Tuesday, October 31, 2006

smack that

Hemm..A világ málik szét. Nem tudtad? Pedig így van. Mielőtt rosszul következtetnél, nem, nincs kifejezetten rossz hangulatom. Az majd csak lesz. Az csak volt. Hullámverés..lalala..félúton. Még mindig tetszik a blogdizájnom. Tegnap elég vegyes élményekkel vonultam aludni, bevillanó mozaik ábrákkal.
Elízium jó volt, galád módon elkezdtem irányítani a kotériát, és a saját feladataimat végeztetni vele. Fincsi. Maylád büszke lehet rám. A probléma nem ez, hanem majd megkerülni a többieket, hogy a babérok nekem hulljanak. A gond csak az hogy, hehe..Ilonát lesz a legnehezebb megkerülni. Ő kezdi. Ezt a vonalat végig irányítanom kell. Nem baj, mondjuk. A másik meg..hát, majdnem belehalt a karakterem, pedig még semmi extra nem történt. Csak rámrobbantottak egy barlangot. Richthoffen meg kiakadt OUt-ban. Ő tudja. Szeirntem kifejezetten pikkel rám, miután elkaszáltuk a nosfiját. Pedig azt is csak ő cseszte el.

Jah, és tök jó, egy kicsit vitatkozgattunk is Gillzzel. Amit aztán büszke vagyok magamra, meg is beszéltünk. Ártatlan hülye dolog. Még vitának sem nevezném. Kár, hogy nem IN-ben reagálta le. Hanem OUTban. Hehe, a karizmám, hát igen :elajul:. De nem blogban árulkodtam, hanem chaten. Milyen sekélyesen alapos ez a század, hehe. De most jó kedvem van, ami azt jelenti, hogy este nem lesz az. Buliba megyünk. Remélem, élvezni fogom, és a holnapot is. Szeretném.

Ah, az egyedül árválkodó krizantén társa lett egy illatos rózsa.

Sunday, October 29, 2006

2007.10.27.

"Egy kicsit korán érkeztem" állapítottam meg magamban. Rajtam kívül volt még két alter csaj, két gót csaj, és pár rocker arc a Hajón. Hát így. Persze, aki vendéglistás, az ne panaszkodjon. Néha, fel-feltűnt egy ld50-es szervező. De így tanúja voltam, ahogyan a Garden of Eden megjelenik, valamint a Killing Mirránda bepakol. Kedélyes népség, annyi szent.Psychotommy fel-alá rohangál, asszem itt dolgozik. Meg Zero is, aki kedélyesen beszélget a fellépőkkel.Lassan befut két fő híjján a komplett Art Macabre is. Gyorsan ők is az öltözők felé veszik az irányt. Én unaloműzőnek magamba döntök egy Red Bullt, és szembesülök a Hajó pofátlanul drága áraival. Utána keményen támasztom a nagyterem oldalát, mintha igazi trú-metál-gót-beveremaképed-zombi lennék. Holott annyira nem. Szép lassan szállingózik a nép. A Garden of Eden elkezd szedelődzködni, és megpillantom az énekes fenekén virító két fehér ankhot. Számomra azt üzeni: Gótok, csokoljátok meg a seggem! És ezen jót röhögtem vala. A koncerten csápolt két gyerek, a többiek meg csak csendben figyeltek. A többiek nem számoltak 20 főnél többet. hiába, egy buli nem nyolckor kezdődik. Magamba konstatáltam, hogy ez egy egész jó zenekar lenne, ha nem lenne az énekes. Olyan Zámbó Jimmy volt, csak gótban. Ah, meg a hangja sem. Nem mozgott jól, a hangja..érdekes volt, és szarok a dalszövegek. Amikor angolul kezdték el nyomni, na az máris máshogyan hangzott. Jah, és a humorosnak tartott megjegyzései nem voltak azok. Egy kicsit sem. A három gitáros viszont überkúl volt. Nagyon tehetségesek, és látszott rajtuk, hogy élvezik. Az énekes is, de őt meg én, a laikus közönség nem találta szórakoztatónak.

Utána befutott az öltözőkből az Art Macabre. Ha már a vendéglistájukon szerepeltem, leálltam dumálni mindenkievel, aki ahgyta. A Kedvesem, Dru és Áfonya hagyta, el is vonultunk. Sajnos így a De Facto javarészéről lemaradtam, de hála a hangtechnikának, mindent lehetett hallani, és ami eljutott a fülemig, az nagyon tetszett. Kellemes beszélgetés és görcsoldás után beoldalogtam Bence és Skin szettjére. Aranyos volt, egy kicsit másra számítottam. A dallamos goth helyett egy kicsit keményebbet nyomtak. Jah, és a Bencére jellemző középkoraiság (Gammarna) se volt sehol. Nem baj, ez nem olyan buli. Közben a színpad is épült, az Art Macabre elvonult öltözni, sminkelni, kivéve Ven, akinek a jelmeze egy pár vámpirfog felragasztása volt. Ő jó úgy ahogy van, hehe. Mellettem, akik szívósan még a korlátot támasztotta, Mr. Fangoria, azaz Böjtös Gábor volt, a párjával.

Lassan elkezdődni látszott a koncert. A Killing Mirranda pakolt, hangolt. A dobos, láthatólag sokat szöszmötölt, de nem látszott semmi gond. Egy erősítő (NEM a Marshall) folyamatosan berregett, búgott. Az egyik technikus könnyedén megoldotta. Odament, rávágott párat, és láss csodát: megjavult.. A Bassz gitáros sokat mászkált fel-alá, kimosolygott, leginkább a gruppikra. Na, meg jókat dumált a terem hátsó részében lévő hangosítónak. Főleg az "Aye, mate", és a "Thatś good, eh, mate" frázisokat hallottam tőle. Lassan elkészült minden, és a banda a húrok közé csapott.

A koncertet többnyire az első sorban táncoltam, ordítottam végig. Mellettem Félix, egy rocker arc, és egy furcsa gót srác, világító töklámpással. A többiek fejbólogatva figyeltek. Az énekes pozőr, és vicces, az elektromos gitáros szerintem homokos, de pazarul játszott. A Bassz gitáros immáron napszemüvegben nyomta. Ő élvezte. A dobos nem annyira, többször elcsúszott az egyik cin, nem is tudom, mennyi ideig igazgatta. Közben az énekes angol vicceket mesélt. Uh, nem lehettek valami sokan. A terem jó, ha a felét megtöltötték. Mondjuk ez engem baromira nem érdekelt, inkább torkomszakadtából ordítpttam a Teenage Vampire-t és a Splitet, meg..meg..meg.. Mindent, amit ismertem.

