eseménytár

Tegnap elmentem HIK-be, ki hinné? Kiolvastam a könyvet, ki hinné? Utána "véletlenül" csatlakoztam Alyr-hoz, aki ment Siriusba kerettörténetet tervezgetni. Nos, "véletlenül" mindkettőnk agya úgy jár, hogy 15 perc a net-geekek paradicsomától az út a teázócskába, s így a ruhatárnál találkoztunk.
No, head to the Sirius! Ott még nem várt senki. Tekintve eme szervezet átlagos késési idejét, ez nem volt túl meglepő. Vártunk egy kcisit, majd befutott két, később három kollega. Jól elterveztük a dolgokat, mire befutott egy mumus is. Kaptam tőle egy gyilkosnak szánt pillantást, na mindegy. Beszélgettünk a keretsztoriról. Egész életképes lehet, de én belecseppintenék némi humort is, pl.: Search for the Key, avagy az elveszett örökség by hobbitok. De mindegy, még képlékeny a cucc.
Aztán el, mert egy hölgyike közölte velünk, hogy az asztal le van foglalva hattól, valami kikötőszervezet részére. Oké, mi meg a másik magyar akármilyen szervezet vagyunk, de azért odábbállás esete állt fent. Tanakodtunk, immáron megint kettesben a nekromantával, hogy most mi. Végül kiálltunk a Sirius elé, az esőbe, és dumáltunk mindenféléről. Majd végre befutott a Kedves is. Elázva, kifacsarva, NAGYON álmosan. Head back to HIK.
Ott arcot verve szédelegtünk, tényleg, asztal felett rúgtak meg, ráadásul pont Ő. Mindegy, ezt is ki kell próbálni, haha. Ettünk sütit, ittunk teát (illetve Ő, én csak néztem). Aztán haza. Illetve, hazakísérni. Útközbeni szédelgés, agymenés. A hídon koccanás, de eléggé súlyos ahhoz, hogy mentőt hívjanak ki. És operáljanak a kocsiban. Vajon a Kedves látta? Vagy annyira be voltak gyógyulva a szemei, hogy jó, ha az utat látta? Mindegy.
Hmm. Ha folytatom (bár nincs sokat mit), akkor esetleg nem kapok ebédet. Megyek megint a tromosba kajálni. Ma még legépeltem a délutánra szánt beszédgyakorlatot, majd kinyomtatom anyámnál. Ehh, az ld50-re belinkeltem az első felét. Olyan punnyadós, deviant-líra. Imádom!

Érdekességek

Van értelme? Van értelme tovább magasztolnom Robert Merle-t? Dicsőítenem tehetségét, felkészültségét, lelkiismeretét? Írásmódját, regényeit, stílusát? Nincs. Aki olvassa, az rájön, hogy milyen is ő, mit is írt. Igaz, nem minden regénye tetszett, de most alig győzöm ismét falni a könyveit. Elolvastam a Szigetet, s most végeztem ki az "Üvegfal mögött"-et.
Hihetetlen.
Az előszóban írta, hogy a regény megírását megelőzően hosszú hónapokig beszélgetett az egyetemi diákokkal, hogy jobban megismerje őket. Emiatt, vagy csak zsenije miatt, olyan reális, életszagú egyveleget hozott létre, hogy élmény volt olvasni. Valóságshow-k? Ugyan! Elolvasgattam volna még, pár ezer oldalon keresztül. Rowling tudna honnan meríteni. Hiányoznak a szereplők, a történet miatt olyan hirtelen szakadt félbe a mű. Vajon sikerül-e nekik? Egészen a diplomáig olvastam volna, de az sok ezer oldal lenne, hiszen EGY nap történése az egész könyv, némi bevezetővel.
Hihetetlen.
Most belecsapok a Mardapur-ba. Eddig (felszáll lassan a gép) olyan, mintha egy ködös álom volna. Mint mikor hajnalban indul az ember valahova, s fátyolba búrkolódzott volna az egész világ. Minden olyan lassú, olyan valószínűtlen. Éreztem már elégszer.

Ahh, ki kell igazítanom magam. Az előző postban referáltam az "igazi nő"-ről. Nos, végig a Kata által kialakított terminust használtam, s az ő álltal megformázott ideáról nyilatkoztam. Véleményünk gyökeresen eltér. Én igen sok "igazi nő"-t ismerek. S köztük a legigazabbat F. Ágnesnek hívják.

"Igazi nő? Ne röhögtess!"

Szóval itten van egy Kata. Legalábbis azt hiszem, ez a neve. Először Gólyatáborban ismertem meg, lévén valamilyen máig megmagyarázhatatlan oknál fogva hozzánk csapódott. Nem is emlékszem, miért. Nos, Kata remek beszélgetőpartnernek tűnt, kellően arrogánsnak. Akkoriban én is ilyen NAGYON arrogáns, lenéző voltam. Úgyhogy lehetett dumálni.
Aztán Kata rossz társaságba keveredett, és feljebb hordta az orrát, mint valaha. Igazándiból semmi gond nem volt vele, csak egyszerűen más életet élt, más értékekkel, mint én. Ellenben hatalmas mellei voltak. Ezért sokan átmentek rajta, még egy közelebbi haverom is ( örök rejtély, hogy miért, bár ő eléggé erősen spanglis és iszákos volt..). Én maradtam a köszönőviszonynál, és a háta mögött való röhögésénél. Az olyan jó. Én megváltoztam a főiskolás négy év alatt, nos ő..ő meg tovább fejlődött a partizom/iszok/lövök/agyonkúratom magam irányvonal felé.
Az utolsó Fehérváras években, szilveszter előtt történt egyszer, hogy egyszercsak 1ütt mentünk haza a busszal. Beszélgettünk, mert az jó. Még mindig volt közös témánk, és gólyatábor óta sem sikerült annyira megutálni, hogy ne tudjunk értelmesen kommunikálni. Mondott ő okosságokat is ám! Íme:
K: Balázs, tudod én nem lennék férfi. Inkább szenvednék havonta, meg szülök, meg minden, de nem lennék férfi.
B: Hát én sem lennék nő. Ezt megbeszéltük.
K.: Nem, komolyan mondom. Veletek azt csinál egy igazi nő, amit csak akar. Úgy vonítjátok a Holdat, ahogy ő fütyül. Nem lennék a helyetekbe.
B: Erre nem is válaszolok. Igaziból 1et kéne értenem, de csak azért sem teszem. Ugye megértem.
K.: -vigyor-

No. Végül is igaza vó´na neki. De pro primo: IGAZI nő, ahogy ő gondolta, kevés van. Pro Secundo: Egyszer legyen szerelmes, és csalják meg, és még kevesebb lesz az általa elképzelt igazi nők száma. Lehet eret vagdosni. Legyen szociológia, meg kapott receptek, meg kidolgozott élet-tervek, mindig is a nő választ. Vagy ha nem így van, este, álmodban metéli el a gégéd.
Ja, habár Kata mellmérete mitsem változott, azóta nem is találkoztam vele. Mit ne mondjak, nem hiányzik. Sőt, hogy őszinte legyek, nagyon kevesen hiányoznak a suliból. Talán ha három ember. Viktor, Dani, és igen, egy kicsit talán Kriszti is. Mert ugye az albisok közül a négyből kettővel rendszeresen találkozom. No, mindegy. Szendergés vége, különben is, most Doorst hallgatok. "When the Music´s oveeeer".

spam

Védek. Spamek megint, itt is. Miért nincs a blogoknak spamvédelmük? Most már van. Felesleges cécó, utálom őket én is, de talán egy agyatlan spam nem fog vele törődni. Ki is próbálom menten.

