk már vár.
Nagyjából egy másfél óra alatt odaértünk. Sajnos Argi azt izente, hogy "sétáljunk egyet", mert biza ő még sehol sem volt. Oké, akkor együnk valamit, elvégre így déltájban úgy illik. No de, nem olyan egyszerű az! Kharonnak ugyanis olyan kajálda kellett, ahol be lehet váltani az étkezési utalványait. Talált is három ilyen helyet a neten, úgyhogy megcéloztuk az egyiket. "Interesting büfé"- ez volt a neve. Valóban, eléggé érdekes volt, ugyanis nem volt. Valószínű már évekkel ezelőtt bezárt, mert még a házszámot sem találtuk ( a 15 után 18 jött...). Oké, nincs pánik, a következő a rendőrség étkezdéje. Arra elég könnyen rábukkantunk, de sajnos a kaja/ár arány nem volt valami megfelelő.
A harmadik helyről Ákos azt mondta, hogy "Még a térképen sem találtam", úgyhogy a jól bevált büféhez mentünk. Ezt pár éve lerombolták, s felújították, ami mostanra el is készült. Egy kicsit tartottunk tőle, hogy ez némi árnövekedéssel fog járni, de szerencsére nem. Igaz, az étlapon elég nehezen igazodtunk el. No, nem mintha ez a mi hibánk volna, ugyanis az árlapot egy tükörre írták, filctollal. Próbálja meg valaki elolvasni, hogy a nap vigyorog a tükörből és olvasztja a szemgolyónkat. Azért a hambi jól esett. Egy csávó valami rántott karalábét, sült krumplit kért, és majonézt. "Mennyit?" -kérdezte a büfés kislány." Mit mennyit, fél kilót! Ne tessék már vacakolni velem". Aha, kösz. Vannak még parasztok. mekkorát nézett, amikor megtudta, hogy 70 forintért kaphat egy kis tasak majonézt! .. Eh, így járt.
Befutott Argi is, illetve mi, az üdülőhöz, és szinte pár percre rá gurult be ő is. Gyorsan kipakoltunk, elfoglaltuk szokott helyeinket, mire megérkezett a Kecskeméti trupp is: Val, Anikó, Rhilen. A testvérpár apukája hozta őket, lelle-beli nyaralójukból. Nos, 1ütt a csapat.
A szokásos duma után kipakoltunk, ettünk, satöbbi. Ismerkedtünk a hellyel. Majd Rhilen belefogott, hogy elégtételt vegyen téli csúfos vereségéért, már ami a sakkot illeti. Télen ugyanis kétszer egymás után, elég simán kikapott (oké, az egyik partiban csak elnézett valamit, de a másik tényleg sima volt). Így kicipelt az erkélyre, és azonnal egymásnak estünk. Én sötéttel kezdtem, és elég nehezen tartottam magam, majdnem kikaptam, de a tuti nyerő állást ismét sikerült hosszú hajú ellenfelemnek elszúrnia. Így, némi kapkodásomnak hála, döntetlen lett. Akár nyerhettem is volna, de nem így alakult.
A második partira már alig emlékszem. Csak a végeredményre: Nyertem. Világossal. Nem emlékszem, mikor, hogyan fordult a játszma, csak arra, hogy győztem. Még a végjáték sem rémlik, pedig arra azért szokott derengeni.
A nép közben lázadt. Argi osztotta a jobbnál-jobb tanácsokat, és ecsetelte, miért játszunk rosszul. Nem mintha BÁRMIKOR is játszott volna egyikünkkel is, vagy láttuk volna, mire képes. Az azért sokat elárul, hogy nem hajlandó sakkórával játszani. Aha, hát mi meg nem vagyunk hajlandóak egy partit négy órán keresztül végigfejteni. Argi, mit szólnál ahhoz, hogy emilben sakkozzunk? Az se rossz, nemde?
A lázadást levertem, mégpedig azzal, hogy elkezdtem kiosztani a szerepeket az első meséhez. Kharon és Argi éppen paklit csináltak a holnapi kártyacsatához, és megfenyegettem őket, hogy addig nem kapnak szerepet, amíg el nem készül a deck-ük. Na, persze Kharon nem csinált sok mindent, de azért elkezdtük a játékot.
Mindenki húzott egy szerepet, így minden PC a saját sorsának kovácsa volt.. Ehe, gonosz vagyok. Persze, ilyen stílusu mesénél sosem azok húzzák a nekik való szerepet, akiknek kéne. Egy kicsit tartottam Anikó játékától, de azért nem teljesített rosszul.
A sztoriról: a játékosok egy elmegyógyintézet lakói, akiket különböző nyavajákkal kezelnek. Volt itt skizofrén, kórosan kisebbségi komplexusos, tudathasadt. Ez utóbbit ketten játszották, s mindig harcolniuk kellett egymással a test irányításáért (Argi+Rhilen). Aztán egyszer csak kinyílt az összes szoba ajtaja.. A végén kiderült, hogy egy embertelen kísérlet alanyai ők, és különféle próbákon kell keresztülverekedniük magukat. Majd ez egyikük elkezdte látni a jövőt.. Másikuk telekinetikus erőket villogtatott.. A végén persze minden kiderült, és ketten (illetve csak egy) túl is élte a mesét. Mák? Korántsem úgy készültem, hogy "bemelegítésnek" mindenkit lemészárolok. Mondtam is nekik, hogy ez nem lesz egy kedves játék, szemét lesz, és gonosz. Az volt? Asszem igen.
