Monday, August 27, 2007

rendszerszünet

Aúú. Elszállt a gépem, ezt is az öcsémnél írom. Brühü. Most otthon tv-t nézek (szörnyű) és olvasgatok sokat. De leginkább unatkozom, mondjuk sok happening van az életemben. A kedvem is eléggé hullámvölgyes. Van hogy kongatom a vészharangot, máskor szerelmesen sóhajtozom. Lezárult Chicago is, eléggé érdekes véggel, de élvezhető vezetéssel. Nyomozgattunk, nyomozgattunk, éldegéltünk, majd naaagy fight és kész.
Meg ezerféle dolgot írnék még le, de nincs gép, s ekkor jönnek a gondolatok is. És az öcsém türelme is véges. Remélem a hét végén lesz gépem, és melóm is. De ha nem, akor az baj. Annyira még nem, de kezd az lenni.
Érted?

Friday, August 17, 2007

Just another day

Anyagi helyzetem indukált, hogy beadjam pár helyre az önéletrajzom. Természetesen olyan helyekre, ahova álom lenne bekerülni, így természetesen esélyem sincs rá.
Pedig ma pokerben lett volna. 40% esélyem volt az utolsó all in-ben, A K Peet 88-a ellen. Vagy talán több is. Nem jött be. Ha igen, akkor most én vittem volna a pénzt. Így harmadik lettem, így a legrosszabb kiesni. Rémes. Két napja nem tudok rendesen aludni. tegnap lefeküdtem 11 körül, és csak forgolódtam. azt hiszem egy óra körül néztem meg az órám utoljára, hogy vajon meddig nem sikerül még aludni. És ölöm a vektorokat. Talán most nem lesz belőle rekord. Kizárt. Mind1. nem fontos. Manapság ez a mottóm. Nem tudom, hogy fogom bírni a hétvégét.
Holnap..Nem is tudom, holnap nem lesz semi. Játék megbeszélés volt előzetesen betervezve, de az kimarad. most. Majd jövő héten megy. Anime est után. Jó lesz nekem? nem, de manapság ugye, ez a legutolsó dolog, ami számít. Tényleg..nagyon rég nem emléxem ilyenre.
Vagy talán ennek az az oka, hoyg nem tudom, még midnig, hogy mit akarok? Már talán egy éve überfuturisztikusanmegnemértett világfájdalommal küszködök, amiket levetek pár órára (ez egy bizonyos szőke hölgynek köszönhető legtöbb esetben), majd ismét a kalap alá gyűröm. sokat szeretnék, de semmi nem valósul meg belőle, gyakran.
Eh, miket beszélek, hiszen nincs semmidolgom, szép lassan kiszaladok magamból, és biztos jó lesz. De legalább ennek nem volt semmi értelme. Már-már rinyablog lesz ebből is, de rég nem írtam ilyesmit. Sebaj. Késő van. Holnap megint eszem csak kenyeret, hogy legyen hova bulizni. Meg kártya, az kell, az mindig. Valamivel le kell kötnöm magam.
Valahogy mindig van. Lesz. Whatever.

Monday, August 13, 2007

60% GeekMingle2 - Free Online Dating


Nyertem. A Ferengik meg még mindig jó fejek, főleg DS9-ben, bár a szabók SOKKAL pozerebbek, és halálsoabbak. Főleg, ha anno. az Obszidián rend legjobbja volt az illető..

Thursday, August 09, 2007

VteS EC 2007

1. FRENKIE
2. Olivier Perez
3. KUMI
4. svéd srác
5. Erol Öngün

Két magyar a döntőben, mint látható, egyikük első, másikuk harmadik lett. Nem voltam ott, nem láttam, és ami fontosabb: nem játszottam. Brühü. Voltam helyette Táborban meg Kapolcson. Még nem tudom, jövőre hol lesz (és hogy én hol leszek, a dolgok jelenlegi állása szerint utcán) de szeretnék menni. Megint. Hihetetlen móka volt, a sok külföldi arc, a versenyszellem, és TÉNYLEG mindenki úgy megy, hogy nyerni akar. Én is. Volt olyan verseny,, ahol kártyázni szerettem volna egy jót, de általában elmondható, hoyg megnyerni szeretném. Mondjuk a legutóbbi hatodik helyem kicsit szomorít, az a legrosszabb, épp nem jutok be a döntbe. Mi is volt? Asszem Bp PS (PS: az aktuális város hercegi címéért folyó küzdelem, azaz területi kialegjobb).