Álomnapló

Érdekes a mai termés. Tulajdonképpen másról is írhatnék, de megintcsak nem. Job szóban, ugye? Natehát:

-Gyilkosságban nyomoztam. Egy iskolában öltek meg négy diákot, és egy ötödik a tettes. Az iskola érdekes módon elég nehezen megközelíthető, egy barlang-múzeumon keresztül, amit figyelnek. Mi először megvettük a jegyet (egy busznyi túrista), és bementünk. Utána már arra emlékszem, hogy egy helyszínelőnek segítek a rejtélyt megfejteni. A kört leszűkítettük öt diákra (általános sikola), akiknek a rajzai, ill. festményei alapján kellett kiderítenünk, hogy ki a gyilkos. Ugyanis a tett időpontjában az áldozatokon kívül csak a bűnös volt a teremben. De sajnos tetemek nincsenek, így valószínűleg négy rajz az áldozatoké, egy a gyilkosé. Én segítettem a telefonommal fotózni a műveket, s kinyomtattuk őket, majd a táblára ragasztottuk. Így vizslattuk, nyomok, árulkodó jelek után kutatva. Egy rendőr megjegyezte, hogy eléggé rosszak a képek, mármint minőségileg. Hát kösz, telefonnal csináltam őket. Hmm, nem is emlékszem, hogyan nyomtattuk őket.. Ha ilyet tudna a mobilom..
Utána elkergettek, a helyszínelővel egyetemben. Lezárták a területet. Azt sikerült még kiderítenünk, hogy a testeket valszeg feldarabolta, mert a már halott áldozatok levágott kézfejével hagyott ujjlenyomatot mindenhol, hogy elrejtse az övét. Egy tanterem, bármelyik diák lehetett, nemde?
Nos, elhajtottak minket, de ezt a buszban megbeszéltük. Minden jó túrista egyetértett, hogy olyan közel a megoldás, úgyhogy este betörünk, és titokban folytatjuk a nyomozást. Kúsztunk, másztunk, megkerültük a kamerákat, de természetesen nekem sikerült elszakadnom. Annyira, hogy véletlenül egy csoport Főnixes színhallgatóhoz verődtem. Érdekes módon a Főnix egy domb/hegy tetején volt, és bozótoson, meg meredek hegyi ösvényen kellett megközelíteni. Természetesen szembetalálkoztam a Kedvesemmel, és ha már így alakult, elkísértem a suliba. Meg is lepődött, hogy mit keresek itt, azt válaszoltam, hogy őt elkísérni jöttem. Ami akkorra már így is volt.
Itt szenvedtem egy sort a följutással, és megegyeztünk, hogy mivel ez nekem nem megy, inkább megvárom itt lent.
Aztán valahogy hozzájutottam a mobiljához (hmm, érdekes fordulat). Abban elkezdtem turkálni, és régi szilveszteri fotókat meg videókat találtam. Gondoltam, infrán letöltöm őket. Ezeken Drizzt együtt mulatozott egy csomó Mansonnak öltözött eldéötvenes góttal, gillzék lakásán. Pezsgőztek, fotózkodtak, meg minden.
Majd felébredtem-álmomban. Péntek volt, és délután három után. Pánikba estem, mert hiszen egy fél óra, és el kell indulnom színtoszra. De ott volt még gillz telefonja, és játékot akartam átküldeni róla az én készülékemre. Ekkor befutott Zsombi is, akinek nálunk kell aludnia. Nem hagyott békén, és gillz telefonjának bonyolult volt az operációs rendszere, hogy szenvedtem vele egy cosmó időt.
Majd TÉNYLEG felébredtem. Kedd van, nem péntek. És gillznek még mindig ("határozottan") nincs telefonja, legalábbis sejt alakú nincs.

Őőő..hívjátok a pszihi-dokim. Nincs kedvem fejteni, annyi minden összezsúfolódott. Kezdve Zsmobi régmúltban tett látogatásával, meg a Firenze beli kirándulásommal..Ehh..NEM vagyok őrült. Én Bonnaparte , nem vagyok..

A vonzás szabályai

Ez jó. Olyan, mint mikor leveleket fogalmazgatok magamban. Amikor meg sor kerül az írásra, mindegyik fajta-féle változat értelmetlennek, és szarnak tűnik. Most is így vagyok vele. Majdnem otthon maradtam, és elbújtam egy sötét sarokba, hogy ne találjon rám senki. Nem akartam embereket magam körül. Kitaláltam, hogy központozás nélkül fogok majd egy aféle "rejtjeles" bejegyzést írni. Kétértelmű legyen, és mindenki találjon magára, értsen félre, és vesszen velem össze jól. Az olyan jó lenne.
Meg arra is gondoltam, hogy kertelés nélkül leírok mindent, a "nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" elvhez hűen. Akkor aztán olyasmit írhattam volna le, hogy pl.: az én kudarcomnak érzem azt, ami nem is az enyém, ám mégis magamat okolom érte. Amit most nem érthet senki, pedig így van. De kit érdekeltek ti. Jelen esetben engem ugyan nem. Nem mondhatnám, hogy alig várom a mai színjátszót. Valahogy ma nem hiányzik senki sem. Nem ellenkeznék az ellen, ha ma csa a saját bamba képemet látnám a tükörben. Ugye, otthon anyám nem lesz, Szabolcs meg..ki tudja? Mintha nekem élnének. Magányt keresek?
De kit érdekel?- így érzem most magam. Tulajdonképpen levelet kéne írnom róla, de nem fogok. Erről beszélni kell, de nem most. Hogy venné ki magát? Különben is, várom a postást/nénit, hátha, de nem. Sebaj, én írok tovább, akár itt, akár ott. Ha egyedül lennék ezen a kurva földön, akkor is írnék. Magamnak. Mint majdnem mindig.
Egy kicsit szomorú, hogy az elmúlt fél évben csak egyvalakihez voltam teljesen őszínte. De nem baj, jó ez így. Tartsuk meg szokásomat, akkor biztosan jobb lesz.
Fene a hangulatváltozásaimba. Ma felszáll egy haver a metróra, de észre sem vesz. Eszméletlen, milyen tompák az emberek. Felkelek, hogy köszöntsem, erre gyorsan leszáll, még abban a megállóban. Leszállok én is, mert undorodom. A lapos pillantásoktól. Néha azon ábrándozom, hogy el kéne vonulni egy hegyre, egy fakunyhóba. Csak ne nekem kelljen megépíteni, mert biztos összedőlne. El az emberektől, el mindentől. Ott éhen veszni volna jó.
Verset kéne írnom, novellát kéne írnom. Csak ugyanaz a nóta, mint itt. Jól kigondolom, és rossz lesz. Az utolsó írásom is rossz lett. Alig van olyan, ami tetszik, talán kettő. Persze, a többieknek majdnem mind, de ők nem látnak mögé.
Kezdek hinni neki. Nem tud beszélni. A szemei beszélnek, s a mozdulatai. "Ott van a város a szemedben". Meg a híd, a fények. De hiányoznak a szavak. Helyette bugyután nevetgélünk a semmiről. De nem baj, erre volt szükséged. Nekem is.
Még mindig rosszul vagyok.
Az bánt a leginkább, hogy nem lehetek "leg" semmiben. Se kártyában, mert vannak, akik jobbak. Se szerepjátékban, mert nagyon sokan vannak, akik jobbak. Se semmiben. Ez nem jó, nekem valamiben a legjobbnak kell lennem. Talán az volna a legbölcsebb, ha sutba dobnék mindent, és bezárnám egy szekrénybe. Az összes szerepjáték alapkönyvet, újságot, dobókockát, kártyát, barátot. Vajon mennyi mindent veszítettem, hogy ezeket még nem dobtam el? Ilyen maradok örökre.
Nem hiába másoltam be azt a dalszöveget.
Nem hiába csapódnak a bekezdések, összefüggések nélkül. Mi lesz ma? Undorodva, és undokul bántok meg valakiket? Nem lenne nagy baj, de később bánnám. Bele nem halnék. Elvesztem a motivációimat. Nem akarok live-ot szervezni. Mert a másikam is elveszti. Nincs időpont, nincs helyszín, helyette van sok gond, nincs idő. Idő. Az kéne nekem még.
Nem tudtam kialudni magam, hülyeséget álmodtam. Az a legnagyobb gondom, hogy nem érek haza a Yu-Yu-Hakushora. Pedig sok miatt szomorkodhatnék. Hiányzik egy "mélyebb" beszélgetés.
De nincs hely, nincs idő, van fáradtság.
Undor.
Életundor.
Hagyjatok magamra. "Bíztatóm valál".
Nem akarok írni.
Élni. Akarok. Szeretnék. Talán.