Koncert után észrevettem, hogy fáj a lábam, a hátam, és elment a hangom. Kár, hogy a Blessed Deviantot nem játszották le, de minden mást igen. szóval egy számért csak nem fogok kiakadni. A Transagression by Numbers albumról játszották az Angelwingset, Teenage Vampire-t, Disqotech, Necromonicon-t, és a Splitet. Asszem..Volt még egy szám is, de annak a címére most nem emlékszem. A többi is nagyon jó volt, tetszik ez a zenekar, hehe. Ahogyan láttam, másoknak is. Talán annak a durván 100 főnek, aki eljött.

Az Art Macabre performansz előtt idegeskedés, tépelődés, Dru pulzusszáma az egeket verdesi, Marietta fel-alá rohangál. Ven elintézi a kamerást, meg Dani öccsét is előkerítik. Szép lassan ismét gyűlik a tömeg, Dani is felfeltűnik Lugosi jelmezében. Közben belőtték a kamerát is. Szép lassan elkezdődik a Show..De úgy, ahogyan azt Gillz elképzelte. Sokaknak tűnik fel, hogy valami van a háttérben, és úgy láttam, a közönség hálásan fogadta a szokvánbyostól eltérő kezdést. Minden simán zajlott, külön figyeltem, hogy kinek maradt a vámpírfog, kinek nem. Sokaknak igen, vagy csak úgy tettek. Gillz meg nem volt szép ebben a ruhában. És akkor erősen fogalmaztam. Ergo a sminkje jól sikerült. A bő nadrág is elfedte, nameg a bő ing is. Emke pazarul nézett ki ( Queen of the Damned?), Drunak meg jól áll a gótság. Jah, Dru, azt hittem, nem kel fel többet a földről, mikor Dani odavágta. Mint később megjegyezte: ő sem.. Miriel horror babája is tökéletes volt.
Az előadás jól sikerült, szerintem. Amit meg akartak valósítani, és amit meg lehetett, azt megcsinálták. Főleg ennyi, és ilyen minőségű próbákkal.

Lassan levonultak, a díszlet ( azaz egy darab karosszék) maradt. Jött a francia srác dj, és nagyon jó zenét pörgetett. Közben valaki derekasat rókázott a Hajó közepére, és vagy fél órának-órának kellett eltelnie, míg feltakarították. A bár részleg is bezárt. Ez nem túl jó. Mondjuk ilyen árak mellett. Vettem egy Red Bullt, egy körtelevet, és egy másik Red Bullt, összesen háromezer volt, kb...
Táncoltunk egy keveset, nekem Killing Mirránda után már nem nagyon akaródzott, de még ment. Főleg, ha a Kedvesem van előttem. Majd könnyes búcsút intettünk a helynek. Miriel és Áfi még marasztalt volna, de haogyan láttam, nem volt baj, hogy mentünk. Miriel se festett valami szépen, elég sápadt volt, meglehet, a rajta maradt sminktől.

Jól éreztem magam, kellett már egy ilyen buli. A végén még hazakísértem Gillzt, és az éjjeli buszokkal vágtáztam haza. A hetesre várva egy pár kellemes harmincas röhögött végig, és két tini átcseszte az ellenőröket. Igen, ellenőrök, hajnali háromkor az éjjeli buszon. Mazochisták. A 14-es megállójában pedig egy csaj keserveit hallgattam, miszerint nagyon rosszul van, hányi kéne, de nem fog ilyet tenni az utcán. Hűha, bébi, ha valaki telerókázta az A38-at, akkor egy buszmegálló meg se kottyanna. Végig azon imádkozta, hogy ne szálljon fel a buszomra. Szerencsére nem így tett.
Itthon még egy gyors fürdő belefért, és ágyba.

Friday, October 27, 2006

angelwings

Unottan várom az óra teltének perceit. Azért faxoltam egyet, mr. Hildebrandnak, akivel bármit beszélek meg, azt ő nem csinálja. Máshogy érti. Sajnálom. Kár, hogy ő nem adós, hanem megbízó. Így nem tudok vele keményebben fellépni. Kíváncsi vagyok a ma délutánra, Emese jön, hogy meggyőzzön, dolgozzak neki. Csak akadnak feltételeim is ám..Meglátjuk, inkább azt mondom. Tegnap láttam némi fényt, hátha siekrült feldobni, a punnyatag szomorúságból felrázni a Kedvesem. Egy mekiben. talán. Kár, hogy a banda szétesett, és a 90%-uk nem gondolja komolyan az egészet. Ők tudják. Az mtt-ből is kezd nagyon elegem lenni. Rohadt egy társaság. Kihasználnak, kiköpnek.
Jah, hajléktalannak honnan van mobilja?

Thursday, October 26, 2006

ásít

Miért, mit tehet mást? Borzasztóan gusztustalant álmodtam: Épp angol házit készítettem, mert a vezetőség kitalálta, hogy nekünk Dáviddal is kell angoloznunk. És közben ebédeltem, de odajöttek drogot keresni, és megették a kajámat. Grill "izét" ettem, és a gusztustalan részét otthagyták. Nyakat, ami csupa vér volt, és a fejét. Azt kellett megennem. Yech. Habár orálisan fixált vagyok magam is, de nem ennyire. Pfuj, de gusztustalan volt, ahogyan belevágtam, és mindenféle trutymó (nem csak vér) jött ki belőle. A főnököm meg megette a finomat. Na, ez szép.
Jó, megígértem, hogy nem leszek ma lehangolt. Vagy csak nem jelzem, és magamban dúlok-fúlok. Így jó lesz, ugye? Ja, eldöntöttem, hogy szemét leszek, és ha gillz nem folytatja két héten belül a vámpír blogot, én fogom. Szegény kis köpcös hunterem már cselekedne. Csak be van börtönözve az író visszafogott keze által rajzolt börtönbe.
Jajj. de lírai. Tegnap lekéstem a buszom, vajon ma is? Ki tudja..Jah, el ne felejtsem, CD tokot kell vinnem magammal, mert Rhilentől úgyse kapok. Na, meg továbbképzés is lesz, jajj dejó. Meg Brisa, ha minden igaz, lejuttat hozzám egy zacskónyi akármit, amit le kéne vinni Tatára. Kár, hogy én nem megyek. Mert nem akarok szédelegni. Nagyon fáj, de már elhatároztam magam. Csak és kizárólag Gillz miatt mennék. Ő meg arra kérlelt, hogy csak miatta ne csináljak már olyat, amitől rosszul fogom később érezni magam, hát tessék. Úgyhogy kicsit sűrű lesz a nap.
Ma.
De nemkesergek, nem tehetek olyat. Megígértem, ugye, dlágaszág?

