Manapság ilyenek mennek
Olyan volt, mintha esett volna az eső. Tényleg. Esett. A legszebb az egészben, hogy kezd tudatosulni bennem, hogy jövő hét ilyenkorra le kéne adnom a szakdogámat, és egy betűt sem írtam még. Nem gonda, kapok öt nap haladékot, azzal már menni fog.
Ma nagy elánnal elhatároztam, hogy a felét, legalább, megírom. Csak a jegyzeteimet ne hagytam volna otthon! Így lényegesebben nehezebb, és mivel a kedvem is elment tőle, hagyom az egészet a fenébe. Az biztosan használ.
A sportélmény megvolt a hétvégén. Kezdődött az Arsenal:Blackburn FA kupa elődöntővel.. A csapatom 3:0-ra nyert, de..én nem értem. Ha egy csapat jól játszik, akkor az ellenfél miért veszi a fejébe azt, hogy "majd jól kiverjük a sz*rt is belőletek, és elmegy a kedvetek az ugrálástól, pubi!"?? Szépen, technikásan játszottak, erre ezek az állatok mindenkit felrúgtak. A csúcs a 93. percben jött el, amikor van Percy a harmadik gólt akaszotta a hálóba, és a gólörömében nekiszaladt egy ellenfélnek. Az meg, mintegy ártatlan reflexmozdulatból, a könyökét felkapta és kiütötte a 19 (!) éves hollandot. Meg kell vallanom, mint a harcművészetek kedvelője, elismertem volna a mozdulatot, a muay thai iskolákban így okítják a könyökütést. Szegény srác orrából, ajkából dölt a vér. Szabályszerűen kiütötték. Nem hogy felkelni nem tudott, de mozogni is bajosan. Olyan krémmel kenegették, mint a bokszolókat, ami elősegíti a véralvadást. Szuper. Mindegy, a döntőben vár az "ősellenség" MU.
És eljövend a kézilabda. Győr vs. Leipzig. Szegény magyar lányok hat góllal kaptak ki a németektől, így mindenki a csodában tudott csak bízni. Hát a csoda el is jött! Olyan sima meccs volt, hogy nem is néztem. A Győr végül tízenvalahány góllal nyert. Je. Így az EHF (Europian Handball Federation) kupában magyar döntő lesz. Hajrá Cornexi!
Majd a csúcs. Magyarország vs. Norvégia, divízió 1-es Világbajnoki meccs. Imádom a jéghokit, főleg a válogatott meccseket. Ez akkor alakult ki bennem, amikor 2000-ben apám jóvoltából kijutottam az akkori divízió 1-es vb-re. Akkor rendeztünk ilyet először ithhon. Fergeteges hangulat, óriási hajtás jellemezte a meccseket. Az első meccsem Kína ellen ment, és 4:0-ra nyertünk (asszem). Most meg Norvégia..A 2:2-es döntetlen inkább ránk nézve hízelgő, az utolsó harmadot végig védekeztük.
Érdekes emebreket ismerek. Vannak olyanok, akik őszínték. De velük az a gond, hogy állandóan azok. Ismerek valakit, aki pl. nem hord maszkokat. Jó, gátlásos a szentem a lelke mélyéig, olyan freudi rémálmai vannak, hogy az csak na (Egy mocsárban evez egy tutajon, de egyszer csak beleesik, és férgek meg piócák takarják be...). De mindig őszínte és nyílt. Aztán vannak mások is. Például ismerke valakit, akiben olyan kettősség munkálkodik, hogy öröm nézni. Illetve, ha nem állna olyan közel a kicsi szívemhez, akkor öröm lenne, így bánat. Az egyik pillanatban erőt sugárzó, magabiztosnak tűnő, a másikban meg összemegy, törékennyé válik, és olyannyira magába fordul, hogy felemészti önmagát. Amikor magabiztos és elfeledkezik a világról, akkor dacára a fizikai különbségeknek, sokkal magasabbnak látom őt magamnál. De amikor elkezd rágódni, akkor összemegy, és kisgyermek lesz megint. Van, hogy én érzem magam tanulatlan, éretlen kilencévesnek magam mellette, máskor meg úgy hiszem, szerepet cserélünk. Azért nem rossz ez, különbözünk, de fáj látnom, hogy élhetne sokkal boldogabban is.
Mint mindannyian. Akárki. Mint a nagyapám, aki még mindig a sebészeten van. Ha valakinek már kétszer is volt infarktusa, azt hogyan műtik? Mert altatni már nem lehet! Akkor hogyan ültetik be a gyomrába a csövet? Érdekes. Egyébként szép, hosszú élete volt. Igaz, azért ő is kapott ezt-azt, pl.: munkaszolgálat a Második Világháború alatt. Az ő osztagának volt a feladata a bombázások közben a hullákat elvonszolni az árokból. Van még egy-két ilyen vidám történetem, mondjam? Inkább ne. Elég, ha mi tudjuk őket, nem kell a világot is sokkolni. Még a végén elolvassák.