egy nap

Olyan nyúlós reggel volt. Még derengett valami a mai álmomból, de már eljutott a tudatomig a reggel csípős hidege. Az első tudatos mozdulatom a takaró megigazítása volt. Magam alá gyűrtem, mintha egy pólya lenne, s szenderegtem tovább. Vissza akartam merülni az álomba, nem akartam gondolkodni.
Megfordultam.
A nyári takaró már kezd túl vékony lenni, de így, még tökéletes. Odakint hideg van, idebent a testem már felmelegítette a levegőt, és egy kis kuckóvá varázsolta a "pólyát". Még kétségbeesve kapaszkodom az álomba, és megpróbálok visszaaludni. A szemem még mindig nem nyitottam ki. De nem használ, elkezdek gondolkodni, a fantáziám egészíti ki a félbehagyott történetet. E szerint a fürdőszoba ablakból egy sokkal közelebb lévő ablakra látok rá, ahol egy lány éppen engem néz. Nem ismerem, nem ismer. Közben tükör van a kezemben, a kis, technika óráról lenyúlt tükröm. Anyám bejön, és megkérdezi miért. Azt válaszoltam, hogy a tarkómat akartam megnézni.
Nem tudom folytatni az álmom. Ezért szabadon eresztem a fantáziám, had szárnyaljon. Harcolok, szeretek, utazok egyszerre. Miután ezt meguntam, s a félálomból ébrenlét lesz- szép lassan- végre kinyitom a szemem. Hét óra van. Nem is rossz, tekintve, hogy nehezen aludtam el, olyan fél tizenegy körül. Becsukom az ablakom, hideg van, a takaró alól kibújva. Majd a kezemmel, immáron megint az ágyban, megkeresem a távirányítót. Habár már ébren vagyok, mégiscsak " szaggatott" a tudatom. Bambulom a dobozt.
Vámos Miklóssal beszélget a tanárnak nevezett ripacs. Előbbi az egyik kedvenc magyar íróm, tehát nézem. Majd bambulok tovább.
Felkelek. Megnyitom a csapot, s forró vizet engedek a kádba. Hallom, hogy a testvérem is fent van, köhög, fújja az orrát. Beteg. Eléggé szerencsétlen időpontban. Bár melyik időpont nem szerencsétlen egy fuvolistának, amikor beteg?

Elzárom a csapot. Leveszem a pizsamát, a hideg miatt visszaszoktam rá. Belereszkedem a kádba, s szendergek tovább. Az idő ilyenkor elveszti jelentőségét, sőt, a tudatos érzékelésem is kikapcsol. Csak lebegek a víz felszínén, és hagyom, hogy a forró víz töltse be az agyam minden kis zugát. A szinapszisaim bizseregnek, a homlokomon nyúlós verítékcsepp gördül végig. Ember? Nem, én csak egy lebegő fahasáb vagyok, ami egy vulkanikus tó tükrén lebeg, amíg szét nem rohad.

Lassan kihül a víz. Mióta fürödhetek? Nem tudom. Kivégzem a tusfürdőm, percekig préselem belőle az utolsó buborékos cseppet is. Megmosdok, de közben már engedem le a vizet. Amikor a lábamhoz érek, akkor már alig van, de bőven elég még. Miután már csak mementója maradt a tavamnak, még üldögélek egy kicsit. Elnézem, hogyan gőzölögnek az ujjaim, mikor a fal felé tartom őket. Lassan kiszállok, és megtörülközöm, habár már majdnem megszáradtam, annyi ideig üldögéltem az üres kádban. Felöltözöm, de csak félig. Még nem végeztem, hajat mosok. Amit utálok, de nem sietem el. Tegnap este egy füstöt helységben voltam, és alaposan megizzadtam, ezért a nagy alaposság.

Hajszárítás. Közben elmélkedem az előző napi kártyapartin. Két asztalom is volt, mindkettőn versenyteszt. Az egyiknél végigtaroltam, a másiknál hosszú szenvedés után kiestem. Túl ügyes volt a prédám, és még szerencséje is volt.
Lassan megszáradt a hajam. Megfésülöm, ami kész kínszenvedés. De most mintha könnyebben menne. Ez jó.

Felveszem a trikóm is, de zokni nélkül battyogok le a konyhába. Negyed óra múlva már úton akarok lenni, ezért műzlit eszem. Töltök a műzlis csomagból a bög-rémbe, majd hideg tejet engedek át egy szűrőn. Nem szeretem a kis "darabokat", amik a tejben vannak. Ezért a szűrő. Elfogy a hideg tej, bontok újat, azt is szűrővel engedem a bög-rémbe. Beteszem tizenöt másodpercre a mikróba, majd az ülőgarnitúrára huppanok, előveszek egy szakirodalmat (story magazin), és elkezdek enni. Eközben lapozgatom a szennylapot.
A testvérem is elkészül, ő is megengedi a vizet, s hallom, hogy odafennt elkezd fürdeni. Ő sem sieti el.
Végeztem a kajával, elmosogatom, a tegnapi vacsora mosatlanjával együtt. Majd felmegyek, felöltözöm, összepakolok, és elindulok. Szabolcs még mindig a fürdőszobában. A lépcsőház aljáról fordulok vissza. Csak pulóvert vettem fel, otthon hagytam a kabátot, de aban maradt a pénztárcám. Így visszarohanok, és a táskámba teszem a tárcát.

A Metróút barátságos volt. A könyvembe temetkeztem, és alig tudatosult bennem, hogy hol vagyok. "Az üvegfal mögött"-et olvasom, kedvenc írómtól. Merle. Nyugodjék békében. A Kálvin térnél leszállok. Hosszú sor áll a mozgólépcső előtt. Itt döbbenek rá, hogy még mindig kristályos az érzékelésem, még mindig ködfátyol húzódik a szemem elött. Még mindig fantáziálgatok, most éppen a könyvről. Nem vagyopk egészen itt.
Miközben állok a sorban a mozgólépcsőhöz, a szél fújja a hajamat. Egy ideig, egy miliszekundumig eltűnődöm azon, hogy milyen nevetséges lehe most a fejem, de nem baj. Még a lépcsőn felfelé is fúj a szél, de már nem zavar.

A valóságba a telefonom rángat vissza, dühös is vagyok rá. Ám jóbarát hív, s én megbocsájtok a készüléknek. Várjam meg odafent. Pont elég idő ahhoz, hogy kitisztuljak, és ismét érezzem a földet a talpam alatt.