Wednesday, October 25, 2006

Szép

The little girl she said to me
What are these things that I can see
Each night when I come home from school
And mama calls me in for tea
Oh every night a baby dies
And every night a mama cries
What makes those men do what they do
To make that person black and blue
Grandpa says their happy now
They sit with God in paradise
With angels wings and still somehow
It makes me feel like ice

Tell me theres a heaven
Tell me that its true
Tell me theres a reason
Why Im seeing what I do
Tell me theres a heaven
Where all those people go
Tell me theyre all happy now
Papa tell me that its so

So do I tell her that its true
That theres a place for me and you
Where hungry children smile and say
We wouldnt have no other way
That every painful crack of bones
Is a step along the way
Every wrong done is a game plan
To that great and joyful day

And Im looking at the father and the son
And Im looking at the mother and the daughter
And Im watching them in tears of pain
And Im watching them suffer
Dont tell that little girl
Tell me
Tell me theres a heaven
Tell me that its true
Tell me theres a reason
Why Im seeing what I do

Tell me theres a heaven
Where all those people go
Tell me theyre all happy now
Papa tell me that its so

Sokat hallgatom mostanában, erről dalol a Last.fm is. Vagy nem. Elemezgettem Gillz legújabb novelláját, remélem hamarosan felpakolja valahova. Meg kell jegyeznem, hogy az őt legjobban ismerők fogják igazán értékelni. Mert szerintem ez az az írása, ahol nagyon sokat megmutatott magából. Milyen is ő. Ki is ő. Persze, ez csak egy aspektus, de nagyon mély. Még két dolog hiányzik, hogy a "feleség" karakter Gillz legyen: A hit és a szeretet. A "feleség" nem tudom, hogy mennyire szereti Kelement, jobban-e, mint egy hosszú, őszi esőt. A hit meg, no igen, ez a karakter egészen másban hitt, mint Gillz. Nincsenek direktívái, ha ott nem hal meg ( az írásban mondjuk nem is), akkor később, a bolondokházában, miután elhúz mellette egy vonat.

De maradjunk a fenti zenénél. Ezt nem tudom mástól elfogadni, csak Chris Reától. Az ő hangjától. Először megbabonáz a bariton mélysége, azután a mondanivaló. Mint Gilmour, Waters. Először soha nem a szövegre figyelek. Arra csak később. S akkor jön a második eszmélet, mikor meghallod, mit is akarnak modnani. Persze, itt a különbség egy átlagos zene és e között: Amikor megtudod, miről szól a szám, elmegy tőle a kedved. A fentitől soha.

Vidéki álom

Az az igazság, hogy habár a való életben soha nem jártam ott, álmobéli énem ismerte a helyet. Dombos, füves kis falu volt, kedves házakkal, nyitott templommal. Jött egy pap, akivel jóban lettem. De engem főleg az elszórt épületek érdekeltek, főleg azok, amik nem voltak befejezve. Utána misét tartott az atya. A hátsó sorokban pár kölyök renitenskedett, amikor a pap felém fordult, és bizalmasan megsúgta, hogy akkor én leszek a fiúk ober-e. Kérdeztem, mi az. Mondta, hogy az a személy, aki a vallási fejlődésükért felelős, és a neveltetésükért. Elkezdtem kézzel-lábbal tiltakozni, erre gyorsan mást nevezett ki. Majd közöltem, hogy ez azért is lett volna botorság, lévén ugye nem vagyok tagja egyik vallási gyülekezetnek sem. Erre a pap kisandított a kórusban éneklő Gillzre (én ezért mentem oda, hogy meghallgassam a kórust), és azt mondta, hogy ez nem lenne akadály, gyorsan megkeresztel, és onnantól járhatok is misékre. Mondtam, hogy ez annyira nem jó ötlet. Erre azt felelte az istenadta, hogy ezt azért gondoljam át, mert így micsoda sebeket okozom az "Ágnesnek". És hogy ezt meddig tehetem meg.
Höhöhöhö, ébredvén nem tudtam, hogy most nevessek-e, vagy mélyedjek magamba. Hát, inkább nevettem. Jó, ez az esti fürdés, már van értelme. Mondjuk az, hogy reggelente van időm blogot írni. Amúgy lassan kipihenem a hétvégét, és utolérem magamat. Emberi időben fekszem le (22-23 óra környéke), és reggel kipihenten ébredem. Ah, mindjárt lejön a Full Metal Panic. Most olyan 75%-nál tart.
Tegnap késő délután beszélgettem Istvánnal, a pesti és országos krónikákról. Két oldalt teleírtam kérdésekkel, amikre fényt kéne deríteni, és ekkor is csak támpontunk lesz, megoldásunk nem. Jó, hogy Konnyik kikerült a képből, de.. Mondjuk itt van Aradi. Azt mondják, hogy a városhoz hűséges, semmint a kamarillához. Igen? Kinek őrzi a várost, és miért. Hiszen, ha agyanűnk beigazolódik, a Mester, a Rabbi is benne van nyakig ebben az infernalista kovászban.. És ez csak egy nyitott kérdés a sok közül. Azt hiszem, ideje csomagolni, és jönni egy 15. generációs brujahval, akinek van egy potence eggye, és csak bulizni szeretne. Megvan a Cannon Folder előnye is, nemde?

Tuesday, October 24, 2006

higany

Ma arra ébredtem, hogy narancsszín fény simult a redőnyömre. Utat nyitottam neki, és lassan, macska mód nyújtózó láva kúszott a horizont tölcsérében. Visszahanyatlottam, és az ablakomnál topogó fény először bátortalanul, majd nekilendülve kérte magát ágyamhoz, majd rövid várakozás után, kedvesen hozzámbújva ébresztett.
Szép ez az Ősz. Gyömrőn kedvesen pergő falelvelek verték a hátam barátságosan, mint jó ismerőst szokás. Az már csak hab a tortán, hogy a kétlábú ismerősöket is jó szívvel láttam. Szerencsére, akiket esetleg mégsem, azok Pesten maradtak szobrot dönteni, csak az a baj, hogy időközben elfogytak a szobrok..

A kártyaverseny is jó volt. Lergalábbis a végére jó lett. Az utolsó asztalomat nagyon élveztem, lepörgettem a paklim, nagyokat nevettem, és már úgy álltam hozzá, hogy time outtal megy végig a kör. Így is lett. A gyömrői geekülés is. Heinrich táposabb, mint valaha, akárcsak a többiek. Egyre jobban beleesszük magunkat a városba. Kezdünk használhatóak lenni, főleg Nikolas. Atyaég..amiket ő kapott.