Másnap kártyáztunk. Meglepően könnyen körbementem a torreadorokkal. Nem is élvezték a többiek a játékot, szinte a harmadik körtől én irányítottam, alig tudtak velem mit kezdeni. Ha az elején összefognak, és Rhilen nem annyira agresszív, akkor végem lett volna, de nem így történt. Majd videóztunk, elmentünk lángosozni. Én inkább palacsintát ettem, mert előtte benyakaltam egy babgulyást. Igen-igen, bab nélkül nincs klántali. Illetve konzerv nélkül. Ja, úgy döntöttem, hogy nem veszek részt a "ki-vigye-ki-a-szemetet" nevű köznépi játékban, úgyhogy amint észrevettem, hogy tele a cucc, kivittem szó nélkül (mintha 1szer VALaki megelőzött volna, s galád módon kiürítette a kukánkat). De mosogatni most is bajos dolog volt. Illetve nem, dehogy is, aki akart, az állandóan mosogathatott, volt ott mindig valami cucc. Én megpróbáltam most is minimális edényt felhasználni, ami sikerült is. A négy nap alatt egyszer használtam egy mélytányért.
Majd megint nyögdécselt mindenki, hogy "meséljek már!". Oké. Egy kicsit fáradt voltam, és fájt a fejem, de kibírtam a dolgot. A második (grand) mesénél bebizonyosodott az, amit eddig sejtettem. Ha szabad kezet adok a játékosoknak, akkor nem tudnak mit kezdeni a fene nagy szabadságukkal. Elkalandoztak, viháncoltak, de semmi. Bár, azért hozzáteszem, olyan nagyon sok opciót nem hagytam nekik a kaland kezdetén. No, sebaj, nagy nehezen lezajlott a mese első felének levezénylése, ami egy picit unalmasra sikerült, talán leszámítva a végét. Itt mindannyian az 1804-es években lévő, napóleoni Franciahon katonáit alakították, vagy az alakulathoz közelálló személyeket. Anikóra egy kezdetekben mellékes NPC-t bíztam, ezúttal remekül alakított. Igaz, nem kellett volna úgy indítania, hogy "Én egy boszorkány vagyok" ..Féltem tőle, hogy megverik/erőszakolják, vagy ilyesmi, de szerencsére nem. Bár nem lett volna nagy trauma (nekem).
Másnap, szombaton, egy kicsit nyűgösen keltem, de nem mutattam. Reggelre rohant meg az, amitől tartottam, mégpedig egy bizonyos személytől való távolság okozta levertség. Palástoltam, nem mutattam. Egyébként majd minden percben gondoltam rá, mindig, mikor Anikó és Rhilen egymásra pillantott. Arrrgh, elég ebből.
Délelőtt kártyáztunk megint, miközben a lányok Tom és Jerrx-t néztek. Most Kharon is és Argi is más paklival nyomult, meg is lett az eredménye. Ki is estem, igaz, sokáig tartottam magam, de a végén döntetlenre adtuk. Közben beletúrtam Argi lapjaiba és összedobtam egy viccesnek azért nem nevezhető Ravnos paklit. Argi Asszamitázott, és Ákos továbbra is nyomult az immáron bevált Tremerekkel. És meglepetésemre Val leült velünk játszani. nem volt kártya a kezében 2 éve, de hamar belejött. Mit hamar, két kör alatt elintézte Argi egyik asszamitáját. Azt hittem akkor, hogy a lány fog nyerni, hiába a mosoly, meg a tettetett szerencsétlenkedés. Egyébként, ha szerencséje lett volna, ki is nyír minket. Nem volt, így kiesett.
Nagyon élveztem a partit. Egyrészt azért, mert bevállt a deck, másrészt meg nagyon izgalmas volt néha. De leginkább a marhulásért. Végig "ravnos"-t játszottam, és a többiek is belementek a mókába, főleg Kharon. "Há´taniccsá már, édesbarátom, itten ni, adok neked kupont a kebab bárunkba´"- valahogy így. Nagy meccs volt, ismét döntetlen.
Szintén belefért még két sakkparti, mert ugye nem lehet, hogy vezessek Rhilen ellen. Az első partiban csúfosan kikaptam. Nem is értem, hogyan. Nem értem, mi történt. Elnéztem valamit? Asszem inkább egész egyszerűen rosszul nyitottam, és Rhilen kapott az alkalmon, és lerohant. A másodikban pedig fordult a kocka, és sötéttel (végre) szicíliait játszhattam, szegény Vityának esélye sem volt. Ha engednek Szicíliait játszani, akkor általában nyerek, vagy döntetlen a vége. Ismerem, de nagyon. Apát is ált. megverem ezzel a megnyitással. Szegény Rhilen, végig szorongatva volt, annyi esélyem volt, hogy káprázott a szemem a sok lépéslehetőségtől.