Ébren vagyok.

Sétálás közben beszélgetünk. Majd beérünk a HIK-be. Megmutatja, hogyan is működnek a szekrények. Majd szépen magára hagyom a büfében, és loholok egy gépterembe. Lassan tölt be a gép, lasabban, mint valaha. Gyorsan írok egy emailt a Kedvesemnek, de ő nem ír vissza. Utána megnyitok még egy böngészőt, és elkezdek blogot írni. Eközben CD-t teszek a gépbe, és Unkle-t hallgatok. Nagyon szeretem, már rég óta. Tudjátok, az ő klippjük az a "Bányászos". Amikor két bányász egy táncterembe fúr, és az egyik beáll táncolni a két lányhoz. A másik nem mer menni, és csak nézi. Én is ezt hallgatom. Most.

És ő még mindig "nem ad kiberjeleket".

De fog. Biztos vagyok benne. Most..most megint játszom. Játszom a világhálóval, az ld50-nel, a fórumokkal. Játszom, amíg meg nem halok. Ezen nem változtathat senki.

Lonely Soul
God knows you're lonely souls
God knows you're lonely souls
God knows you're lonely souls
Yeah, yeah

I believe there's a time and a place
To let your mind drift and get out of this place
I believe there's a day and a place
That we will go to, and I know you wanna share.

There's no secret to living (There's no secret to living)
Just keep on walking
There's no secret to dying (There's no secret to dying)
Just keep on flying.

I'm gonna die in a place that don't know my name
I'm gonna die in a space that don't hold my fame.

God knows you're lonely souls
God knows you're lonely souls.

I believe there's a time when the cord of life
Should be cut, my friends (Cut the cord, my friend)
I believe there's a time when the cord can be cut
And this vision ends (Let this vision end).

But I'm gonna die in a place that don't know my name
And I'm gonna cry in a space that don't hold my fame.

Walking in the cold
Just keep on flying
There'll be a searchlight
On the mountain high
God knows you're lonely souls
God knows you're lonely souls
God knows you're lonely souls
God knows you're lonely souls
Yeah yeah yeah yeah yeah

I'm a lonely soul.
I'm gonna die in a place that don't know my name
I'm gonna die in a place that don't know my name.
God knows you are lonely souls
Lonely souls
Lonely souls
Lonely souls
I'm a lonely soul.

So long, little chapel
???
Pack up your light
Pack up your light
Say goodbye to the holy water life

felejtés bére

Ismét elfelejtettem elhozni a floppy-t. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy már nem is fogom. Így kénytelen lesz beletörődni, Kedves hölgyem, hogy kimarad életem három napjának történéséből, legalábbis így, írott formában. De nem ez az egyedüli döntésem, habár azokat leírtam otthon, minek élvezetétől (?) meg kívánom fosztani. Így azért mégiscsak kénytelen leszek tálalni egyet s mást.
Mondjuk azt, hogy visszatérek a gyökerekhez. No, elég "hiúság" ezt az öt-hat hónapnyi blogolást folyamatnak venni, de azért megfigyelhetőek szakaszok. Először írtam neked és magamnak. Aztán nektek és magamnak. Nos, lesz egy harmadik szakasz, amikor ismét neked és magamnak valamint magamnak írok. Neked: mint régen. Magamnak: merengek. Magamnak: siránkozom. Ilyen egyszerű. No, persze, soha nem fogom előre elárulni, kinek is szól emez itten és milyen vegyítésben. Nem fogok üzengetni, vagy- minő bűn- egy egész postban válaszolni.
No, persze, kijátszom magamat is, az a legfőbb szabály, hogy nincs szabály. Se levélben, se blogban, se életben. Csak magunk alkotta morális és erkölcsi korlátok, keretek. Jók is azok.
Tehát fogok üzengetni, csak megfelelő köntösbe bújtatva, ügyesen. Sorok között.
Nagy a lendület, sok a gondolat, tördelnek a bekezdések. Mint friss hó, a talpad alatt, vagy rianó jég. Így szánkáznak a villámok a kicsiny buksimban, s vájnak barázdát abba a szürkés péppbe, mit oly szívesen fogyasztanál. De az anrdoidok nem esznek agyat, ugye? Hmm, akkor te egy kiborg vagy. Egy zombi kiborg. Huhh, vajon melyik eszement (mármint rajtam kívül) szólítaná így a Kedvesét? Ehe, nem vagyok normális, tudom is én..
Ma végre aludtam. nyugodt, jó álmom volt, igaz, kissé debil. De ne szaladjunk előre.
Álomnapló, no.1:

-Harcoltam. Sűrű sötét volt, és zárt térben voltam valakivel, aki ártani akart nekem. S szemünkre nem hagyatkozhattunk, fülünk és megérzéseink irányítottak. Megprópáltam halkan lépni, de nehezen ment, és ő is így tett. Végül, ravaszsággal, legyőztem őt. Földre vittem, és megadta magát. Ebből aztán egy világot megnyerő játék lett. Építettek mindenhol pályákat, amikben vaksötét volt. Két csapat küzdött, s ha az egyik szemben álló fél megérintette a másikat, akkor amaz kiesett. De csak ujjheggyel lehetett "kiejteni". Ebben a frissiben alakult sportágban én lettem a világon a legjobb. Jó álom volt. Csak az volt már rossz, hogy olyan tornákat szerveztek, hogy mindenki ellenem, de úgy is győztem.

Álomnapló no.2:

-Nem nagyon emlékszem a mai adagra, de azt tudom, hogy gyerekem volt. Valamiért eszement módon nyargaltam a babakocsival, és majd kiborítottam a kicsit az útra..De ez volt a kisebbik gond. Édes csemetém három nap alatt megnőtt, és tök úgy nézett ki, mint a Szabi, és úgy is viselkedett. Na ezt add össze! Az öcsém lett a gyerekem. Ráadásul az Árpádhíd-Béke tér környékén sétálgattam, ahol vonat út volt, meg patak..Természetesen a valóságban egyik sincs.

No, ennyit agyam kanyargós útvesztőiről. Ojjé, üköm! Ojé! Nyert az Arsenal, és csak rajtuk múlott, hogy nem ismét hét góllal, hanem csak kettővel. Igaz, volt két kapufa is, de végre! Magabiztosan játszott a csapatom. Igen, az ÉN csapatom. Végre nehéz helyzetben vannak, és nem "eevesztik" az előnyt, hanem megszerezhetik! Nem játszanak hiba nélkül, nem tűnnek legyőzhetetlennek. Mindenhol vannak gyenge pontjaik, de most szimpatikusabbak, mint valaha! Ja, és azt hiszem, kezdem megkedvelni az olasz focit is. Meg rühelni a Juvét. Forza Milano (és mindkét csapata)!
Meg persze Fiorentina, a már annyira szép a városuk.
Kár, hogy nincs magyarországon olyan csapat, akinek tiszta szívvel szurkolhatnék. Nem azért, mert a Fardika gyengélkedik, hanem mert..nincs és kész. Mindent elpuskáznak, amit csak lehet. Hmm, lehet, hogy valójában nem a magyar focit, hanem a magyarokat utálom? Van benne valami.

SYSTEM OF A DOWN

"Question!"
Sweet berries ready for two ghosts are no different than you.
Ghosts are now waiting for you.
Are you...
Sweet berries ready for two ghosts are no different than you.
Ghosts are now waiting for you.
Are you...
Dreaming! Dreaming the night! Dreaming all right!

Do we! Do we know, when we FLY?
When we, when we go
Do we die?