Ah, és Gillzzel is letárgyaltam sirámaimat, természetesen még aznap, emailben. Megoldódtak, a válaszokat tudomásul vettem (van választásom?). És még egészen elfogadhatóak voltak. De félre ezzel.

Most legszívesebben Kedvesemmel az oldalamon hunyorognék a narancsszín fellegekre, melyek olvadt láva lassúsággal karolják át a házak derekát.

Friday, October 20, 2006

Huszadik század?

Van valami, amit ne lehetne e-mailben megbeszélni? Lehet..De az én problémázásom 80%-át meg tudtuk beszélni. Már előre félek a maradék 20%-on. Minden tárgyalás során van 20%, ami irreális dolog, a tárgyaló alap. Amiről le lehet mondani, de ha bejön, az nagyon jó. Na, ez maradt ki a mai e-mail váltásokból. Hű, nem is tudom, mikor írtam neki enynit..És mikor válaszolt rá ennyit. Most viszonyt unatkozom. Nincs itt, de majd csak lesz. kerek négy napja nem láttam.
Négy nap..

Éhes vagyok, eléggé. Azt hiszem, csinálok majd szendvicset, de nem tudom, mikor. Megvárjam, ne várjam, hümm: Egy almát már benyomtam. Talán kihúzom addig, míg ideér. Persze, az is lehet, hogy elfárad, és inkább nem megy haza. Smemi gond, maradjon csak. De akkor rám ezen a hétvégén ne számítson, hehe ( bosszú).

Mindegy, ez csak rosszmájúság és pesszimizmus. remélem, smemi iylesmi nem lesz. Tulajdonképpen rettenetesen unatkozom, várakozok. És nyűgös kezdek lenni. Boldog? Most nem, most csak nyűgős, dolgokra vágyom, amik általában az ajtón túl vannak. van.

Vettem mp3 lejátszót, olcsón. Tök jó lenne, ha működne. Sejtem, hogy agéppel lehet baj, és a rohadt usb plugokkal. Ne már ezért füstölt el pár cucc a környezetemben.. És ne már legyen hibás a MÁSODIK mp3 lejátszóm. Mert akkor visítok, de nagyon. MOst emiatt vagyok ideges, és lehangolt. mIért nem tud működni valami, kivételesen, baszsus. egészen egyszerűen, áh. Felesleges. Nincs komment, nincs semmi. Csak hosszú, üres sorok. nem vásároltam, de gáz. nincs csoki, nincs őő..snack. Mindegy, amúgy is hájas vagyok. Nincs senki.

Unatkozom. Fifa egy szar. Akkor lézerkardozom, az biztosan jót tesz?..

Scientist vol.2.

Nem semmi, mikre vagyok képes! Csak egy chatelés kell ahhoz, hogy fogjam magam, kezet a fülbe, szemet behúny, és kiabáljak egy elzárt gumiszobában. Mindenféle marhaságot hordtam volna össze, vagy van valóságalapja is annak, amit el mertem árulni. Erről még soha senkinek nem beszéltem, hülye pöcs vagyok, tudom. Többet és sokat akar. De nem leszek-e papucs, ha "igen drágám, jól van drágám" alapon hagyok mindent? Nem így születnek a rossz házasságok? mittomén. Nem értek hozzá. Mondjuk a nőkhöz sem, a kapcsolatokhoz meg méginkább nem. Mondhatni, műkedvelő vagyok. Na, a Jeney Viktor, ő értett mindenhez. Fel is néztem rá emiatt. És mikor Balázska kitálal, szépen el is hiszi, amit mond, és mély depresszióba esik. A különbség, mondjuk köztem és Dru között, hogy én nyiltan kipakolok mindent, mindenkinek.
Na jó, ez erős túlzás volt, Dru és köztem több a különbség, például, hogy neki nagyobb a melle, höhö ( azért sem rakok több szmájlit a blogomba).
Hímsovinizmus rulz, főleg azért, mert annyira távol áll tőlem. Azért szeretem, hehh. Jah, mindenki egyen meggyes sport szeletet, mert az finom, mégha hízlal is, és tele van "E"-vel. Főleg azért. A mai napom csodás lesz: nem akarok elmenni színjátszóra. Egyrészt mert megyek mp3 lejátszót venni, másrészt el kéne mennem anyámékhoz, mert a ruha kifolyik a szennyesből. És maximum vasárnap tudok átmenni. Holnap kártyaverseny, végre, kb. fél éve először. Nem! EGY ÉVE! Ennyi időnek kellett eltelnie, hoyg legyen egy hétvége, ahol legyen merszem azt mondani hogy el akarok menni. AZ EB után az első versenyem. Össze is raktam egy überfos paklit. Bohóckodni jó lesz, azt hiszem. Úgyse jön majd ki, de én jól akarom majd érezni magam. Persze, mások nem így vannak vele, és tuti, hogy elrontják majd a játékomat. Kit érdekel? Most csak az érdekel, hogy hétfő óta nem láttalak, és ennyi idő elég volt ahhoz, hogy..Tényleg baromi jó érzés látni, ahogyan a Norbi minden nap látja és tobzódik a barátnőjébe, hogy mások lesajnálóan nyilatkozzanak a dologról ( a "De szer lehet neked" jegyében, pl.: Rhilen, Szoffy. És igazuk van). Tóth Viktor koma is azt mondta, hogy nem tudja elképzelni így egyik kapcsolatát sem. De én hülye kutyuska kitartok. Talán vesztemre, nem tudom, jó-e ez nekem, vagy csak ehhez vagyok szokva. Mindegy, ez most per pillanat lényegtelen, hiszen ma péntek van, ma találkozom vele, ma elvakulk a fényétől. Majd jövő héten kesergek ismét.
Úgy érzem magam, mint Mr. Baggins. Fogyok. Egy kenyérszelet vagyok, amin alig van vaj. Na, a valóságban persze jópár kilót magamra szedtem, mióta egyedül élek. Ha nem lenne netem, akkor már beadtam volna a kulcsot, és visszaköltöztem volna anyámékhoz, azt hiszem. Így is a határán állok, tudván, hogy az nem jó nekem. Áh, hülyeség. Úgyse megyek vissza.
Nincs ott semmim. Nem vagyok senki. Talán, ha három embernek hiányoznék. Gillz, talán. Miriel, talán. Anyám, talán. Talán..
Talán.
Gyakran gondolkodom, hogy miért nem megyek el külföldre dolgozni. Egyes egyedül Gillz miatt. Ő tart vissza, hogy elhagyjam ezt a tetves országot, ahol önigazoló zsebdiktátor majd´ minden egyes lakó. Jah, ma reggel beszéltem a szomszéddal. Aranyos lány. Ő is munkába rohant, a legnagyobb dugóba (Hősök tere). Kellemetlen. Ja, és Bence még mindig nagy arc. Két iskolában tanít szalagavató táncot. Sok pénzért. Megértem, csak kicsit sűrűek a napjai.
Ez egy rossz tulajdonságom, rájöttem. Baromságokon keseregni. Szokj hozzá.

