Magamról

Hangulatember vagyok. Ennél nagyobb közhely nem is juthatna most az szembe. A tegnapi buli jó volt, remekül éreztem magam. Illetve. egy grafikon gyönyőrű görbéjén lehetne megmutatni, hogy volt egy holtpont s onnan egyenletesen zuhantam lefelé. A zene tetszett, volt sok Skinny Puppy, meg Rammstein, meg ki tudja mi még. A társaságban sem lehetett semmi kivetnivalóm. Aztán elindultunk hazafelé. A kedvesemnek lilára fagytak az ajkai, és nem szűnt meg dideregni ( nincsenek illúzióim, hasonlóképp festhettem én is).
Az ötvenesre negyed órát kellett volna árni, ami normális viszonyok között semmi, de most inkább elmentem a 14-essel, és leszálltam a Fáy utcánál, s gyalogoltam 10 percet. Végül is, lehagytam az ötvenest. Négykor már aludtam is.
Fél tízig. Nem tudok tovább aludni. S a kialvatlanság miatt rossz a kedvem és utálatos vagyok. Halk, morgós, olyan..blee. Csillaghegy felé sincs melegebb, s a család negédes nyüszítése sem tett jót. Maradt a páncél, és a plexi az érzékelésem előtt. Panka nyüszörgése még videón keresztül is debil és ijesztő. Remélem ilyet nem fogok csinálni a gyerekeimmel. Nagyon remélem..
Sebaj. Elmúlik ez is.
Nem kérek születésnapomra semmit. Tőletek nem. Csak egy kis figyelmesség, egy mosoly. nem történt semmi egetrengető azon a délutánon. Minek ünnepelni. Egy mosoly Tőled, s mikor hozzám bújsz, hallom a szíved..eh. Mindjárt lefejelem a monitort. Az álmosságtól is. Megyek vámpírokat űzni hálivúdba. Meg artifaktot keresni a múzeumba a Nagarajának. Az legalább tompít.
Már értem. Amit ritka leveleidben írtál.