Sweet berries ready for two ghosts are no different than you.
Ghosts are now waiting for you.
Are you...
Sweet berries ready for two ghosts are no different than you.
Ghosts are now waiting for you.
Are you...
Dreaming! Dreaming the night! Dreaming all right!
Do we! Do we know, when we FLY?
When we, when we go
Do we die

LALALALALALLALAALALALALALAALALALALA

Do we, do we know
When we fly
When we, when we go
Do we die
***

Ez a jelenlegi kedvenc. A klipp miatt is, főleg a nyitó képsorok tetszenek. Valami eszméletlen brutálisan sokkoló. Van ennek a bandának valami csak rá jellemző kép- és hangulatvilága, ami egészen egyedivé teszi őket. Lehet, hogy azért, mert tök hülyék. De ez a groteszk komorság, ami a Question elején (és végén) fogad minket, az brilliáns.
Szóval lehet, hogy buggyantak, de emellett koncepció is van. Ez nekem nagyon finom.
Akárcsak a tegnapi második asztal. Illetve a kártya. Azért érdemes volt lemenni. Az első játékom alatt rossz volt a kedvem, és rossz is volt az asztal. Ha jobb lett volna a játék, akkor nem járt volna az eszem azon, hogy én hülye EZÉRT váltam el a Kedvesemtől. Nop, a második játék valamelyest kárpótolt. Nagy szerepe volt ebben annak, hogy Spade, Tomi is itt volt, az előző verseny három döntőse+ Rudi, aki nagy arc. Szóval az nagyon jó, és izgalmas volt. Ahoz képest, hogy nagyon mókás kis paklival mentem. Eh, elég.

Ráadásul tegnap ettem palacsintát, visszahívtak munka ügyben, láttam focit, kártyáztam, "nőztem", mi kell még? Kezdem azt hinni, hogy ha csak a kis világomra koncentrálok, akkor nem lehet baj. No persze, a kis világom tágul/szűkül folyamatosan, mint mindenkié. Csak most kivételesen jó irányba. Mik lesznek itt? Félek a "Bundy-átok" utolér, és elemészt, ezért nem is fogom leírni, hogy boldog vagyok. Mert a végén még elkap egy BKV ellenőr, leszakad az ég, és kilakoltatnak (árvíz mossa el az építkezést).
Azért nem minden jó, visszakaptam az mp3 lejátszómat, mondván, hogy helyrerakták. Nos nem. Ugyanolyan szar, mint mikor odaadtam. Kösz, szerintem vennem kell majd egy újat.
(Egy kérdés: Mi a rossebért cigiznek az emberek? nem lenne jobb (és olcsóbb) nélküle??)

P.S2: http://gportal.hu/portal/p-p/ -Ez..ez..ez..no comment. A kurzor viszont frankó. Meg lehet csinálni legyekkel+denevérrel is?

Káros az egészségre...

..amit teszek magammal.
Le kéne szoknom erről. Mármint az ostoba lelkiismeretről, érzelgősségről, elveszett értékekről. Valahogy nem tesz jót, hogy mindennap udvarias akarok lenni, segíteni a kéregetőkön, és aggódni szertteimért. Tök jó volt, ráadásul ezzel kitűnhettem a többi ember közül, mert az jó. Mert feltűnő, vagy mittomén.
Mert feltűnni jó?

De amikor már minden harmadik lépésemnél szórólapot kell elvennem, műanyag pohárba aprót dobnom, metróban (a szerelvényben) kéregető kismamának, vak embernek, nyugdíjjasnak aprót hintenem, adakozni a rákos betegeknek, beteg újszülötteknek, vakoknak, megöntöznöm a virágot, tejet felhordani a harmadikra, jóban lenni mindenkivel, mosolyogni a metróban/utcán, mert leköpnek..
Miért engedem előre a metróban a nőket? Miért nem tolakszom, leszállók elé állni, vagy csak simán nem átadni a helyet? Minden esetben csak rosszallást kapok, lenéző tekintetet, tök mindegy, miként tartom magam az értékeimhez.
Tegnap úgy állított le egy srác (akiről, kezében tartott mappa, meg képeslap köteg, lehetett látni, "miféle"), hogy válaszolnék-e egy kérdésére? Persze, mondom. Itt egy órás monológba kezdett, az ilyen-olyan betegekről, hogy nem adnék-e. Mondom: most nem. Erre sértődötten máris otthagy, semmi "helló", vagy "majd máskor". Pofátlan. Legalább ne úgy jöjjön oda hozzám, hogy" szia, feltehetek egy kérdést", hanem máshogy. Elnézést, végighallgatna? Vagy mittomén mi. De legalább vegyen emberszámba, és ne két lábú pénztárcának.
Vagy ma, mikor előreengedtem a leszálló hölgyeket a metrón. Félrehúzódtam, hagytam, hogy leszálljanak, és utána én is. Olyan visszapillantást kaptam, amitől gyengébb egyedek már sülyednének a föld alá. Hogy én hogy képzelem.
Hát nesztek!
Néha nem értem az embereket. Mind megértésre vágyik, hercegre a fehér lovon, vagy Playmate-re, vagy gazdagságra (azonnal, persze), de ha kapnak egy kis morzsányit is, akkor azonnal támadnak.
Csoda, hogy még a jószándékúak is begyöpösödnek, és elhasználódnak egy idő után? Csoda, hogy ingerült morgással intek a röplaposoknak, hogy tartsák meg a ku**a hírdetéseiket, pedig ezeddig mindig el szotam venni? Hogy rámordulok a Kedvesemre, hogy ne vegye el? Hogy teljes közönnyel megyek el a síró gyereket megnyugtató, szurtos képű hajlkétalan mellett?

A csoda az, hogy ezen még van energiám elmélkedni.

elmúltak napjaink

Sok minden történt, végre! Kezdjük előről.

Csütörtök
A HIK-ben egészen szép csapat gyűlt össze. Volt itt Kedves, Miriel, Alyr, meg jómagam. Trécseltünk vagy másfél órán át, megváltottuk a világot, kibeszéltük a nőket/pasikat, a geekeket, emtétét, mindent. Majd húztam haza, ettem egy jó lecsót, szikkadt kenyérrel, mert azzal az igazi. Majd bevágtam a táskámba a csápos demó decket, meg beszereztem egy tábla jófajta csokit, és irány vissza.
Nos, meg kell jegyeznem, hogy eléggé kellemetlen dolog veled kártyázni, Kedvesem. Mert ugye ezt csinálom már egy ideje. Igen, hatalmas előnyöm van, még akkor is, ha egy viszonylag új játékot próbálgatok, és gyak. második napja játszom. Ráadásul szerencsém is volt. Először vertem meg Myskatonic paklit úgy, hogy több, mint három körig tartott a játék. Ráadásul még egy-két szabályt (csatolás) rosszul is mondtam. Lehet, hogy rosszul érezted magad, de nekem egy jó időre elvetetd a kedvemet a veled való duel-ektől. Ehh, nem baj, szeretelek én így is.