Wednesday, October 18, 2006

szereposztás

Zavar, hogy mellékszereplő vagyok. Úgyhogy ma megyek, és mesélői megbeszélést tartunk Tibivel édeskettesben. Már ha Tibinek hívják, a névmemóriám a régi. Egy biztos: Nem vagyok hajlandó a mesélési stílusomból egy csöppnyit sem feláldozni. Mesélgetek-mesélgetek, és kész. Minden más. Vagy mi. Igen, egy kicsit szaggatott a gondolatmenetem, kéne csinálni egy töredezettségmentesítést a fejemben. Például miért van az, hogy fáradt és álmos vagyok, mint pár hónapja mindig. Hát, nem tudom. De az biztos, hogy tegnap leültem játszani, és mire feleszméltem, már késő volt. Mosogatni, takarítani, hajat mosni. Ma reggel hét után pattantam ki az ágyból, és akkor már..de ez unalmas.(Mondjuk a "kipattanni" szó erősen túlzás, a "vergődni" már találóbb) Kimaradok. Úgy értem, egyre gyorsabban telnek a napok, és beáll a Sims effektus: soha nincs idő semmire. Igaziból az lenne az igazi, ha hat órát dolgoznék, semmint nyolcat, és a szomszédban, semmint Zuglóban. Ami egy nem túl jó hely. Barbaria, mondhatnám.
Hm, ez a hónap egészen jó lesz. Most akkor ezt fogjuk játszani, hogy egy jó, egy rossz hónap? Mert megint egy csomó ügyet kéne lezárni, de nem megy, naygon nem. Hétfőn alig dolgoztam valamit, kedden iparosmunka volt, ma meg..Hát nem tudom. A tény, hogy még nem telefonáltam egyet sem, elárulhat egyet-s mást. No, nem azért, mert lázadnék, vagy mert lusta lennék. Hanem csak. Az a cég, amelyik palira vesz, ne várjon nagy munkakedvet. De ők tudják. Két esemény is történt, ami komolyan fölzaklatott manapság.
Az egyik, hogy egy faluban egy férfit (tanár két gyerekkel) mondvacsinált okkal meglincseltek. Ez rossz szó, persze, a "meglincselés" nekem fáklyákat vasvellát és malmot jelent. Itt nemes egyszerűséggel halálra vertek egy embert. Nem tudom elfogadni az ilyen viselkedést. Halálbüntetés?
A másik az, hogy az Arsenal Moszkvában kikapott. A meccsen három gólt érvénytelenített a bíró. Gratulálok.
Volt még valami, csak nem jut az eszembe. Mondjuk, hogy Bush aláírta azt a törvényt, hogy akit terroristának gyanúsítanak, azt lehet meztelenül kihalgatni, alvást megvonni, lelki terror alatt tartani. Szeretem az USA nevű szeméttelepet, mondtam már? Szőnyegbombázás a Bush farmon?

Monday, October 16, 2006

helyzetjelentés

Jelentem, le vagyok törve. A humorérzékem még nem hagyott el. Megint kezelem a kellemes ASA-s csomagot. Ami a nevemen lenne, az nincs, ami meg em is lesz, azt hozzám kapcsolják.
Jelentem: kiábrándult vagyok, és kellemetlenül szomorkás. És amikor jön az ostoba kérdés, hogy mirét, akkor ostobán válaszolok. Csak.

6:53

Na nem, ez nem egy amerikai futball meccsállása, hanem az idő. Ezek szerint még több, mint fél órám van. Jíhá. Miért nem vagyok mégis boldog. Hát azért, mert pölö a telefonom este a rádiós óra mellé tettem, és egy hatalmas bippegésre ébredtem (háromkor), ami az indukált, hogy a rádió érzékeli a telefonos vonalak berregését. Elég kellemetlen zaj, nincs ember, aki ne hallotta volna a walkmanjébe, ha mellette csörög egy telefon. Hát erre. Majd ugyanezt ötkor is. De fáj a fejem és fázom is, háhá! A szív melegsége meg, hát őő..idebiggyesztek egy rövid párbeszédet. Persze, élőszóban máshogy hangzott, de az elég gáz. Tudom, mert volt egy olyan óránk, amivel ezzel fgolalkoztunk (és szar volt). Node:

/in medias res/
Soffy:És Gillzzel mi van? Régen láttam az embereket, azért kérdezem.
Balázs: Most elrohant próbálni valamit, megint. Tudod milyen, mindent bevállal.
Soffy: Aha, akkor gondolom elég keveset találkoztok.
Balázs: Hát..igen. Tulajdonképpen legutóbb kedden láttam.
Soffy:...

Ennyit a szív melegéről. És mondhatni, még nem is vállal be annyit, mint szeretne. Na, nem mintha én kezes bárány lennék..
Hétfő: Elízium
Kedd: Neki tánc
Szerda: Nekem megbeszélés
Csütörtök: Neki Főnix
Péntek: Színkör, ahol aztán ANNYIT foglalkozunk egymással, hogy még. Akárcsak elíziumban. Ott is annyit, de annyit, hogy rögtön fibrillál a szívem az örömtől. Vagy csak péntekre fog kiszakadni, és hangos cuppanással a földre esni, míg valaki rá nemtapos. Undorító ez a félév, egész egyszerűen hányok tőle.

Jé, még nincs hét óra. Azt terveztem, eddig fogok aludni, pihenni, behozni az alváshiány lemaradását. Nos, nem jött be. Pénteken már kóma állapot lépett fel, és ott is tragikus hirtelenséggel váltam el a tragikusan ritkán látott kedvesemtől. Kávézás, pizzázás volt a móka színkör után, Gréta, Tapsi, ..Lolita.., Gothpunk, Blint, Petya, én, és később Gillz. akit nem könnyű elérni, de nem lehetetlen. Jópofa traccsparti volt. Tulajdonképp szégyen, hogy az Ír nyaralásra már alig emlékszem.
Szombaton is aludtam, de nem sokat. Anyámhoz enni mentem, majd készülődés, fél órás álldogálás a pályaudvaron (elnéztem a menetrendet), utána irány Gyömrő, ahol liveoztunk. Jó volt, rég óta nem élveztem így játékot. Lényegi információt két beszélgetésből tudtam meg, de azok legalább öt percesek voltak. És több hónapnyi nyomozásba kell fognom miattuk, hehe.
Vasárnap meg alszom..nyolcig? Fél kilencig? Nem rossz..három és fél óra (kb. négy, nagy jóindulattal..). Hát ennyi. És pihentem volna? nem, inkább a Kedvesemmel vagyok, olyan eseményeken, ahol alig ismerek valakiket. Az Abrakadabra próbán legalább Dru és egyszerke ment, de Marietta és "Danika", hát..róluk semmi. Utána Gillz még a szépennéz trükkel rávett, hogy menjek performanszt nézni egy festészeti kiállításon. Ami különösen jó volt. De legalább volt teázó és Burger King.