Ma jönnek animét nézni. Gillz, Angwen, Lau. Ratzh+Ring nem, érthető okokból, de majdcsak.

Wednesday, August 08, 2007

.

Every breath you take
Every move you make
Every bond you break
Every step you take
I'll be watching you

Every single day
Every word you say
Every game you play
Every night you stay
I'll be watching you

O can't you see
You belong to me
How my poor heart aches with every step you take

Every move you make
Every vow you break
Every smile you fake
Every claim you stake
I'll be watching you

Since you've gone I been lost without a trace
I dream at night I can only see your face
I look around but it's you I can't replace
I keep crying baby please

Every move you make
Every vow you break
Every smile you fake
Every claim you stake
I'll be watching you

Tuesday, August 07, 2007

szervusztok

Nincs mit tenni, ha nem megy, akkor nem megy. Nem nagyon van nékem motivációm a blogolásra. Meg nem nagyon szeretnék rinyálni, már megint.

Kapolcs érdekes élmény volt, hihetetlen elfáradtam a végére. Három nap, egy húzódás, némi fagyás, és sok-sok fellépés, konferálás. Meg pakolás. A szervezés, már ami a színpadi dolgokat illeti, lehetett volna jobb, de javuló tendenciát mutatott. Az utolsó napra egész jó lett, remélem Hanna legközelebb nem esik vissza, hanem a harmadik napi formáját hozza majd. A sátorhely izé..egy disznóól mögött volt, ahol pár tyúk is megfordult. Még szerencse, hogy volt sövény meg kerítés, nélküle igazi farmernek éreztem volna magam. A talaj kicsit lejtett, de nem kellett megkeresni az optimális fekvőhelyet, viszonylag egyenletes volt. nem úgy, mint táborban, ahol gyökerek, vakondtúrások, és egyébb hepe-hupák közé kellett befészkelni magunkat. A szagot meg megszoktam.
A Fornost egyszer jó volt, többször nem, de kívülállónak bioztosan tetszett mindegyik. A Mória még most sem tetszik 100%-ig, de már elfogadtam, és a közönségnek, a belsős közönségnek, nagyon tetszett. Gillzt sikerült jól megsérteni az utolsó nap estén, ráadásul úgy, hogy én is jól megsértődtem, de igaziból csak egy félrehallott megjegyzés miatt. Szerintem még mindig tart a hatása, kicsit harapósak vagyunk manapság.
Amúgy azt hiszem, rekordot állítottam fel alvás terén: éjfél körül aludtam el, és 11-kor ébredtem tegnap, ami azért nem mindennapi. Mondjuk nem csoda, hiszen Kapolcson a szabad ég alatt szunyáltam három órát, meg a buszon egyet, és annyi.
Még ma is kómás vagyok kicsit. Oda se neki. Játszottunk vasárnap, és nagyon élveztem, főleg, mert szerettem a karaktert, és érdekes volt a helyzet, amibe került. Azt hiszem, az Obrimos jobban tetszik a Morosnál.
Jah, tegnap csípősen hideget generáltunk a meleg lakásban, Gillzéknél. engem zavart, hogy lehuppant az egyszemélyes fotelba, és mögé, kb. három méterre tudtam ülni, őt meg zavarta, hogy finnyásan megjegyzéseket teszek egy (amúgy nagyon gyerekes) sorozatra. A másikra meg nem finnyásnak szánt megjegyzést tettem, de elmondása szerint "elég undorítóan kritizáltad azokat, amiket néztem". Ezzel is van bajom, de már nem akartam további veszekedést szítani, inkább lenyeltem (Mi az, hogy undorító, meg mi az, hogy néztem). Node, semmi gond, az estére végre enyhült a fagy, és most ott tartok, hogy mikor látom újra a Kedvest.

Hmmm..hoztam haza, kaptam kölcsön sok könyvet. lehet, h. nem kéne a gép előtt ülnöm, hanem olvasgatnom kéne? Could be.. A csütörtöki tábvezes izéhez semmi kedvem, majd benézünk egy órára. Inkább naime nacht.