hepaj

A tegnapi nap folyamán összefutottam egy rég nem látott ismerőssel. Persze, mint ilyenek, egyáltalán nem akartam látni, nem akartam találkozni vele. Momentán mondjuk interakciónk röpke két másodpercig tartott. Éppen az Oktogonnál tébláboltam, hogy eljussak a Köröndre, Tibóékhoz. Jön a földalatti, és egy régi osztálytárs lép ki belőle. Nagy mosoly mindkét részről, ő egy "héé, helló!"-val indít, én visszaköszönök egy "Sziá!"-val. Majd megy tovább, és én is felszállok a járműre.
Farkas művésznő. Vagy Dóri, így egyszerűen. Nos, ha lehet így mondani, Dóri volt az anti-ideálom a középiskolában. hihetetlenül szép test, egy megalkuvó, begyöpösödött, rosszindulatú aggyal. A hideg kirázott őle, utáltam.
Felnőttebb fejjel visszagondolva azért ma máshogy látok egy-két dolgot. Például elismerem, hogy nagyon tehetséges versmondó volt. Tűz és Víz, nagyon különböztünk. Máshogy láttuk a világot. Ő a testiséget, úlfűtött szexualitást helyezte előtérbe, míg én elmém palléroztam, és a mesék világában éltem (élek?). Sajnos a fentebb említett testiség Dórinál napi téma volt. Rosszul érezte magát, ha nem oszthatta meg velünk AZONNAL az éppen akkori partnerével történő kalandját. Akár villamoson, akár strandon. Mi, legalábbis én, botránkozva hallgattam, majd kézlegyintéssel letudtam az egészet, megállapítván, hogy nagy az isten állatkertje. A legrosszabb az volt, hogy NEM akartam tudni róla. Pl.: Hogy a villamoson hogy szopott le egy akárkit. Nem és nem, akkor elküldtem a sunyiba, most is megtenném. Brrrrr..Higgyjétek el, ez először megmosolyogtató, de nap-mint nap..nagyon zavaró, majd idegesítő.
Az ő aranyköpései a kedvenceim. Mert néha bizony mondott hihetetlen nagy baromságokat is. Egy időben elkezdtem cukkolni azzal, hogy "belül szőke". Igazam volt, nagyon zokon vette, de legalább nem szólt hozzám pár napig.
Nem kedveltük egymást? Enyhe kifejezés. Persze, neki köszönhetem a szallagavató táncot, hiszen az akkori barátja tanította be a koerográfiát (nehéz szó). Meg volt, ritkán, hogy egész jól elbeszélgettünk. Ritkán. Amikor nem tört rá valami megmagyarázhatatlan feltűnési viszketegség. Akkor volt boldog, ha egy fiú megállapította, hogy "jéé, rajtad nincs bugyi". Akkor örült.
Mégis, mi a fenéért mosolyogtam kerek hat percig, még a könyvesboltban is, miután találkoztunk?
Ő csak egy volt a 18-ból, abból a halmazból, akikkel nem akarok találkozni. A volt osztálytársaim. Csupa "szőke" csitri mind, leszámítva négyet (hármat). (Név szerint: Csiga, Geret, Vitya (Anita)).
Valószínűleg a gondtalan, és ritkán eljövő boldog pillanatok jutottak róla az eszembe, vagy hozta fel látványa a tudatalattimból őket. A többi? A többi pukkadjon meg, és ne számítson rá, hogy az akármilyen évfordulókon odatolom a képem. Vagy max., mint Orneryboy.