Jé, már hét? Vicces, cseng az órám, hogy ébresszen.
Fáj

Friday, October 13, 2006

paraj

Vagy nem. Nincs kedvem elmés címeken 5ölni. Mondjuk, talán így reggel nem feltűnő, ha csapkodom a billentyűzetet. Vagy igen? Mondjuk nem nagyon érdekel. Ma kivételesen rossz kedvem van, így kora reggel, és erről Anneke tehet. Meg arról, hogy olyan hangja van, és a zenekarnak olyan számaik vannak, amilyenek. Pfuj, tessék hallgatni! Így a reggeli hajmosás Anneke áldozatává vált. Ami nem jó, lassan egyben le tudom venni a fejemről a hajam. Legyek raszta? De úgy természetesen. Hm, inkább nem, mert biztos nagyon viszketne, és különben sem tetszik a Raszta séró.

Tegnap beszélgettem Miriellel. Habár felszedni nem sikerült (szerencsére), jól éreztem magam. Rég nem tudtam senkivel sem. Tulajdonképpen ezek a beszélgetések hiányoznak Gillzzel. Talán azért, mert már ezt mind megejtettük. Csupa aktualitás, semmi régi múltú emlékek. Mirielről megtudtam, hogy részeges disznó, hamvába holt grafikus tehetség, és ideális családi körülmények között nevelkedett. Cinizmus rulz. De azért megnyugtat a tudat, hogy tudok még kötetlenül és felszabadultan társalogni valakivel. Akkor akár még interjúkat is tudok készíteni az emberekkel. Vagy nem. De ez hogy jön most ide? Megint korán aludtam el, és későn ébredtem. Jön a tél, az alvási ciklusom kitolódott.

Nem baj, nem baj. Nananaaaa. Ma beszédtechnikából Látogatunk. Ha lesz rá energiám. Őszintén szólva most semmi kedvem a szokásos tolkieni pöcsszopáshoz. Színitoszhoz, beszédtechnikához, Annatar blogja alaposan lelombozot. És mondjon bárki bármit, a Shynitosz még mindig mtt-s cucc és soha nem lesz tőle független, akarjon akármit Cue. Ez nem zavarna, csak akkor ne mondják ezt. Mertt ha előadunk valamit, akkor azt kik nézik? Mtt-sek és hozzátartozók. Jajj, elég. Ebből az alvajáró szervezetből is. Addig csinálom, amíg kedvem van hozzá. Majd délutánra talán megjön egy csipetnyi motivációm a dologhoz.

Ja, Hildebrand Krisztián meg bekaphatja. Vegyen már fel pár embert! Így nem lehet dolgozni. Lefogadom, hogy a kintlevőségeik háromnegyede azért keletkezik, mert egyedül ő kevés.

Aludni akarok, és a Kedvesem átölelni. Anneke azt mondta, hogy most ne úgy szeressek ( mert ált. úgy szoktam, peeersze), hogy "Bejön-leteperem", hanem hozzábújósan, kandallót nézősen. Hát, nesze. Szutyok idő van. vagy essen az eső, vagy ne. A nap ne süssön. Legalább a hőmérséklet megfelelő.
Utálok most. Szeretek utálni.

Wednesday, October 11, 2006

ima

Egy fohász Mirielért a holnaphoz.

gimme more!