Este folytattuk a játékot. Itt izgultam egy kicsit, mert most a játékosok élete kategorikusan Anikótól függött. Nem volt sok, amit csinálnia kellett, de ha azt nem teszi meg, akkor mindannyian ott pusztulnak, mégpedig önhibájukon kívül. A kirakóst úgy-ahogy összerakta pár játékos, és végül túlélték/megoldották a kalandot. Ketten túl is élték, illetve, ha úgy vesszük, akkor hárman. Igaz, Rhilen örök életére egy druida lélekcsapda foglya maradt, de azért élt valamilyen formában.
Igaz, a játék elején jöttem rá, hogy Arginak nem lesz nagy szerepe. Mindenesetre azért játszotta amit kapott, de érdemben nem tudott beleszülni, illetve nem is, úgy a pontos, hogy nem volt hozzákapcsolódva a szálakhoz. Szabadon mozoghatott, nem fenyegette sok minden. Azért ő is rájött egyre s másra.
Aztán eljött a pokol. A fejfájásom annyira felerősödött, hogy alig bírtam a kalandot levezényelni. Előzőleg majdnem ettem egy fájdalomcsillapítót ("menstruációs fájdalmak ellen"), de még szerencsére elolvastam, mi van benne. Ha beveszem, ma már nem élek. Vag yki tudja, lehet, hogy már kinőttem a pirin-allergiámat, de inkább nem kísérletezem. Még élnék, ha lehet. Nem mintha félnék a haláltól (badarság volna), hanem a sok embert, akiket elmúlásom szomorítana, őket sajnálnám. Sok ember? Na ne nevettess..
Szóval pokol. Éjfélkor hagytuk abba a játékot, és feküdtünk le. A fejfájásom felerősödvén annyira kínzott, hogy aludni sem tudtam, s fél percenként testhelyzetet kellett váltanom, mert szinte kibírhatatlan volt. Egy idő után már arra gondoltam, hogy nem érdekel az egész, jöhet a pirines cucc is, de a fájdalom szűnjön meg. Legutoljára fél négykor vetettem pillantást az órámra. Utána tudtam csak elaludni. Higgyétek el, az idő elveszik egy pár pillanat alatt, s lehet öt perc örökkévalóság. Hát még három és fél óra kínzás. Mert ez az volt. Mintha láva lett volna a koponyámon belül, s ha megmozdítom a fejem, sisteregve égette volna fel mindazt, mihez odabent hozzáér. De egyhelyben sem maradhattam, mert a fájás rendkívül felerősödött, s mozdulni kellett. A szemgolyóim is fájtak, a szó legszorosabb értelmében. Iszonyú volt, eddigi életem legrosszabb fejfájás rohama.
Reggel korán ébredtem, kicsit jobban. Kharon ébresztett, ami furcsa, mert eddig mindig én ébredtem legelőször, és többször visszaaludtam. Ja, mostanában furcsa módon mindig fent vagyok olyan hat-hét körül. Jön az Ősz? Lehet. No, mindegy. Nem aludtam ki magam, nagyon nem. A fájdalom érzete még mindig ott lüktetett a fejemben, de sebaj. Semmi volt az az éjjelihez képest. Gyors fürdés, majd rámolás. Sikerült semmit nem otthagyni, és még a CD-imet is, meg pár könyvemet is visszakaptam. Hurrá! Hazafelé visszavittük Rhilenéket Lellére, majd könnyes búcsú után egy MCDonalds´ -os zabálás után haza. Az úton végig arra koncentráltam, hogy el ne aludjak. Másfél órás az út, nekem a halálom másfél órára elaludni. mert tudom, hogy akkor egész nap kómás leszek, ellenben éjjel nem fogok tudni lefeküdni. Furcsa, de soha nem állítottam, hogy normális vagyok.
Általánosságban ez egy jól sikerült klántalálka volt. Igaz, volt pár zavaró momentum. Ilyenek voltak a klántali előtti viták, hogy ki jöjjön, és ki ne. Ilyen volt az, hogy Rhilennek és Anikónak sikerült összeveszniük valamin, de meglepetésemre senki nem ártotta bele magát a dologba. Talán ez is mutatja, hogy felnőttünk? Eh, dehogy, csak nem a mi dolgunk, és kész. Ja, a fejfájásom és álmosságom nélkül talán jobb lett volna a második mese. A legzavaróbb, és rosszabb mégis Gillz hiánya volt. Hát lehet ezt így kibírni? Nem látom egy hete, és azt kell elviselnem, hogy Kharon a szegedi képeket mutogatja rólunk, meg Rhilen és Anikó kedves ölelését, meg..affene. Legközelebb jön ő is. Ja, és nem állapot, hogy egy hónapban láttam vagy két hetet. Nyár volt, meg nyaralás, de ez így nem lesz jó. Nem baj, jő a Szeptember, és semmi oylan programról nem tudok, ami ennyi ideig kettészakítana minket.
Végre.