Saturday, April 15, 2006

nyúlbaváró

Egészen elfelejtettem a pocsék vizsgám. Majd legközelebb. A gyomrom is egészen jó mostanában, úgyhogy megkockáztatom a jobb kaják tápolását. Tulajdonképpen akármilyen kaját, mert négy napig csak szárazkeksz és víz volt a menü. Ráadásul vettem ingeket a nyárra. Remélem jók lesznek, és lesz még munkám addig.
Ma pedig..

Elszórakoztam a délelőttöt tévé bambulással, ami már nagyon hiányzott. Majd ettem, s kiporszívóztam a felső szintet, mert már ráfért. Csak az én szobámat nem.. Ahol aztán vagy két..három hónapja nem járt porszívó. Sebaj! Majd csak elköltözök valahova, és akkor vígan élhetnek a koszmanó kultúrák! Oda se neki!

Pepinóhoz mentünk villamossal, majd onnan autóval. Egész jó kis autó, csak randa, mint a bűn. Jah, természetesen megint rosszul érzem magam, de kit érdekel. A környezetemben feltűnő egyéneket nem.

Höhö, vicces ez az ld50. Ez csak úgy az eszembe jutott. Sok a hüjjje arrafelé. És Ladisnál a CD-m. Ez is eszembe jutott.

Csillaghegyen pedig halkan beleléptem. Mivel ez bizonyos szagokkal jár, elküldtek cipőt mosni. Nem növelte a jókedvemet, az már biztos. Nem baj, röhögjetek csak. Legalább szereztem pár vígabb percet. A cipőm legalább tisztább lett. Jé, fehér a széle! Szegény Danka öregecske már. Szegény Zsombi, nincs nekije mandulája, ezért nem is jött. Szegény Bence, duhajkodott, és most törött a kulcscsontja. Szegény őőő Anikó, aki egy kcisit kivan. lelkileg. Mondjuk két ilyen gyerekkel nem is csodálom.

Soma meg jobban van. Most úgy tűnik, de ugye műtét után 15 napig kell várni, hogy fellépjen valamilyen szövődmény.

Jah igen, rohadt módon hiányzol. Azt hiszem, nyár óta nem voltam ilyen szarul.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home