Péntek.
Egy rossz nap. Egy nagyon rossz nap. Lementem Fehérvárra, korán keltem. Az odaúton mellém ült egy alkoholista, savanyú bortól szagló ürge, aki ócska rádiót hallgatott, természetesen úgy, hogy a statikus sistergést halljam, akárcsak a telefonok hangját. Kakofónia a javából. Majd leérvén szereztem egy iskolalátogatási papírt, és megint átvertek. Persze, hogy az intrán fent van az összes tanár fogadóórája. Ott van egy fenét, nincs ott semmi.
Hazaérvén kezdődött a vesszőfutásom. Rohanás enni, majd a tromosba fénymásolni, majd haza egy gyors zuhany (másfél perc), mad rohanás színtoszra. Ott elkéstem, de nem gond, mert Gillz is. A beszédtechnika kellemesen telt, ezek az emberek fejlődnek! Nagyon jó volt Patiszon, Gillz, de még Icke is! Ez utóbbi őszintén meglepett, meg kell valjam. Habár az öltözködési szokásai is. Sebaj, mindenki azt visel, amit akar. Legyen az miniszoknya, vagy nagytáboros köpönyeg.
A gyakorlatok is eléggé jók voltak, szépen felépítve. Eh, utána zombulás a városban, fények táncolnak a szememben, térdem fáj, nyűgös lenni, nem erről a bolygóról..Most én voltam nagyon fáradt. Szerepcsere, rossz ízű ivólé.

Szombat

Na erről órákon át tudnék zengeni. Ugyanis kártyaverseny volt. Amin véletlenül harmadik lettem. Kis mákkal első, de Spade csodálatosan undorító játékkal kiejtett, megvert, megalázott. Szép volt. Délelőtt tíztől, este kilencig küzdöttünk. A harmadik hely mellé járt még egy különdíjj is. Nem is írok semmi részletet, akit érdekel, az nézze meg az rpg.hu-s idevágó fórumot. Ott írtam vagy másfél oldalt.
Este megint ájulásszerűen aludtam el.

Vasárnap

Forma egy. Most sem tudom, hogy mi a végeredmény. Arsenal megint kikapott, megint gyásszünetet rendelek el. Hüpp, immáron másdoszorra. Idén nem nyerünk bajnokságot, az biztos. Szerintem Wenger cseszte el, megint, az átigazolásosdit. Eh..
Este/délután fagyi, és egy beszélgetés. Vajon Gréta be fogja valaha is fejezni a meséjét? nem tudom, nem hiszem, talán. Én mindenesetre elkezdem az enyémet. Eh, gonosz lesz. Nagggyon gonosz.

(elfogyott a lendületem, nem is írok tovább)

saláta

Szösszenetek következnek:
- Kikaptunk, tisztes helytállással. teszem hozzá: Hála´Istennek! Inkább így, mint ha kijutottunk volna, és ott vernek halomra minket.
- Egy nyomorult common lap miatt kaptam ki kétszer egymás után. Nekem is van, csak nem jött ki. Szerencse?
- Megnéztem a Big Fisht. Király film. Még akkor is, ha a HBO elcseszi, és lehagyja a feliratot. engem nem zavart, mondjuk.
-Lehet, hogy hanyagolom a vámpirt? Lehet, hogy mesélek vámpirt?
-Miből fogok élni? Mondjuk színesfémet lopok.
-Reggel nem szárítottam hajat. Had száradjon magától. Most úgy nézek ki, mint Betty
-Borotválkoztam. Tudom, hülyeség volt. De a szakáll-vokál maradt:)

Ma reggel volt egy ajándékom. Kaptam, kivételesen. Ez az ajándék egy vidám, és izgalmas fél óra volt. Már éppen indultam el a HIK-be, amikor apám felhívott, hogy be kéne jönni az irodába. Miért is? Hát csempét, parkettát, konnektort nézni! Hűűű, rush a Csángóba!
Igazándiból már arra sem emléxem, hogy milyen üvegtéglát választottam, de hamar kiderült. Nos íme: A bejáratnál egy kicsit sötétebb kő lesz lerakva. A fürdőszobában halványzöld-sötétzöld lesz. Lesz egy sötét sáv (két sor) az ajtó magasságában, és a földön. Gyönyörű az a csempe, hüpp! A konyhában is egy kicsit sötétebb tónusú, szürkés-vajszínű lesz a csempe, míg a nagyszoba+hálófülke parkettája is egy kicsit komorabb. A falak egyenlőre fehérek, úgyis mozogni fog, meg repedezni az első öt évben. Kértem egy plussz konnektort a gépnek, és a fürdőszobába olyan radiátort, ami úgy néz ki, mint egy létra. Több "borda" egymás fölött, és lehet rá rakni törölközőt, vízes cuccot száradni. Ja, és egy kicsit konyhát terveztünk, meg nappalit.
Nem hittem volna, hogy valaha is itt fogok áradozni, és ugrálni, mint egy kislány. Vagy hogy azt mondjam egy csempéről (csak egy csempe, könyörgöm!), hogy gyönyörű. De vazzeg, az életem hártalévő jópár évét ott fogom tölteni, hadd áradozzak mán´! Na, azzé´. (tök jó magamban vitatkozni. Hiába, van egy ilyen "picsulós"(by Morri) énem is, néha szabadjára engedem, de főleg láncon van). Szóval tetszik, na. Még az irodabeliek is tökre elismerék, hogy "jó lakás lesz ez". Ehh, mikormikor mikormikor-MIKOR?! Költöznék már. De addig is ezer dolgom lesz: Bútor, fizetés, költözés, agyon vásárlás, satöbbi. Mindegy, a tárolóm már kész. Az ÉN tárolóm, az ÉN lakásom. El nem lehet mondani, emmyire jólesik ezeket leírni. Igaz, hogy túl sok érdemem nincs benne, hisz nem tettem semmi különöset érte. De annyira jó a biztonság érzete, hogy legalább hajléktalan nem leszek, csak munkanélküli.
Kármen és Rózsa is befutott, máris elkezdtük tervezgetni a lakásavató bulit. De ha valaki széthányja az ÉN fürdőszobámat..azt tarkón harapom. Majd megnyúzom, és előveszem a kiskanalat, a tompábbikat.

kosz

Tegnap anyám vett szőlőt. Tök jó, nagyszemű, méregzöldet. Ma ettem belőle, és mit ne mondjak. Ízetlen vacak volt, sátor alatt érlelt, biokémiai remek. Maximum külcsín, semmi belbecs. Savanyú volt, na. Eszembe jut Nagyapám telkén nőtt szőlő (barack, szilva, birs, eper, málna, minden). Ott élt igazán az öreg, lelkét beleadta a gyümölcsbe. Egész télen arra készült, hogy kimenjen, és gyüjtögetett, vágyakozva nézte a hóesést. Majd eljött a tavazs, és kivonult. A trabanttal kiautózott Nagykovácsira, majd oda-vissza, amíg mindent fel nem hordott a hegyre. Ott is maradt addig, amíg túl hideg nem lett. Régebben naponta hordta az ivóvizet, amíg be nem vezették azt. De füvet nyírt, permetezett, mindent, ami egy telken kell. De minden évben kitűzött egy célt maga elé. Pl.: Megépíteni a konyhát. S az év végére kinőtt a földből egy konyha, rácsimpaszkodva a "főépületre". Ott volt igazán boldog az öreg.
Aztán a nagyanyám el akart költözni.
Ehhez eladta a telket.
Nagyapám ott halt meg, s nem évek múltán.
Elfogytak a feladatok, lassna megszokta, hogy nincs nagy Cél, nincs gyümölcs, nincs semmi. Eltűnt az a hely, amit otthonnak hívott. Onnantól kezdve csak a szobájában "volt". Tévét nézett, és másodkezi újságot olvasott. Ha meglátogattuk őket, akkor örült, akkor mosolygott a szeme. Igazándiból nem érdekelte önmaga, azzal, hogy a nagyanyám elvette tőle a telket, elvette a lelkét. Szabad ember volt, majd olyan ember lett, aki a szabadság emlékéből élt. Ezért mesélt annyit, mikor meglátogattuk. Nem maradt más neki, csak az emlékek.
Az élete utolsó óráiban boldog volt. Talán titkon sejtette, hogy meg fog halni, és örült neki. Igen, örült annak, hogy vége lesz. Nem fog többé sajogni a dereka, fájni a lába, mely elsorvadt, vagy vége lesz a levegőtlenségnek, melyet a nyakában/torkában keletkező rosszindulatú daganatok okoztak. Nem kell többet "lennie".
Miután elhunyt, és kiürítették a fiókját a kórházban, legfelül az unokáiról készült fényképre bukkantak. Azt nézegette utolsó óráiban.