Ma nagy elánnal elhatároztam, hogy a felét, legalább, megírom. Csak a jegyzeteimet ne hagytam volna otthon! Így lényegesebben nehezebb, és mivel a kedvem is elment tőle, hagyom az egészet a fenébe. Az biztosan használ.
A sportélmény megvolt a hétvégén. Kezdődött az Arsenal:Blackburn FA kupa elődöntővel.. A csapatom 3:0-ra nyert, de..én nem értem. Ha egy csapat jól játszik, akkor az ellenfél miért veszi a fejébe azt, hogy "majd jól kiverjük a sz*rt is belőletek, és elmegy a kedvetek az ugrálástól, pubi!"?? Szépen, technikásan játszottak, erre ezek az állatok mindenkit felrúgtak. A csúcs a 93. percben jött el, amikor van Percy a harmadik gólt akaszotta a hálóba, és a gólörömében nekiszaladt egy ellenfélnek. Az meg, mintegy ártatlan reflexmozdulatból, a könyökét felkapta és kiütötte a 19 (!) éves hollandot. Meg kell vallanom, mint a harcművészetek kedvelője, elismertem volna a mozdulatot, a muay thai iskolákban így okítják a könyökütést. Szegény srác orrából, ajkából dölt a vér. Szabályszerűen kiütötték. Nem hogy felkelni nem tudott, de mozogni is bajosan. Olyan krémmel kenegették, mint a bokszolókat, ami elősegíti a véralvadást. Szuper. Mindegy, a döntőben vár az "ősellenség" MU.
És eljövend a kézilabda. Győr vs. Leipzig. Szegény magyar lányok hat góllal kaptak ki a németektől, így mindenki a csodában tudott csak bízni. Hát a csoda el is jött! Olyan sima meccs volt, hogy nem is néztem. A Győr végül tízenvalahány góllal nyert. Je. Így az EHF (Europian Handball Federation) kupában magyar döntő lesz. Hajrá Cornexi!
Majd a csúcs. Magyarország vs. Norvégia, divízió 1-es Világbajnoki meccs. Imádom a jéghokit, főleg a válogatott meccseket. Ez akkor alakult ki bennem, amikor 2000-ben apám jóvoltából kijutottam az akkori divízió 1-es vb-re. Akkor rendeztünk ilyet először ithhon. Fergeteges hangulat, óriási hajtás jellemezte a meccseket. Az első meccsem Kína ellen ment, és 4:0-ra nyertünk (asszem). Most meg Norvégia..A 2:2-es döntetlen inkább ránk nézve hízelgő, az utolsó harmadot végig védekeztük.
Érdekes emebreket ismerek. Vannak olyanok, akik őszínték. De velük az a gond, hogy állandóan azok. Ismerek valakit, aki pl. nem hord maszkokat. Jó, gátlásos a szentem a lelke mélyéig, olyan freudi rémálmai vannak, hogy az csak na (Egy mocsárban evez egy tutajon, de egyszer csak beleesik, és férgek meg piócák takarják be...). De mindig őszínte és nyílt. Aztán vannak mások is. Például ismerke valakit, akiben olyan kettősség munkálkodik, hogy öröm nézni. Illetve, ha nem állna olyan közel a kicsi szívemhez, akkor öröm lenne, így bánat. Az egyik pillanatban erőt sugárzó, magabiztosnak tűnő, a másikban meg összemegy, törékennyé válik, és olyannyira magába fordul, hogy felemészti önmagát. Amikor magabiztos és elfeledkezik a világról, akkor dacára a fizikai különbségeknek, sokkal magasabbnak látom őt magamnál. De amikor elkezd rágódni, akkor összemegy, és kisgyermek lesz megint. Van, hogy én érzem magam tanulatlan, éretlen kilencévesnek magam mellette, máskor meg úgy hiszem, szerepet cserélünk. Azért nem rossz ez, különbözünk, de fáj látnom, hogy élhetne sokkal boldogabban is.
Mint mindannyian. Akárki. Mint a nagyapám, aki még mindig a sebészeten van. Ha valakinek már kétszer is volt infarktusa, azt hogyan műtik? Mert altatni már nem lehet! Akkor hogyan ültetik be a gyomrába a csövet? Érdekes. Egyébként szép, hosszú élete volt. Igaz, azért ő is kapott ezt-azt, pl.: munkaszolgálat a Második Világháború alatt. Az ő osztagának volt a feladata a bombázások közben a hullákat elvonszolni az árokból. Van még egy-két ilyen vidám történetem, mondjam? Inkább ne. Elég, ha mi tudjuk őket, nem kell a világot is sokkolni. Még a végén elolvassák.
posted by Dreamer at 1:33 PM
0 Comments:
Post a Comment
<< Home