Thursday, February 09, 2006

all these good people

Megint Gatheringgel mérgezem magam, a régivel. Nagyon szép három napom volt, mikor azokat a Kedvesemmel tölthettem. Igaz, csak a délutánokat, de akkor is. Most úgy tűnik, hogy megint nem látjuk egymást jövő hétig. Ki tehet róla? Mi nem, az biztos. No, de sebaj. Türelmesek vagyunk, a halálig, nemde?

Tegnap ismét rájöttem, miért nem akarok középiskolában tanítani. nem akarok az önkereső, hisztis kamaszok között papolni. Szegényeknek biztos sok egyéni problémáik vannak, nem akarhatom magamat is rájuk tukmálni. Ezért hallgattam oly sokat a tegnapi megbeszélésen, ami inkább egy valóságshow volt. Mit kerestem ott? Jah, és nem igazán tetszett Icke kioktatása sem. Hm, én beszéltem.

Vannak, akik nem tisztelik a könyvet. Árucikk, vagy eszköz - így tekintenek rá. Amikor a boltba bejön egy kínai manus, és unott pofával azt nézi, hogy mi szolgálná legjobban az érdekeit, és gerincnél töri a könyvet, majd visszadobja ( így, "dobja"!) valahova, no azt nem bírom. Előre látni, ahogy megfog valaki egy kötetet. Borsódzik a hátam tőlük. Ahogyan attól is, hogy Dickens regénye majd´ annyiba kerül, mint az egyszerűsített formája. Miért, kérdem én. A válasz az volt, "mert wc papírból van". Aha, tehát az anyagköltség határozza meg egy kötet értékét? Mert a Great Expectations bizony alig több, mint nyolcszáz forint. Annak ellenére, hogy nem nagyon szeretem ezt a regényt, de messze jobban, mint a legtöbb más angol/amerikai klasszikust. Azt hittem, hogy egy könyv árát a benne hordozott érték állapítja meg, semmint a papir anyaga, amire nyomták. Idealista volnék? Mert ha igazam lenne, akkor Dan Brown kerülne 800 pénzbe, s a Great Expectations 3000-be.

Ne beszélgessünk Bloodlinesról? Miért ne? Geek génekkkel tömött duma lenne, de hát ezzel szórakozunk mostanság. Bár ha attól tartasz, hogy el mernék árulni egy-egy későbbi dolgot, hát..ja. Szoktam. De sebaj. A nosferatu lair megérte a csatornás hülyeséget. Azt a részt a negyedére lehetett volna csökkenteni. De eladtam a gatyámat is egy katanáért. Bár tuti, hogy az első ellenfélnél lesz egy. Sebaj.

Rollins apót is szívesen megnézném már végre. Mondjuk ma este, már ha lesz elég erőm a sakkpartik után. Lehet, hogy ma kikapok. De szándékosan soha. Csak tudjak odafigyelni. Attól függ, mennyi melót varnak ma a nyakamba. A múltkor Attila kényelmesen ült a két kék doboz mellett, megvárta, míg végzek az árváltoztatással. Oké, semmi gond. Ő is fáradt volt, de semmi gond. Megcsinálom én azt is. Ja, már kilencedike van, és még nem kaptam fizetést. kezdek aggódni. Gábor se jelzett vissza. Úgy érzem, ugrott minden reményem a bankos cuccal kapcsolatban. Ha 15.-éig se lesz pénz a számlámom, azonnal felmondok.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home