Faces

A Profisenszi vizsgán, a szóbelin arról kellett beszélgetnem, hogy van-e jogunk beleszólni az otthoni vitákba, mikor már eléggé elmérgesedik a helyzet (értsd: családon belüli erőszak). Azt válaszoltam, a tanárnő legnagyobb megrökönyödésére, hogy nincs. Csak akkor, ha az egyik fél segítséget kér.
Persze, nem volt időm/kedvem elmagyarázni, hogy ezt a kérdést nem lehet negyed órában megvitatni. Mert mi van akkor, ha, mondjuk az esetek többségében, a nő az áldozat. De nem mer segítséget kérni, mert szégyelli az otthon történteket, vagy fél. Mi van, ha kiderül, hogy külsőst vont be, csak egy újabb verést kaphat.
Nincs megoldás, csak rossz, és rosszabb. Ezekben az esetekben igenis kivezető út lehet a szökés. Csak ha nincs más megoldás. De ha segítséget kér, akkor beleavatkozhatunk a dolgukba. Másrészről megeshet, hogy hiába jelenik meg ismerősünk egy újabb monoklival, mégis védi férjét, még akkor is, ha az esetleg hülyére veri. Félelemből, beletörődésből, ki tudja? De megeshet ez is. Akkor, mikor senki nem akarja, hogy közbelépjen valaki, akkor van-e jogunk? Nem tudom, nem hiszem. Szerintem nincs. Mindenkinek joga van úgy elcseszni az életét, ahogyan akarja. De mások ne csesszék el neki.

Egyre inkább érzem, mekkora mázlim volt eddig az élettel. Igaz, csonka családban nőttem fel, igaz, elváltak a szüleim. Igaz, sok barátom/ismerősöm halt már meg. Mégis, nem kellett átélnem olyasmit, mint másoknak. Az anyám már felsőosztályos ált. isk.-ben megengedte, hogy oda menjek, ahova akarok, és addig maradjak, ameddig csak tetszik, persze, ésszerű korlátok között. De mindig tudni akarta, hova megyek, és mikor jövök haza. Ha ezt a két törvényt sértettem, jött a bünti. Így megeshetett, hogy akár hétvégéket tölthettem a haverjaimnál, vagy minden héten éjjelbe nyúló rpg-kel üthettem az időm. Szabad voltam, és néha (mea culpa) csúnyán visszaéltem ezzel. Kölyökök..remélem soha nem kell majd olyannal találkoznom, mint amilyen én voltam. Ja, és életem első delíriumos, alkoholba folytott szilvesztere is ennek köszönhető, no meg Krisz édesanyjának, az utolsó üveg bor átadójának. Azt mondta, hogy egyszer rúgjon be minden gyerek, lehetőleg nagyon csúnyán, hogy utána soha többet. Jelentem: nem vált be.
Mindent meg lehetett beszélni az otthoniakkal, mindenben partnerek voltak, és ami a legfőbb: KORREKTEK. S ez a fair-ség mindig kölcsönös volt. Minden bűnt bevallottam egy idő után, hiszen tisztában voltam vele, hogy minden csínyről tudnak.
Csoda, hogy manapság ilyen dolgok foglalkoztatnak? Nem. A csoda az volna, ha hidegen hagyna.
Hmm, feszegetem a magánélet, és az internet adta nyilvánosság határait. Asszem ennyit erről, ha többet sóhajtoznék, törném a fejem, esetleg olyanokat bántok meg, akiket nem áll szándékomban. De míg majd az alant következő sorokat rovom, a vidámság mellett mindig egy kis aggódással vegyes szomorúság bújkál.

Nos, nem bírtam. Mindig is gond volt a játékszenvedélyemmel, főleg azokkal, amik ilyen-olyan módon kapcsolódnak a kedvenc irodalmi, avagy szerepjátékos művekhez. Megismerkedtem H.P. Lovecraft műveit alapul vévő kártyával. A Call of Cthulhu CCG-vel (CCG-Collectable Card Game). De most okosan csinálom. Nem veszek boostert tonnaszám, hanem lapokat, mappából. Előre, szisztematikusan. De hogy is történt elcsábulásom?
Töki/Gábor MSN-en elújságolta, hogy átszokott a vámpírról erre. Mondhatni: Elcsápult (bocs). És közölte, hogy Aszter is. Eh, mi van itt? Mindegy, csinálják. Tibó a magyarországi kizárólagos forgalmazó. Az jó, kedvelem az ürgét. Ja, és Kola is..Mi van itt? Mindenki csápokat rejt a paróka alatt? Hát jó, nézzük meg, hogy barátaim mivel töltik idejüket. Szóval szóltam Borgia-nak, hogy dobjon meg egy demó deckkel. Ez egy reklám célokra kitalált, két személy részére összeállított csomag. Az alapokat ebből mindenki megtanulhatja, és még szórakozni is lehet. Persze, csupa értéktelennek tűnő, common lappal, de nekem nagyon tetszett. Gyorsan kértem egy ilyet, és egy szabálykönyvet, és otthon meg is tehettem az első partit, magamban. Játszottam. Tetszik!
Egészen egyedi a rendszere, és néhány grafika nagyon szép.
Mindegy, vissza a boltba. Szóval megkapom a demo deck-et, és Töki befut. Lebuktam, afene. No, sebaj. Akart venni két boostert, és megkért, hogy húzzak neki én. Hát megvolt! Olyan lapokat húztam neki, hogy majd örömkönnyekben tört ki, s táncra perdült menten. No, nem, de hálából megdob egy csomó Hastur lappal. Mert az kell nekem.

Ja, végre, két és fél héttel a próbamunka után, a főszeri hajlandó volt visszaírni. Azt üzente, hogy eléggé beteges volt, és nem is járt be. A munkámról megjegyzi, hogy nagyon korrekt, kb. olyan, mint a mostani fordítójuk, de ezért nem rúgják ki. De majd ha baj van, akkor majd számítanak rám. Kösz.
Ezt nem lehetett volna egy kicsit előbb? Na sebaj, megint mehetek állást keresni. Ezzel elleszek egy hétig, míg kigyűjtök minden lehetőséget, majd mehetek interjúkra, meg mittomén. Eh, ahogyan azt már írtam: "Search for holly quest"!