Arra gondoltam, hogy akár írhatnók angolul is. De úgy meg minek, hová lenne akkor a líraiságom? Már nem mintha létezne hasonló, de azért mégis. Tényleg, régen írtam lírai blogpostot. Mondjuk munkahelyről nem fogok, stikában, s talán az angol is megeröltető lenne, hehh.
Mostanában szentimentalizmuskodom, meg merengek sokat. Az jó, főleg, ha van egy kis üresjáratom. Akkor végképp. Ilyeneket csinálok, hogy átnézem a régi leveleimet, olvasgatok beléjük (jééé, ezt én írtam?), meg régi blogokat olvasgatok. Néha.
Huhh, most jött a főnököm, sikerült idejében eltüntetni az illegális blogolás nyomait. Meddig húzom it? Az elmúlt hét munkában jó volt, eltelt, volt melóm is rendesen. És az ASA-ból keveset kaptam, szerencsére. De gyülekeznek a felhők. Remélem jobb lesz, mindig remélem, hogy jobb lesz, mint az előző elszámolás. Most kaptam sok új ügyet. 100 Credigen, fogok kapni 50 ASA (de céges, szerencsére), és 50 Eurowebes ügyet is. A Petrával is egyeztettem, igaz, nem az én ügyeimben. Sebaj.
Tényleg csinálnám ezt, akár ennél a cégnél is, ha nem vennének palira, és nem ennyi lenne a fizetés. Tényleg. És jobb ügycsomaggal, mert ez..Mindegy, ezen sírtam már pár sort.
Letöltöttem a Stand Alone Complexet (mindkettőt), de rar-ban, és egy kicsit necces kicsomagolni. Na meg a minősége sem a legjobb, elvileg. Sebaj. Kéne már sokmindent csinálni, de úgy tűnik, a mai napom szabad lesz. Szeretnék olavsni. Ars Magicát áttúrni. Írni Istvánnak jelentést, írni ömlengős blogbejegyzést. Olyan "Elmúlt két év.." szerűséget. Írni novellát, olvasni novellát, mondjuk. Ágié nagyon jó lett, de nem mélyedtem jobban bele. Teljes, és nagyon kitöltött életet élek. Nincs üresjárat. Ez jó is így, de..de jó néha magamnak lenni. Ma szerintem ez lesz. Annak ellenére, hogy megőrülök a Kedvesem nélkül. És minden bizonnyal legközelebb pénteken látom majd. Utána szombaton, jön egy live, amit nagyon várok már.
Kotéria. Jó lesz, nagyon. annak kell lennie, végre ismét érdeklődöm a játék iránt. A tremere klán iránt is. Voltak átverések,hisztik, sértődések, de most minden oké, legalábbis annak tűnik: Az életemet most, mármint saját magamon kívül, a bürokrácia mételyezi. Az iskola már nem, már kevés hozzá. A család meg..hááát, részint hátráltató, részint segítő erő. Anyám a segítő, Szabolcs a stagnáló, mindenki más a hátráltató erő. Már akikkel gyakoribb kapcsolatban vagyok. Apámnak új barátnéja van. Egy kétgyermekes anya. Remélem, csupán önző érdekből, hogy nem házasodnak össze. Remélem, apám érdekéből, hogy boldogok lesznek, akár házasság útján, akár nem, mindegy. Kettősség itt is. Csak mi veszítünk. Mindegy, még itt nem tartunk, Fatime jó arcnak tűnik, csak még egyszer sem tudtam neki privit írni. Majd csak.
Gillznek meg ápolják a fogát. Nekem is kéne. De mikor? Azt mondta, nem volt nagy szám, csak kellemetlen. Hát ja. csak az átkozott kommentek ne lennének az orvostól. Elcseszett ígéretek, na.
Hümm..Október van, hamarosan november, majd december. Mindjárt vége az évnek. Igen, mindjárt. Az az igazság, hogy az életem felgyorsult, de nagyon. Nem baj. Mert akkor azt jelenti, hogy jó. Igen, vannak problémáim, elmaradásaim, stiklieim, szinte mindenki felé. Ezekkel kell megbírkózni. És igen, nagyon hangulatváltozó vagyok, hirtelen tudok letargiába esni, és onnan kiugrani. Persze, a komolyabbak egy hétig is megmaradnak. Miért ne? Valami csak kell.
Jah, Boszilánynak nem vagyok hajlandó írni. Már nem tudom, mióta ígérget és ámít. Ő tudja. Ő akart beszélni velem. A lelkek ápolásának halmazából kikerült, maradt a barátok halmaza. Nem baj, van még kit ápolni. Mondjuk, remélem én is benne vagyok valakinek a halmazában, mert ez így nem módi, hehe.
Jajj, majd´elfelejtettem. Péntekre kell készülni, megint. És felvételizni is. Sok az info, és én ezt nem tudom így fejben tartani. Másban vagyok jó. Kéne verset tanulni, ha már..valami példát mutatni. Jah, és sikerült az is, amit már régen szerettem volna, de persze soha nem jött össze. Gillzt reggelivel, rózsával ébreszteni. Nem mintha hatással lett volna rá, de ez is megvan ( kihúzza a listából). Az esztétikumra is ügyeltem ám, szerintem nagyon jó lett. Alma, süti, yoghurt, evőeszközök ízlésesen, fehér terítő (oké, ez van fenn három hónapja..). Szép volt, na, meg vagyok elégedve. Le keleltt volna fotózni. Mondjuk Gillz volt olyan zombi, és az agya máson zakatolt, semmint ilyesmire lett volna fogékony.
Akkor most mi is jön? Hümm a romantikus lelkem mit is akarhat..őő..virágot még nem küldtem. De festettem modelt, írtam leveleket (nem válaszotl rájuk, csak az elején), novellát írtam nekii, keltettem reggelivel+rózsával. Majd még agyalok rajta.

Monday, October 09, 2006

ellenségek

Még friss az élmény, lévén két perce jöttem be a kib****tt közgyűlésről.Most keményen chilit rágok, és elmélkedem a hallottakon..?NEM! Rohadtul elegem van az okos, klimaxos, önámító, beképzelt, kövér nőkből, a nagyduzmájú kissebségből! És abbol a f***fej baromból, akinek üzlete van, és annyit pofázik őt nem érintő dolgokról, hogy leszakad az ég. Ilyenkor nehéz önmegtartóztatónak lenni, de még megy. Lassan ott tartottam, hogy hangosan emlegettem az úriuembernek, hogy "Milyen jó is volt száz éve, ott ököllel oldották meg az ilyen kérdéseket a Magyaqr Parlamentben!"..Mert ennek a parasztanak én isten bizony beverem a pofáját, ha mégegyszer ezt így intézi.
Amnúgy is, az egész olyan fölösleges szájtépés volt, hogy akár itt is hagyhattam volna a plebset. De mert itt mindenféle leváltásokról van/volt szó,s mert egyszer már ellógtam, nos kellett jönni. De a f***om akar mégegyszer itt állni a semmiért.
Miről maradtam le? Egy vampire megbeszélésről, amit már egy hete várok, arról, hogy találkozzam a Kedvesemmel, akivel ki tudja, mikor fogok ismét (szerintem pénteken..talán..), és elvettek hat szál barna hajszálat tőlem, melyek ráncos őszben pompáznak.
Felszólaltam? Nem. Ha öt mondatot ha mondam a környezetemben lévő embereknek. Ha legközelebb lesz közgyűlés, keméyne fel fogok lépni ezek ellen a suttyók ellen. Vagy nem: egész egyszerűen nem megyek el.
Most ideges vagyok , vesztettem, sokat. Elegem van. Elegem van. elegem van. Elegem van. Elegem van.Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van. Elegem van.

Sunday, October 08, 2006

Memento of a Cyborg

Ismét megnéztem, mindkét részt egymás után. Meg kell vallanom, hogy a második rész most jobban tetszett. Akkor, amikor a moziból kijöttünk, nem így volt, de, talán magam sem hittem volna, nagyon a hatása alá kerültem. Az egész eposznak, annak könyörtelen és embertelen logikájának. És még arról is el tudok feledkezni, hogy japán robotimádó felhő lengi körbe. S most ilyen a hangulatom.
Lassú, és lopakodó, mint a fény, amikor hajnalban keresztülkúsztik a városon, megmássza a felhőkarcolókat és belopózik a lakásba. Nem kér bebocsájtást, nem kopogtat, hanem siklik, nem állhatja útját semmi. Legalábbis régen így volt. Ma már mi irányítjuk a fényt. A Nap csak egy a sok közül. Sárga LED suhan végig a léghajó oldalán, lámpák parancsolnak nekünk. Villamos áramszedője sül ki. Gépek parancsolnak nekünk. A saját, tudattalan kreálmányainknak vagyunk kiszolgáltatva. S ez egyre így lesz. Elektromos ablakemelő, felfújható üléshuzat. Zenét generáló program, járógép, laptop. Asimov három szabálya semmi a mi világunkban. Nincs AI, de az ember a saját mesterséges intelligenciája. Ő ad feladatot és szorítja ketrecbe saját magát. Szerintem létezik megélhetési rabszolgasák ma is, csak önszántunkból. Ha majd visszanézünk pár száz év múlva, akkor azt mondhatjuk, hogy ma már saját magunk szolgái voltunk. Mi termetettük a tudattalan gépeket, amik parancsolta nekünk. Egy bizonyos átvitt értelemben örömmel válunk bábbá a fém és acélforgács kezében. Közlekedési lámpa, lift, autó, telefon, metro, habverő, mind parancsol. Nincs ghost, csak egy üres váz. Többek vagyunk, mint egy gép, de mégis az irányít.

