Monday, December 18, 2006

striiiiiike!!

Mit ne mondjak, nagyon nehezen jött el a fél öt. Gyorsan leszerveztük, hogy szükség van egy taxira. Attila volt a fő koordinátor, sikerült minden, olajozottan működött a Credit Controll gépe. Én Irénnel, Marcival, Gyulával, Gáborral mentem, hátul, a középső ülésen szorongva. Nem volt hosszú az út, ki lehetett bírni, jobban zavart az, hogy nem kötöttem be magam. Hamar odaértünk, de egy kicsit várni kellett, a személyzet ragaszkodott ahhoz, hogy a négy bowling pályát pontban félkor vegyük igénybe. Persze, senki nem volt a közelben sem, de azért ki kellett várni azt a 10 percet..magyarok. Jómagam a Gábor, Zsanett, Attila, Misi csoportba kerültem, és mit mondjak, Három 10-es menetből egyszer nem voltam az első. Kezdésnek bedobtam egy 133-as sorozatot, hát..Csodálkoztam rendesen, hogy 5 év múltán is ennyire megy a játék. Majd egy kellemes 150-et sikerült a harmadikban. Igen, a középsőben harmadik lettem, Mind Balázs, mind Attila megelőzött. Igaziból nem koncentráltam eléggé. Majd kajáltunk, játszuttam Dave-el és Norbival, majd a végén csak Norbival, de vagy négy menetet egymás után.. Huhh. Egszer elértem 155-öt, és 141-et, ami nálam nagy szó. Norbinak a száz elérése volt a cél, kétszer sikerült is neki. Annak, aki most kezdi a játékot, az jó eredmény egy 100 körüli sorozat. Igen, igen, jól esett, hogy valamibe végre egy adott közegben a legjobb lehetek. Meg az is, hogy nem egymás ellen, hanem önmagunk ellen játszottunk már a végén. Én legalábbis tiszta szívből drukkoltam Norbinak a 100-ért. A 155-öm lehetett volna jobb is, négyszer gurítottam kilencet elsőre..Fene. A kaja? Fenséges volt. Svédasztalos cucc, paradicsomos Gnochi, juhtúrós pulykamell, csülök, kétféle saláta, kétféle tojásos előétel..Majd rétes, vaníliasodóval. Rétesből hoztam is haza négyet, nyamm. Meggyes, és nagyon finom. Amolyan tiroli, csak a teteje nem keméyn és cukrozott, de a töltelék tiroli a javából. Finom lesz reggelire.
A jobb kezem tropára ment, vagy 10-et játszottunk, és már a vállamat is érzem. meg a csípőmet. Érdekes, a meghúzott derekamnak éppen hogy jót tett, legalábbis kevésbé fáj most. Ennek örülök.
Jól érzem most magam, megérte várni erre a délutánra/estére, minden jól ment. Régen szórakoztam ennyire önfeledten. És csak két unikumot ittam, főleg kóláztam, és az is valahogy finomabb volt.

Szabadságon vagyok, emberek, szabadságon!

0 Comments:

Post a Comment

<< Home