Ja, kivégeztem a DoD első albumot. Azt kell mondanom, hogy nagyon kellemesen csalódtam benne. A CD-n van hét album, ezekből négy tetszik. Nem tudom, milyen a második CD, de erős a gyanúm, hogy összevont válogatás lesz a dologból. Eh, Kedves, sikerült megfertőzni? No, annyira nem, nem lesz kedvencem, de gyakran fogom hallgatni.

pillangó szárnyak

Tegnap egy pillanatra megálltam. Egy fekete lepke, vagy ha úgy tetszik, pillangó evickélt a levegő tengerén. Nehéz dolga volt, mert a folyékony szél hullámai újra- és újra megbillentették röptének csónakját. Felém evezett, rendületlen, foggal-körömmel küzdve az időjárás ellen. Megállt az idő, s én gyönyörködve néztem az élet eme egyszerű metafóráját, s örömöm leltem benne, mert a pillangó, mi nem is volt szép, se csúnya, megpihent egy hinta kikötőjén.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd, egy hirtelen ötlet miatt, leugrom a délutánt Velencén tölteni. Pontosab: Agárdon, a tó partján. De mert marha lusta vagyok, nem vittem fürdőruhát. Félre ne értsenek, imádok úszni, lubickolni, döntésemet főleg fránya kényelmi megfontolások motiválták. Úgy volt ugyanis, hogy az est leszálltával mulatni megyünk, és ugye nem kell ecsetelnem, hogy mennyire kényelmetlen egy pár papucsot, vizes törölközőt, fürdőruhát cipelni. Mely ami nem is nagy súly, bizony az idő azzá teheti. Másik nyomós indokom az volt, hogy nem "pancsolni" vágyom, hanem úszni. Az pedig josszú órák időtöltése. S mivel társaságom nem engedhette meg, hogy nélkülözzem ennyi ideig, sőt, ő a vizet bancsak partról szemlélte, inkább csak simogató pillantással illettem a békés hullámokat.

Bár azt hittem, hogy ismét belebújhatok a magyar John Mclane bőrébe. Ehelyett hamisíthatatlan "b" kategóriás büfé hot-dogjába haraphattam, s kedves palacsintát őrölhettem fogaim között. No jó, puffancs, keksz, és bohém hülyeség is jutott bőven. Na, meg az említett játszótér, melynek csúszdája már rég pókok birodalma. De nem baj, szeretem eme keresztes barátaimat, megfogják az engem kínzó szúnyogokat. Remélem minél előbb, mármint előbb, minthogy azok engem. De nem baj, kellemes, békés nap volt. Szóval szögre akasztottam Mclane irháját, s nem kellett aszpirint rágcsálva cinikus megjegyzéseket eregetnie, s lefejelnie az arra járó bouncereket. Megkedveltem ezt a karaktert, s már elterveztem, merre fog fejlődni. Úgy értem: érzelmileg. De a piáról nem fog leszokni, az tuti. Ahhoz nincs elég ereje. Talán még a naplóját is megírom, mostanában Heinrichről gondolom azt, hogy naplót vezet.

Hazafelé egy hosszabb utat választottunk. A hetes úttal nem az a baj, hogy lassúbb, hanem hogy le van zárva a vége. Így nem tudtuk, hogy Érd, Budaörs, vagy Budapest-e az a sötét, éjbe burkolódzott település, ahol vagyunk. Először egy benzinkút, majd egy kocsma sietett segíteni nekünk, s ezúton is hálásak vagyunk érte. Sajnos azonban az esti muri, azaz a Hiperkarma koncert, bőség miatt elmaradt. A Grűn Bocsánat mindkét bejáratánál emberkígyó tátotta éhes száját, s féltünk oda belépni. Akárcsak a biztonságiaktól, kiknél nem tudni, kés van-e, avagy rádió. Éjjel minden másképpen fest.
Szeretem a sötétséget. Sokan félnek tőle, de én kedvemet lelem benne. Azért, mert akkor alszom ( mikor hogy). De leginkább, mert megnyugvást lelek benne. A sötét lepel engem nem elriaszt, hanem betakar, s óv. Szeretem hallani a csöndet, s békét. Rosszallóan ráncolom szemöldököm, mikor egyes utak szörnyautói megzavarják a Lánchíd szendergését, a Vár nyugalmas hortyogását. Még az úttisztító, narancsszín hernyókat is kedvelem. Akárcsak a "vicces" kedvű buszvezetőket, akik borvirágos kedvvel ecsetelik a Lehel téri megálló szépségeit.

Ma felébredtek. Ott voltak eddig is, láttad őket, de ma elárasztották a várost. Mosolygó, avagy éppen gondterhelt diákok tömege kúszott ki az utcákra. Elhagyták a strandot, kávézót, külföldöt, Szigetet, s szorgos hangyaként bújnak órarendet, neptun kódot, tanári kegyeket. Igaz, elseje már messze, de ez az első igazi tanítási hét. Most tudják meg igazán, hogy vége a nyárnak. A tanárok már megmondták, milyen könyvek kellenek, megvoltak az első "lazítós" órák. Innentől jön a már megszokott mókuskerék. Valahogy élénkebb így a város, végre van élet. A nyár tetszhalált hozott, s most ébredik hosszú álmából. A tél a vég? Szerintem a nyár. Végre eljő az én időm!

S mindennek tetejében, megint találkoztam veled, kicsi lány. Éppen idejében, a Kálvin tér előtt. Amint felszálltál, s meghallottam panaszos kérésed, már igyekeztem is. Most már rendben vagyunk? Ne félj, legközelebb is lesz nap. Az emberek könyörülete váltotta, nyüzsgő nap. Kérd a diákokat.

Közöny

Nincs kedvem írni. Max távirati stílusban, majd csak belejövök (vagy nem, és abbahagyom).
Tegnap megvolt Fehérvár. Szokásos szájtépés, káosz, haddelhad. Egy csomó ismerős arc, akik mind évet tolnak, ilyen-olyan okokból. Eh, ennyit a suliról. A Neptun rendszer egy szar, ezt ismét megállíptottuk. Én, hála annak, hogy kettészedem az évem, elég hamar túlestem a szokásos procedúrán. Gábor nem, és szolidaritásból elkísértem a tanszékekhez könyörögni. "Plíz, nyissanak ilyen, meg olyan kurzust". Szívesen. Ja, a komm. tanszék görényebb, mint valaha, legalábbis a szőke titkárnő az. A másik, fekete hajú még segítőkész is volt, meg türelmes. Mik vannak..
A kedvenc TO-s nénit nyugdíjjazták. Nélküle már rég feladtuk volna. Most jött egy annyira nem szimpatikus fajta. Bleöehh, remélem keveset látom. Mondjuk annyira nem, mert kell nekem mindenféle adóigazoló papír. Éljen? Nem. Inkább nem.
Kiolvastam a Hp6-ot. Aki kíváncsi a véleményemen, az megtalálja a tolkien.hu ide vonatkozó fórumán. Lusta vagyok még1szer legépelni, meg nem is ér annyit.
Nem adtam. Megígértem, és mégsem adtam. Mire észrevettem, hogy markát tartva előttem áll, már késő volt. Kapkodtam a pénztárcám felé, erre odébbáll. Majd észervétlenül sír az ajtónál. Én észrevettem. Nem tudtam utánamenni, mert leszállt, és eltűnt a tömegben. Most szarul érzem magam.
DoD-t hallgatok, és vegyes. Vannak jó számaik, vannak rosszak. Ez már csak ilyen. Nem lesz a kedvencem, de a "hallgatható" kategóriába esik. Mindegy, minden mindegy. Remélem a mai nap valahogy összekapar. A szervezetem simán átállt a régi gyakorlatra. Kilenc körül már szédelgek a fáradtságtól, és lefekszem aludni. Fél hatkor már nem. És maradok én, és a hülye gondolataim. Van ilyen. Balázs küzd.
Küzd saját hülyesége ellen.
Küzd saját maga ellen. Az jó, nem? Mert képes vagyok eltanyálni az üres lakásban, egy rossz lépés után begörcsölni (vádli), vagy szúnyogokkal hadakozni. Remélem ma lesz valami. Mentsetek meg magamtól. Kérlek.
***
Te segítesz. Te mindig segítesz, soha nem fogom tudni visszafizetni Neked.