Másfél, két éve, télen, kiléptem a moziból egy lánnyal, aki leírta , nálamnál jóval olvasottabb, blogjába, hogy meg szeretne nézni egy filmet. Mikor kérdeztem, hogy mennyi "barátja" olvassa a blogját, és mennyi ajánlotta fel, hogy kifizeti neki a jegyet, azt válaszolta, hogy "Sokan és senki". Tulajdonképpen, habár tetszett nekem a lány akkor nem azért hívtam moziba, mert fel akartam volna szedni. Hanem mert emlékszem azokra az emlékkristályokra, melyekben valamit nagyon szerettem volna, de nem tudtam elérni, s a "barátok" sem segítettek, mert nem figyeltek. Azért vittem Gillzt akkor moziba, mert a barátom volt.
Kiléptünk a moziból, és erre gondoltam. Utána csak néztem a fényt. Skála oldalán kapaszkodó, úton elfolyó fényt. Akkor is ugyanolyan lassú volt. Nem én lasultam le, hanem a világ. Egy gép nem tudja ezt megcsinálni, így visszaszorítani az időt.
Persze, egy vetítő hatására, számitógéppel rajzolt illúzió hatására lettem ilyen, és ezt is számítógépen írom.
Nem is lehetne másképp.

Thursday, October 05, 2006

rush

Elkésni de jó. Honnan is? Jah, abuszt? Hát igen. Valószínűleg, ha blogolok, akkor lekésem. Tegnap ultra-álmosság volt a program. Meló után ( juhú) Kedves átugrott hozzám, majd kisvártatva mentünk Miriellel dumálni. Két gond is volt:
1: Marha hideg lett.
2: Marha álmos lettem. Kb. egy órát, a megbeszéltekhez képest, csúszott az egész. De legalább a bort megittuk, és Miriel becsiccsentett. Én jókedvű lettem, de borszagú, állítólag. Én nem éreztem. Most meg blogolok ahelyett, hogy enném a reggelim, fogat mosnék, és mennék a buszhoz. De legalább tegnap megfürödtem, ma ezzel nbem megy el idő. Ja, és a helyesírási, ill. félregépelési hibákat nem fogom javítani.
Jött egy új srác, Zalán. Nem vesz le terhetr a vállunkról, Attila régi ügyeit hivatott vinni. Mondhatni, tehermentesíti attilát. Éljen. Minket ki fog?

Wednesday, October 04, 2006

Ha

Ha dalszövegekkel kéne az érzelmi állapotomat leírnom, akkor most ez a sor menne:

"Is there anybody..Out there?"

Monday, October 02, 2006

Áj dónt hev a gán.

No. Volt egy hétvége is, ami nekem már nagyon kellett. Egyrészt a Kedvessel voltam sokat ( nem annyira, mint előzetesen szerettem volna, és azt elképzeltük). Másrészt a szám teljesen szétcsesződött, ami mostanra gyógyulgatott meg lassan, nagyon lassan. A színitosz második fele, az úgynevezett Gondolin próba, hát..Nem éreztem valami effektívnek. Sajnos a rendezőből midnen erélyesség hiányzott, nem éreztema koncepciót, mintha olyan ad-hoc jellege lett volna az egésznek. Szövegtudás nélkül bejárni? Hát..A színpadkép még gyerekcipőben, én meg unatkoztam a sarokban. Mindegy, a Gondolinhoz nagyon a külső körből állok, nem számítanak nagyona segítslgemre, és mittomén, akarok segíteni, egyáltalán. A darabn szövege borzalmasan csapnivaló, rosszabb, mint a Fornosté. ott csak a pátoszos szutykot kellett a közérthetőségre cserélni, de itt alapvető problémák vannak. Nincsenek dialógusok, hanem mini monológok vannak. Ez nem párbeszéd. És még csak pár oldalt olvastam..

A buli nagyon jó volt. Pink Floyd Tribute bandek. Két gitáros plümplümmre értünk oda. Aranyos, magas hangú, iskolázott énekes az egyik, és beleélős, víg-gitáros a másik. Aranyosak voltak. Utána beszélgetés, lazulás. Az unikum nem bántj a ahasam, a whiskey, pálinka igen. Láttam Dru-t is, még mindig szép. Fq és Orsi is voltak, ez utóbbival értekeztünk a banki szakma nagyszerűségéről. Hehe..Azt a melót is csinálnám, bár van annyira rossz a munkaideje,mint a Librié, csak a fizetés mozog más skálán..

A második Tribute band ( H.I.T.) már ütős volt,mind fénytechnikailag, mind hangzásilag. Csak a lelkesedés hiányzott egy kicsit. Szász Dávid üdítő színfolt, meg kéne alapítani a fan-clubot. Végigkiabáltam a számokat, arra azért ügyelve, nehogy mások is meghallják..AZ én hangom nem olyan esztétikus.. Szóval jó este volt, Jaqopo még hiányzott onnan, de mondjuk volt HW is, meg Ashtring. Akivel hazafelé dumálktunk egy jót. Belegondolván, vele még ilyen ekretek között, kötetlenül, soha nem beszélgettem.

Elkezdtük az Ars Magicát. Rájöttem, hoyg az alapjaim már megvannak, magam pótoltam a hiányosságokat. Így lettek más nevek, de a cselekmény hasonló. Kíváncsi vagyok, mert ugyebár mi partiban nyomtuk, itt individumok lesznek. Sweeet. Jó lesz. Szappanopera, életút. Szívás és bohóckodás. De böki a csőrömet a játékosok indiszponáltsága, és hogy két hete ott a könyv és még bele se néztek..
Mindegy, jó kis este volt. A vampos kalandot megs oha nem fogjuk befejezni, az hétszentség, de nem baj. Majd készülnöm köll jövő hétre..de mikor is??
Hétfő - Elízium
Kedd- idő van, Gillz nem ér rá.
Szerda - tremere meeting
Csütörtök - Rhilen meeting
Péntek - Színitosz
Szombat - K7
Ennyi. Vennem kell DVD-t, meg szűrőt a lefolyóba, meg borotvahabot, meg sampont, meg kaját, mert az elfogyott, kenyér legalábbis nincs, se tej. Mondjuk, ezt könyebb pótolni. Ja, meg bérlet is kell. Mik vannak..

Mikor fogok Miriellel beszélni??