gyémánt

Kicsi lány. Kitől vársz segítséget? Budapest egymillió halott ember városa. A maradék meg haldokol. Tudtad-e, hogy a gyerek, amit viselsz magadon, már rég meghalt? Te ölted meg azzal, hogy világra hoztad. Egy halottért meg az emberek nem szívesen segítenek. Már ha persze, tiéd a gyerek. Mert azok, akik haldokolnak, s akiktől te pénzt remélsz, cinikusak. Hazugok. Azt hiszik, hogy másé a baba, és őt kihasználva próbálsz meg szánalmat kicsikarni az élőhalttakból. Nem hiszel nekem? Akkor mennyj ki a metróból, fel az utcára. Nézd meg az épületeket. Megannyi Lenin Mauzóleum. Valaha éltek, szépek voltak, napfényfürdőben tündöklők. Ma már mind málik, kopik, s a lepattagzott festék alatt sárgás koponyavigyorral tekint mind, üres szemgödreivel. Amott, látod azt a karzatot? Még mutatja magát a dombormű, a pufók angyalok sora. Igaz, fej nélkül. Amott, a boltíven valaha vásári maszk vigyorgott. Itt akarsz te könyörületet? Nem adok pénzt. Én nem. Halott vagyok, vagy az leszek, mindegy. Budapest nem vidám, Salo, Bassanegra, Gardaland az. Ez nem. Itt ne várj hát megértő szíveket, felcsillanó szemeket. Nem vetted még észre? Mindenki a földet bámulja, mintha attól várna menedéket. Másfélmillió strucc. Akár a metrón. Nem mernek rádnézni, hiába könyörögsz, nap mint nap. Mint egy rossz magnófelvétel, te is halott vagy, ugyanazt nyögdécseled egyfolytában. Mi lesz, ha valami csoda folytán felnő az a gyerek? Ő fog majd koldulni? S akkor majd, szánalmat keltendő, téged fog hátára venni, s öreg anyókát megsegítendő akar pénzt kicsikarni a majdani halottakból? Mit remélsz? Miért élsz? Miért járod még mindig, lassan fél éve a metrószerelvényeket, babád hasadra szíjjazva, markod tartva? Nem adok..Adtam már. Egyszer. S eme bizonyossággal takarva fordítom el a tekintetem. Hisz félek. Én nem a padlóba fúrom tekintetem, hanem ebbe, a végső álltatásba, hogy már segítettem, miért nem hagysz békén? Nincs több! Pedig van.
Mindig van.
Ha legközelebb találkozunk, adok.
***

Kharon kitart. Hiába akérlelés, a szép szó, kitart. Olyan érveket hoz fel, amik nem érvek. Live-val takarózik, holott teljesen más műfaj. Itt minden szerepet nekem kell írnom, minden adatot én tartok fejben, mindenkire én figyelek. Lehetne máshogy is mesélni, de nem adom alább. Így, a sok játékossal, silányul a munka, elaprózódik a figyelem. Előbukkan a rendszer. Megpróbálom. Mi mást tehetnék?